Bár vályogházak már nem épülnek, még mindig sok ilyen agyagból készült lakóépület van Szarvason. A 60-as években készült Kádár-kockák jelentős része is ebből az anyagból készült. Jó részük mára felújítása szorult, hangzott el a Tessedik Sámuel Múzeumban a Múzeumok Őszi Fesztiválja keretében Urbancsokné Pljesovszki Ildikó a vályogházak javításáról és a fekete vályogtégla készítéséről tartott előadásában még november elején.
“Szarvas a Körösök városa. A medrek partjain az agyagos réteg felett található termőföldet levették, az alatta levő fekete, agyagos, zsíros földbe már csak a töreket beletenni, lóval megtapostatni”, mondta az előadó. A kubikgödrök nyomai Mezőtúr felé a vasút két oldalán még mindig láthatók.
Ha fiúgyerek született Szarvason, az kapott egy tanyát, rendszerint a szülői házakhoz közel. Így születtek felénk a családnevekből képzett tanyasi sorok. Egy tanyához ezer körüli tégla volt szükséges. Ezt két gyakorlott vályoghúzó ember egy nap alatt megcsinálta.
Ezeket a házakat, mindig magasabb helyre építették. Nem csináltak mély alapot, kicsit leásták az első sorokat a földbe, majd húzták is fel a falakat, majd tapasztották. Ennek az anyaga lótrágya, víz és homok keveréke volt. Ez a réteg biztosította a falak lélegzőképességét.
Új ház nem készül, mert a törvény szerint a vályog veszélyes hulladéknak minősül, de a krakói soron még ma is fellelhetők kis, egyablakos házak. Ezekbe egyet-kettőt le kellett lépni, ezért hűvösek voltak. A mai emberek felfele építkeznek, majd klímát tesznek, állította szembe a két kor építkezési szokását Urbancsokné Pljesovszki Ildikó.
Az akkor épült vályogházak már jócskán javításra szorulnak. Régen a repedések javításánál vásznat, zsákdarabokat használtak, ma üvegszálas hálókat is lehet. A javításhoz használandó tapasztóanyaghoz az arányok: egy lapát sárgaföld, egy lapát “lószar”, másfél lapát homok.
“Ne használjanak műanyag alapú festékeket, mert azok gátolják a falak levegőzését!”, tanácsolta Urbancsokné Pljesovszki Ildikó hallgatóságának.
