Menu
in ,

Jók a Szarvasi FC 1905 kilátásai a bajnokság hátralévő szakaszára

Az ifi és a felnőtt csapat sok esetben kisegítette egymást 2022-ben

Az ifi és a felnőtt csapat sok esetben kisegítette egymást 2022-ben (Fotó: Babák Zoltán)

November végén tartotta szokásos évadzáróját a Szarvasi FC 1905 felnőtt kerete. Mint az ismert, az egyesület a nyári szezonzáráskor szokott teljes létszámban, -az utánpótlás korú gyerekekkel és a stábbal- összegyűlni. A hatalmas létszám miatt a téli zárás korosztályonként külön zajlik, ahogy annak egyikéről a Newjság is hírt adott.

A Szarvasi FC 1905 felnőtt csapata a tabella harmadik helyén várja a tavaszt. Az előtte álló Orosháza és Végegyháza 4, illetve 5 ponttal látótávolságban van, sőt ők egymással is mérkőznek még tavasszal. Ott valaki tehát pontot veszíthet, a mieinknek pedig a bajnokság talán könnyebb feléből jutnak majd ellenfelek. „Nem reménytelen tehát a helyzetünk, sőt, én biztos vagyok abban, hogy akár aranyéremmel is tudjuk zárni majd a bajnokságot”, hangzott el a Szarvasi FC 1905 Liget Hotel felajánlásaként tartott évadzáróján Somogyi János edző szájából. Beszédében azt kérte játékosaitól, hogy ami még hiányozhat az aranyéremhez, azt tegyék bele a téli alapozásba, ami információink szerint január közepén kezdődik és változatos edzőmérkőzésekkel tarkítva mintegy 6 hétig tart majd. Osztályzatai alapján -bár többség jól teljesített- négy játékosa: Bány Bence, és Furár Róbert, a védelemben pedig Pilán Márkó és Pilán Richárd kiemelkedő és azonos értékeléssel mehetnek a téli pihenőre, szerencsére azonban többen is a sarkukban vannak. Hozzátett még néhány statisztikai adatot is, miszerint: Bány Bence 16 góllal vezeti a bajnoki góllövőlistát, míg Furár és Zima 7-7 góllal, továbbá Barna Viktor 9, Furár 7, Zima 4 gólpasszal zárta az őszt.

A továbbiakban Bukovinszky Béla, az egyesület alelnöke elmondta, a lehetőségek és a célok változatlanok: egyelőre sikerült megteremteni a feltételeket ahhoz a célhoz, hogy akár meg is nyerjék a bajnokságot. Az utolsó fordulókban mutatott játék képe alapján véleménye szerint ez reális elvárás. “Voltak olyan időszakok, amikor ez nem volt ennyire bizalomkeltő”, emlékezett vissza a szezonkezdésre. “Sérüléshullámok és egyéb okok miatt is, több olyan szakaszon átmentünk az idei bajnokságban, amikor a felnőttből segítették ki az ifit, és fordítva is megtörtént ez. Nagyon fontos az, hogy az egyesület létszámából adódóan nekünk vannak ilyen lehetőségeink, és élni is tudunk vele, mert immár olyan ifi keretünk van, hogy erre bízvást alapozhatunk. Valamint a felnőtt keretben is vannak még tartalékok, amennyiben sérültjeink újra hadra foghatóak lesznek.” A bajnokság végére visszatérve Bukovinszky Béla még elmondta, hogy ha esetleg meg is nyernék a bajnokságot, az nem jelenti egyenesen az NB3-at, ahhoz még játszaniuk kell a környékbeli bajnokságok győzteseivel, de a legfontosabb, hogy a harmadosztály teljesen más költségvetést igényel, azaz nem teljesítmény jellegű tényezők is befolyásolják ezt.

Végezetül ifj. Bencze Sándor elnök elmondta, hogy az egyesület vezetésének nagy ívű céljai vannak. Az elkészülő infrastruktúrát szeretnék színvonalas szakmai munkával, lehetőleg helyi edzők bevonásával, az óvodásoktól az U19-es korosztályig megtölteni. Bár a létesítmény fizikai haladása egyelőre az elvárthoz képest lassabban halad, a megkezdett szakmai építkezésnek már látszik az eredménye: míg az elmúlt években voltak olyan időszakok, amikor komplett korosztályokban nem tudtak edzőket adni a csapatok mellé, vagy azok nem tudtak megfelelő számú edzést tartani, addig most az U7-től U19-ig megvan az edzőstáb, ráadásul helyi erőkből. Beszédében ismételten mindenkit kapacitált arra, hogy a játékosok közül is minél többen jelentkezzenek a C kategóriás edzőképzésekre, aminek a költségét a korábbi évekhez hasonlóan továbbra is az egyesület állja.

Exit mobile version