A Magyar Tartalékosok Szövetsége (MATASZ) a 80 éve történt doni katasztrófáról kívánt megemlékezni, amikor elindította a DON80 programot. Iskolánk, a Vajda Péter Evangélikus Gimnázium, lévén a Honvéd Kadét Program tagja, Fonád Zoltán kezdeményezésére szintén csatlakozott az eseményekhez.
Az első alkalom egy kisebb körben megszervezett lövészverseny volt, melyen a kadétok számára először nyílt lehetőség arra, hogy összemérjék ügyességüket. Három intézmény, a szervező Vajda, a Székely Mihály Szakképző Iskola és a gyomaendrődi Szent Gellért Gimnázium nevezte versenyzőit az eseményre, mely nem csak a lövészetről szólt: rendhagyó történelemórát is hallgathattak a résztvevők, valamint megtekinthettek egy különleges kiállítást is egyenruhákból. A vándorserleget elsőként a Vajda csapata szerezte meg, jövőre remélhetőleg címet védhetünk.
A DON80 második eseményére egy szombati napon, január 21-én került sor. Álljanak most itt egy olyan tanuló, Vatai Zalán sorai, aki maga is részese volt a történteknek:
Emlék a hősöknek!
80 éve, 1943. január 12-én a Vörös Hadsereg az urivi hídfőnél áttörte a Don-kanyarnál állomásozó 2. magyar hadsereg védvonalát, és ezzel megkezdődött az itthon doni katasztrófaként elhíresült tragédia.
Ezen megemlékezés alkalmából szervezte meg a MATASZ (Magyar Tartalékosok Szövetsége) Békés Vármegyei Szervezete a közel 33 km hosszú emlékmenetet, melyet iskolánk kadétos diákjai is teljesítettek.
A megnyitó Mezőhegyesen volt, és már messziről lehetett hallani a katonai indulók feszes tempóját, ütemét. Mikor megérkeztünk, egy II. világháborús német egyenruhába bújt szervező, egy zászlós lovaskatona, valamint egyenruhások sokasága fogadott bennünket.
A mi iskolánk az aktív állományosokkal, tartalékosokkal és pár német veterán katonával együtt teljesítette az egész távot.
A túra során 6 települést érintve, 12 emlékhelyet koszorúztunk meg és közel 320 mécsest gyújtottunk a hősök tiszteletére. Minden megállónál meghallgattuk az emlékműhöz és helységhez kapcsolódó történeteket és érdekességeket. A helyiek mindenhol nagy örömmel, pogácsával, süteményekkel és meleg teával, néhol pedig kis forralt borral köszöntöttek bennünket, ami nagyban segítette a végcél teljesítését.
A záró ünnepség egy tótkomlósi csárdában volt, ahol értékelték a túrát és kiosztották az emléklapokat, kitűzőket. Mindezek után jutalmul megkínáltak bennünket egy nagy tál forró gulyással, ami igazán jólesett mindenkinek ezután a fárasztó nap után. A családias hangvételű beszélgetést követően csapatunk elköszönt és beszállt a pihenést jelentő kisbuszba. Itt értékelődött át bennünk, hogy mit is jelent az egy tál forró étel és a biztonságot nyújtó otthon.
Már javában besötétedett, mikor hazaindultunk, és a városra visszanézve ezernyi mécses lángja pislákolva tisztelgett a Donnál a hazáért hősi halált halt katonák előtt. Dicsőség a hősöknek!
„Aludjatok hát, Isten katonái, aludjatok ti boldog pihenők,
Ringassanak szelíden, mint az álom idegen földeken, távoli temetők.”
Dr. Zempléni Miklós: A boldog szunnyadókhoz (részlet)
Németh Judit
