A Cervinus Teátrum szombaton este mutatta be Varga Viktor rendezésében Ivan Stodola Tea a szenátor úrnál című zenés vígjátékát Szekér Gergő zenéjével, Belinszki Zoltán dalszövegeivel, Varga Viktor fordításában és dramaturgiájával.
Ivan Stodola (1888 – 1997) szlovák író, drámaíró, eredetileg orvosi egyetemet végzett és orvosként dolgozott, de gyermekkorától jelen volt életében az irodalom is. A Tea a szenátor úrnál című művét 1929-ben írta. A meghatározás szerint vígjáték, de nagyon is drámai történéseket látunk. persze mindezt humorral fűszerezve.
Baltazár Slivka (Szemán Béla) koporsókészítő vállalkozó, aki hetek óta nem adott el semmit, ami egyrészt örömhír, hiszen nem halt meg senki, de neki és feleségének (Sztárek Andrea) megélhetési probléma. Beállít Balta úr (Boronyák Gergely), aki hentes volt, majd képviselő lett, de éppen megfosztották mandátumától, ezért öngyilkos akar lenni. Szó-szót követ, mire arra jönnek rá, milyen jó is képviselőnek lenni.
Következik egy titkos tanácskozás, ahol négyen jelentek meg és négyen próbálkoznak önmaguk jelölésével, de végül Slivka úr a szerencsés, aki képviselő lesz. De illem és jómodor is szükséges a feladathoz, amit Szergej Ivanovics Lopuskin (Nádházy Péter) tanít meg Slivka úrnak, a feleségének és Balta úrnak is. Az előadás végén a Miniszterné Őnagysága (Jónás Gabriella) hívja teára a társaságot, ahol a képmutatás a tetőfokára hág. Fialka képviselő (Dorogi Péter) és felesége (Szoták Andrea), Potkan szenátor (Papp Csaba) és felesége (Kőrösi Berta) hűen követi, amit az úri illem és jómodor, no meg a Miniszterné Őnagysága megkövetel.
Az eseményeket megelőzve Slivka lánya, Elena (Sipos Judit) és az ellenzék fiatal vezetője Dr. Hronecbe (Szente Árpád Csaba) egymásba szeret.
Az abszurd történetet Varga Viktor abszurdan rendezte meg, kiváló színészi alakításokkal. Szemán Béla és Sztárek Andrea szinte végig színpadon volt mindketten bravúrosan hozták saját karakterüket, ami nem könnyű, hiszen kifordított emberi figurákat kellett alakítaniuk, pedig szerepük amúgy is fura figura volt. Az úri társasághoz való tartozás miatt nem azt tették, amit gondoltak, amit tettek volna. De itt jött a csavar, mert az anya és az apa is lemondott volna a képviselőségről, amikor kiderült lányuk szerelmes az ellenzék vezetőjébe. Mert Elena boldogsága fontosabb a rangnál, a pénznél, ahogy az anya fogalmaz: a lányom boldogsága mindennél fontosabb. A jelenetet Varga Viktor nem karikatúraként mutatta, meg, hanem emberi érzéseket jelenített meg, amit Sztárek Andrea és Szemán Béla briliánsan mutatott meg a közönségnek.
Nádházy Péter nem csak játékáért, hanem illemtanárként a fura szövegek interpretálásáért is elismerést érdemel. Boronyák Gergely bumfordi Balta ura tökéletes alakítás mind játékában, mind a mozgás és a szöveg színpadra vitelében, a beszélni, viselkedni nem tudó volt képviselőt tökéletesen alakította.
Az Elenát megformáló Sipos Judit a kifordított világon kívüliként létezett, bár kezdetben „jó kislányként” részese az eseményeknek. Hronecbe doktort, aki a mesterkéltség legkisebb jelét sem jelenítette meg, Szente Árpád Csaba remekül, formálta meg. Jó volt látnia színpadon egy másképpen gondolkozó embert, bár a kettősnek voltak radikális vonási is (bomba a tea szertartáson).
Jónás Gabriella a Miniszterné Őnagysága szerepében, a divat, az elegancia, az illem diktálójaként tökéletes úri asszonyt mutatott meg a színpadon.
Dorogi Péter és Papp Csaba két-két szerepet is eljátszott (a titkos találkozó résztvevőit az első felvonásban, a képviselő, illetve szenátor a másodikban) mindketten mindkét szerepeben más-más karakterként remekeltek jeleneteikben. Szoták Andrea és Kőrösi Berta a kifordított világ, kifordított asszonyaiként remekül teremtették meg a képviselők mindenre elszánt feleségeiket, akik hűen követik a Miniszterné Őnagysága útmutatásait.
Hihetetlen, hogy egy darab, amely kilencvennégy éve íródott, ma is ennyire aktuális, hogy az évek folyamán az emberek viselkedési normái nem nagyon változtak. Ha a rendező nem nagyítja fel még jobban, ha nem karikatúraszerűen jeleníti meg a szereplők jellemét, akkor is meghökkenünk, de nem biztos, hogy ennyit nevetünk volna.
Nagyon tetszett, hogy az előadás végén a rendező a záródallal kihozta színészeit ebből a fura világból és Boronyák Gergely már a megjelenésével is érzékeltette, a tiszta szöveg éneklésével bizonyította, hogy a darabnak vége. A többi szereplő csatlakozott a dalhoz, szerepükből kilépve énekelték a záródalt, ami számomra egy feloldás volt.
Galambos Edit
A fotókat Babák Zoltán készítette.