Menu
in ,

Ismét Szarvason misézett Böjte Csaba atya

Böjte Csaba a szarvasi Szent Klára katolikus templomban misézett.

Böjte Csaba a szarvasi Szent Klára katolikus templomban misézett (Fotó: Babák Zoltán)

Böjte Csaba élő kapcsolatot ápol néhány szarvasi családdal. Közülük az egyik röviddel ezelőtt Déván járt, ahol szóba hozta egy esetleges szarvasi látogatás ötletét. Kiss Imre atya megerősítette ezt azzal, hogy meghívta a ferences rendi szerzetes Csaba testvért, misézzen a katolikusok templomában.

Ezen előzmények után pénteken Assisi Szent Klára templomában az esti misét Assisi Szent Ferenc fia celebrálta. A templom megtelt hívekkel, hogy meghallgassák őt.

Böjte Csaba igehirdetéséhez János evangéliumából azt a részt választotta, amikor Jézus a Tibériás tó partján ismét megjelent a tanítványainak. Kitért a háború kérdésére is, aminek megoldását Szent Márton egy cselekedetén keresztül mutatta be, amikor a katona Márton a frankokkal vívandó csata előtt a tárgyalásos megoldást javasolta, és aminek köszönhetően – igaz, ez Márton katonai karrierjébe került – a vérontás elmaradt.

Böjte Csaba most is egy csapat gyermek kíséretében érkezett, akik egy rövid előadással ajándékozzák meg a híveket.

Exit mobile version