Menu
in ,

Kiállítás a 100 éve született Melis György emlékére

Melis György egy, a Csipkár soron lévő tanyán született 1923. július 2-án. Apja földművesnek szánta. Tanítója rábeszélésére engedte, hogy hat osztályt járjon. A gimnáziumot is elvégezte. Az Evangélikus Újtemplomban énekelt, ahol Bartos Pál lelkész fedezte fel tehetségét, és támogatta az énekesi pályáján.

Zahorecz Pál, az újtemplomi evangélikus közösség lelkésze köszöntőjében Pál apostoltól vett részletekkel írta le Melis György személyiségét, aki apró dolgokon keresztül tapasztalhatta meg, hogy honnan hová lehet eljutni. “Nagyon fontos, hogy az ember tudjon örülni az apró dolgoknak”, mondta Zahorecz Pál.

Melis György Szarvas város díszpolgára, Kossuth- és háromszoros Liszt Ferenc-díjas operaénekes, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagjaként sem felejtette el a Csipkár sort, ahonnan indult.

2009. november 27-én bekövetkezett haláláig gazdag életutat hagyott maga mögött. A Celementis Tamás ötletére az Evangélikus Újtemplom gyülekezeti házában összeállított kiállításon ebből a gazdag életútból szerettek volna visszaadni az utókornak egy reprezentatív kivonatot.

Melis György személyes jóbarátja, szintén Szarvas város díszpolgára, Mótyán Tibor az operaénekes emlékére írt Csipkársori akácok című versét olvasta fel.

Köszöntőt mondott a megnyitón Molnár Etele, Szarvas város alpolgármestere.

Exit mobile version