„Aki hallotta, soha nem felejtheti, aki nem hallotta, örökké bánhatja.” Ezt az aforizmát Melis György operaénekes mondta egy pályatársára vonatkozóan, de rá is abszolút érvényes – fogalmazta meg Clementis Tamás július 2-án, a mestere és barátja születésének 100. évfordulóján rendezett emlékhangversenyt követő koszorúzáson, a Mitrovszky-kastély előtt lévő Melis-szobornál.
A Melis-centenáriumra az Újtemplomi Evangélikus Egyházközség és Clementis Tamás összefogásával egész eseménysorral emlékeznek Szarvason. Július első napján emlékkiállítás nyílt az Újtemplomi Parókián, 2-án, a tulajdonképpeni születésnapon délelőtt az Újtemplomi és Ótemplomi Gyülekezetek közös istentiszteletén, délután pedig emlékkoncerten elevenedett fel Szarvas világhírű szülöttének élete, pályája. Az emlékezés július 23-án folytatódik majd a Gál Ferenc Egyetem Pedagógiai Karán (ahol Melis György gimnazistaként koptatta a padokat és lépcsőket) emléktábla avatással, este pedig a Vízi Színházban lesz nagyszabású opera és operett est.
Július 2-án az Újtemplom közönségét a Vajda Péter Gimnázium Melis-díjasaiból erre az alkalomra összeállt kilencfős kamarakórus köszöntötte dr. Lengyel Albertné Tarnai Tünde vezénylete mellett. Egy Glóriát, egy Bárdos Lajos népdalfeldolgozást és Kodály Háry János c. daljátékából egy részletet adtak elő. A koncert házigazdájától, Mótyán Tibortól tudtuk meg, hogy az 1963-ban alapított Melis-díjat sok vajdás kapta már meg, közülük Bődi Etelka, Dorogi Margit, Garai Hajnal, Hévizi Mariann, Komár Katalin, Szpisjak Tímea, Tatai Nóra, Valkovszky Noémi és Weisz Tímea voltak, akik el tudtak jönni a hangversenyre. Mótyán Tibor ezt követően felelevenítette Melis György alakját, akinek szarvasi fellépéseit 1985 óta szervezte, s ez idő alatt a Mester barátságába fogadta őt. Amint elmondta, művészi nagyságát, sokoldalúságát, állóképességét, energiáját, hallatlan hangterjedelmét és csodálatos hangszínét a szarvasiak is jól ismerik, s tudják azt is, hogy kitűnő énekesként nagyszerű színész is volt. Emberi értékeit a hűség és hála fogalmak köré csoportosította Mótyán Tibor. Felelevenítette azt az időt, midőn gimnazistaként Szederkényi Nándor felfigyelt a 12 éves fiú kiemelkedő tehetségére és példamutató szorgalmára, majd Bartos Pál, az Újtemplom lelkésze vette szárnyai alá, s szerzett 250 pengőt, amiből Budapesten tanulhatott. Melis György pedig élete végéig hű maradt hitéhez, templomához, gimnáziumához, városához, egyetlen munkahelyéhez, az Operához és hazájához. Amint hű maradt anyanyelvéhez, szlovákságához is. Felidézte a Szarvason rendezett 80. születésnapi ünnepségét, melyen egy fotóalbummal köszöntötték Melis Györgyöt, az akkori jegyző, dr. Gyalog Sándor emlékezetes gondolataival: Vannak helyek a világban és legbelül, melyek hallatán táncra perdül a lélek. Ilyen hely a Csipkár sor is, ahonnan a „szép hazából” a „híres kis Magyarországból” elindult egy tót legény, hogy tengeren innen és túl meghódítsa az opera birodalmát. Művészetével úgy lett a világé, a nemzeté, hogy lelkében megmaradt Szarvasi Embernek. Ő Melis György, a magyar opera fénylő csillaga. Hangja a harangok tisztaságával szárnyal évtizedek óta a legnagyobb csillagok felett. Szarvas zenerajongó, lokálpatrióta közössége a bölcsőhely szeretetével és hálájával köszöni ezt az egyszeri és megismételhetetlen csodát. Isten éltesse Gyurka bácsi!
Melis György szóbeli méltatását a zenei méltatás követte, Clementis Tamás operaénekes és Villányi Dániel zongoraművész Franz Schubert Téli utazás c. dalciklusát adták elő, amit magyar nyelven először Melis györgy énekelt el 1970-ben.
A koncertet követően Zahorecz Pál az Újtemplom lelkésze köszönte meg a közreműködőknek és a támogatóknak a nagyszerű esemény létrejöttéhez nyújtott segítséget, majd invitált mindenkit a Melis-szoborhoz, ahol koszorúzással emlékeztek a halhatatlan baritonra, Szarvas szülöttére, Melis Györgyre.
Két történetecske
Okos ember
Melis György egy ízben elvitte édesanyját a budapesti Operába, amikor ő alakította a főszerepet Kodály Háry János c. daljátékában. Édesanyját az Opera igazgatója Tóth Aladár fogadta és kísérte a díszpáholyba, ahol a szerző, Kodály Zoltán is végignézte-hallgatta az előadást. Melis persze előre elmondta Kodálynak, hogy édesanyja magyarul nehezen beszél, szlovákul (tótul) érteti meg magát könnyebben. Így hát Kodály Zoltán kedvesen és kedélyesen elbeszélgetett vele szlovák nyelven. Az előadás után a büfében az édesanya meg is jegyezte fiának (persze tótul, de most magyar fordításban idézzük): Gyurka fiam! Ez a Kodály nagyon okos ember lehet, hogy még tótul is beszél!
Miféle magyarok?
Az „Én is voltam vajdás diák” sorozatban vendégszerepelt Melis György Szarvason, s a jó hangulatú rendezvény után a Kondorosi Csárdába mentek vacsorázni. (A Csipkár sor elhelyezkedése okán a kodnorosiak is magukénak érzik és tisztelik Melis Györgyöt.) Az étkezést követően Melis megnézte a csárdamúzeumot. A kiállított tárgyakat mind ismerte, nevüket azonban csak tótul tudta felidézni, hiszen otthon a tanyán – ahol ezek az eszközök mindennapi használatban voltak – a család tótul beszélt. Közben a konyhából a személyzet érdeklődve figyelte a művészt. Mótyán Tibor invitálta a konyha dolgozóit, jöjjenek, beszélgessenek Melis Györggyel. Így is lett, nagyon jót beszélgettek, majd elbúcsúztak egymástól. Melis még utánuk szólt, hogy szlovákul beszélnek-e, s miután a válasz tagadólag hangzott, némi felháborodást színlelve jegyezte meg kíséretének: – Hát miféle magyarok ezek, hogy még tótul se tudnak?
Tatai László
