in ,

Sikeres vébét rendezett az SKI Magyarországi Szövetsége

A 14. SKIF VB megnyitója Győrben.
A 14. SKIF VB megnyitója Győrben. (Fotó: DaPap)

Győr adott otthont a 14. SKIF Világbajnokságnak, melyre 51 regisztráló ország közel 1100 versenyzőjétől több mint 1600 nevezés érkezett egyéni versenyszámokban és 156 csapat is leadta nevezését, hogy összemérje tudását a tatamin. A három napos verseny első napján a fiatalok 16 éves korig és a master kategória versenyzői mérték össze tudásukat. Már ezen a napon is örülhettünk magyar sikernek, hiszen öt VB arany mellett hat bronzérmet is nyertek versenyzőink. A legfiatalabbak között versenyzett a szarvasi Bagi Ádám is, aki bronzérmet szerzett kategóriájában. A szombati napon a junior, az U21 és a felnőtt kategória versenyszámai következtek. Itt is sikeresek voltak a hazai versenyzők egy arany, két ezüst és egy bronz volt a nap mérlege. A vasárnapi napon a csapatküzdelmekkel folytatódott a világbajnokság. Ismét örülhettünk magyar sikernek. A junior női kumite csapat megvédte világbajnoki címét és a master női kata csapat is a dobogó legfelső fokára állhatott. Ekkor már látni lehetett, hogy az országok versenyében is jó helyen fog végezni a magyar csapat. Az utolsó versenyszám befejezése után pedig már biztos volt, hogy Japán és Olaszország mögött Magyarországé a bronzérem az éremtáblán. A kupát a versenyzők felkészülését segítő edzők vették át: Hecker Balázs, Laura Cheritah, Nguyen Thanh Tung, Krajcsi László, Vincze Virgil.

Hosszú út vezetett addig, hogy ez a verseny megvalósulhasson. Még az elmúlt évben döntött úgy a Shotokan Karate-Do International vezetése Tokióban, hogy Magyarországot kérik fel a 14. SKIF  VB megrendezésére. A felkérést a – szarvasi székhelyű, Lovász György vezette – SKI MSZ Elnöksége elfogadta és meg is kezdődött a verseny előkészítése. Helyszínválasztás, kapcsolatfelvétel a szállásokkal, honlap indítása, a tagországok tájékoztatása és sok-sok apróbb, nagyobb teendő. A szervező csapat – Bucs-Tonk Dóra, Bucs-Tonk Levente, Gáncs Krisztián, Jelen Róbert, Lovász Éva, Vadász Tamás az ország különböző településeiről állt össze Szarvastól Sopronig. Keveset szoktak erről írni de a verseny zavartalan lebonyolítását egy közel hatvan fős önkéntes csapat segítette, akik napi 8-10 óra munkával járultak hozzá ahhoz, hogy a világszövetség tagországainak vezetői egyöntetűen nyilatkozzanak arról, hogy a verseny lebonyolítása példaértékű volt.

Így ez kettős siker az SKI Magyarországi Szövetsége számára, hiszen az elért eredmény és a megrendezés is sikert hozott hazánknak.

Részletes eredmények:

Világbajnoki aranyat szereztek:

  • Trippon Barbara (UTE-Kaisei) – kumite U12
  • Osváth Dóra (UTE-Kaisei) – kumite 12-13
  • Kopfer Anna (UTE-Kaisei) – junior kumite
  • Rédai Ildikó (KTSE)  master kata +40,
  • Rédai Ildikó (KTSE)  master kumite +40
  • Elekes Mária (UTE-Kaisei) – master kumite +45
  • Lány junior csapat kumite (Bogdán Panna, Hecker Bojána, Kopfer Anna, Loyal Lili – UTE-Kaisei)
  • Női master kata csapat +40 (Rédai Ildikó, Tranger Szilvia (KTSE), Ujfalusiné Benedek Mária (Toranoko)

Ezüstérmesek:

  • Lőcsei Lili (KTSE) – junior kata
  • Hecker Bojána (UTE-Kaisei) -junior kumite
  • Fiú junior kata csapat (Gulyás Gergely, Nguyen Xuan Bach -UTE-Kaisei, Riese Barnabás – Sandan Kse)

Bronzérmesek:

  • Turekova Zoja (UTE-Kaisei)- kumite U12
  • Csillag Iván (UTE-Kaisei) – kata 12-13
  • Bagi Ádám (Szarvasi HKE) – kumite 12-13
  • Deák Anna (UTE-Kaisei) – kata 14-15
  • Szakács József (Százhalombatta) master kumite +50
  • Bogdán Panna (UTE-Kaisei) – junior kumite
  • Kovács Mercédesz (Életforrás /Sandan) – felnőtt kumite
  • Fiú junior kumite csapat (Bodonyi Bence (Sandan), Görgényi Balázs (Vecsés), Halász Torda (Shotokan Tigrisek), Princz Zalán (UTE-Kaisei)
  • Lány junior kata csapat (Deák Anna, Kiss Kitti (UTE-Kaisei), Lőcsei Lili (KTSE)
  • Női master kumite csapat (Elekes Mária (UTE-Kaisei), Rédai Ildikó, Tranger Szilvia (KTSE), Ujfalusiné Benedek Mária (Toranoko))

4. helyezés

  • Fridrich György (Vecsés) master kata +70
  • Bucs-Tonk Dóra (Euniors) – Gáncs Krisztián (Shotokan Tigrisek) yakosoku kumite

Danvizsga:

A világbajnokság programjának mindig része egy nemzetközi szeminárium is, ahol az SKI Honbu Dojo (központi edzőterem) vezető mesterei tartottak edzést. Illetve danvizsgára is volt lehetőség, ahol a szombathelyi Maraton KSE vezetője Tóth Zoltán 4. dan fokozatot szerzett.

SKIF Kongresszus:

Az SKIF tagországok kongresszusa is a világbajnokságokhoz kapcsolódik, hiszen ekkor van lehetőség a személyes találkozásra. A megbeszélésen szó volt új tagországok csatlakozásáról, a VB kategóriák módosításáról és a következő világbajnokság lehetséges helyszínéről. Törökország mutatta be prezentációját a 15. SKIF Világbajnokság megrendezésére jelentkezve. A tervezett helyszín Antalya.

SKIEF Közgyűlés:

Az európai tagországok is egyeztetés tartottak a verseny alatt. A dán főtitkár 2022. évi beszámolóját követően döntöttek Finnország csatlakozásáról az SKIEF-hez. A következő napirendi pontban a 2025. évi Európa bajnokság helyszínéről született döntés. Görögország Kréta szigetén rendezheti meg a kontinens viadalt. Végül megválasztották az SKIEF-et vezető bizottságok az elkövetkező 2 évre, melyben ismét helyet kapott a hazai szövetség vezetője Lovász György.

Stream:

Aki szeretné megtekinteni a világbajnokság eseményeit pillanatról pillanatra megteheti a verseny weboldalán a www.skif2023.hu linken.

Lovász György / elnök / SKI MSZ

Fotó: DaPap

Epizód a Pro Gym – Gólgyártók mérkőzésről.

Nem mindig a labdáé volt a főszerep

Tóth Patrik, Hajduch Nándor, Sükösd Attila és Szpin Mihály az Orosházán rendezett U23-as ob-t követően.

Két magyar bajnokkal kezdtük a versenyszezont