„A parkban egy bokorban megpillantotta a fészket. Elgyönyörködött.
-Milyen csodálatos, ahogyan a madarak a fiókáikról gondoskodnak! Csodálatos a Teremtő gondoskodása!
Derűsen folytatta útját, kiért az utcára. Az egyik sarkon meglátta a kislányt. Piszkos volt, ruhája tépett, lesoványodott kezét a járókelők felé nyújtogatta. Koldult.
Iszonyú indulat támadt a lelkében, dühtől remegve emelte szemét a szürke ég felé és felkiáltott:
-Hát nem látod, hogy mi történik itt?! Hogy engedheted ezt meg? Miért nem teszel már végre valamit?
-Már régen tettem valamit. Megteremtettelek téged! – válaszolta az Úr.” /Arab forrás nyomán Hézsár Gábor/
A pedagógusképzés szolgálata című köszöntő könyvvel és Kárpát-medencei Pedagógiai Konferenciával és Módszertani Napokkal ünnepelte a Gál Ferenc Egyetem szarvasi campusa Szakács Mihályné dr.-t, Marica nénit, a gyakorlóintézmény és a kar egykori vezetőjét, a magyar óvodapedagógia és felsőfokú óvodapedagógus képzés méltán ismert és elismert szakemberét, ikonját nyolcvanadik születésnapja alkalmából. A köszöntő kötet a pedagógusképző kar Diskurzus tudományos folyóiratának 2023. évi számaként jelent meg. A kötetet Dr. Katona Krisztina és Bíró Gyula szerkesztette, technikai szerkesztő Zsiga Jánosné, huszonegy szerző tisztelgő írásával, tudományos cikkével, tanulmányával, az egyetem, a kar és a gyakorlóintézmény támogatásával.
A kötet szerzői abc rendben: Bíró Gyula igazgató, c.e.docens, gyakorlati képzés vezető, Daróczi Sándorné kari könyvtárvezető, Garamvölgyi Béla festőművész, vezetőtanár, Hornyán Anna főszerkesztő, Huszár Istvánné gyakorlati képzés vezető, főiskolai mesteroktató, Dr. Katona Krisztina dékán, főiskolai tanár, Dr. Kós Nóra docens, Kovács Katalin oktatási igazgató, Tanulmányi Osztály vezető, Dr. Kovácsné dr. Bakos Éva nyugalmazott dékán, főiskolai tanár, Dr. Lestyán Erzsébet e.docens, gyakorlati képzés vezető, Dr. Lipcsei Imre tanszékvezető főiskolai tanár, főigazgató, Lonovics László festőművész, docens, Dr. Micheller Magdolna ny.főiskolai tanár, Dr. Rádli Katalin minisztériumi főtanácsos, Szabóné Dr. Balogh Ágota dékánhelyettes, e.docens, Szarka Péter docens, Dr. Szilvássy Orsolya tanszékvezető főiskolai tanár, Szövényi Zsolt minisztériumi főtanácsos, Dr. Virág-Horváth Erzsébet ny.főiskolai tanár, Dr. Wébel Dezső ny.docens, főtitkár.
A konferencia közönsége felállva és énekelve köszöntötte az egykori főiskola, majd egyetemi kar vezetőjét, aki szakmaiságával, emberségével több ezer pedagógus példaképeként tette szolgálatát mind a közoktatásban, mind a felsőoktatásban, a pedagógusképzésben, Szarvast méltán elismert pedagógusképzési helyszínné téve a Kárpát-medencében.
Egy csodálatos szakmai életút, aminek pillanatképe egy köszöntés, egy születésnap apropóján. Vannak ikonok, vannak olyan személyek, akiknek szakmaisága, emberi volta, tartása, és szakmai alázata példa az aktív éveket követően is, és meghatározza egy-egy intézmény, alkotói közösség jelenét és jövőképét.
Bíró Gyula a kötet előszavában, mint egykori és örök tanítvány, így elevenítette fel emlékeit: „Előttem van az a kép, amikor Marica néni a zsúfolásig telt nagyelőadóban – bárcsak ma is így lenne – a nevelés elméletéről, a pedagógia és pedagógusság lényegéről beszél, olyan szenvedélyességgel, lendülettel, finom kiegyensúlyozottsággal, ami csak a legnagyobb előadók sajátja. Pisszenés sincs a teremben, néha egy-egy közös kacagás, egymásra mosoly, és taps. Az a tartás, az a pedagógusi arcél, amit ma is látok magam előtt, telve szeretettel, a hallgatók iránti tisztelettel, és nyitott kíváncsisággal, olyan oktatók képét rajzolja, akik akkor jellemezték ezt a képzőt, és ma is kell, hogy jellemezzék a modern kor kihívásaira reflektív pedagógusképzést. „Hiszem és vallom…” – csengenek vissza a szavak. Ezek a szavak többek, mint elcsépelt közhelyek mondatnyitói, benne van annak az embernek a lendületessége, emberi és pedagógiai hitvallása, személyessége és elhívottsága, amiben az egykori szarvasi hallgató, majd gyakorlóintézményi óvodapedagógus, gyakorlatvezető óvodapedagógus, gyakorlóintézményi vezető, intézeti oktató, intézeti vezetőhelyettes, majd az alakuló szarvasi főiskola első főigazgatója, országos testületek megkerülhetetlen szakmai „irányzéka”, aki a gyakorlat és elmélet egyensúlyával, messze túlmutatva Szarvason, de mindig hű maradva Szarvashoz, alakította a magyar közoktatás és köznevelés, a pedagógusképzés rendszerét. Valódi hőskorszakban, megfeleltetve az általa vezetett szervezeteket a kor elvárásainak, kihívásainak, megfelelően ötvözve a modernitást, és a konzervativizmust, mindig kicsit elémenve a törvényszerűen „bekövetkezőknek”.
Másik emlékképem, hogy ülünk a hivatali gépkocsiban, és a Magyar Pedagógiai Társaság Makarenko Munkabizottságának – ejnye – ülésére tartunk, én hallgató, ő előadó. Mentorált és mentor. Beszélgetünk pedagógiáról, pszichológiáról, a pedagógusképzés jelenéről, múltjáról és jövőjéről. Elismeréssel szól mindenki munkájáról, tudva azt, hogy mi történik az óvodapedagógus képzés „fellegváraiban”: Kecskeméten, Hajdúböszörményben, Sopronban, Budapesten, tudja mi történik az óvodákban, az iskolák világában, és tudja azt, hogy az új kihívások milyen hatékony válaszokat, eszközöket igényelnek, és mi ebben a felsőoktatás, azon belül a pedagógusképzés felelőssége. És beszélgetünk szerelemről, szerelemtelenségről, a főiskolás és egyetemista lét elviselhetetlen gyönyörűségéről, megfoghatatlan könnyű-nehézségéről. Merthogy figyelt. Nemcsak rám, minden hallgatójára, és büszke volt arra, ha sikeresek munkatársai, tanítványai. Csapatot épített, műhelyt hozott létre Szarvason. A régi idők nevelőit éppúgy tisztelve és megbecsülve, mint az érkező „titánokat”. Sokak szerint keménykezűen, sokak szerint gyengéden, simogatóan. Éppen úgy, ahogy egy vezetőnek kell, hogy az általa vezetett szervezetet tartsa, és tartással ruházza fel.”
Dr. Katona Krisztina a kötet átnyújtásakor a hagyomány és szellemiség továbbvitelét emelte ki, egy olyan személy előtt tisztelegve, aki nemcsak ennek az intézménynek ikonikus alakja, de több évtizeden át töltött be különböző szintű vezetői pozíciókat, látott el vezetői feladatokat ennek az épületnek a falai között, hanem az óvodai nevelés és felsőfokú óvodapedagógus képzés egyik meghatározó egyénisége a mai napig. Felidézte a Diskurzus első önálló kötetének 2001/2002-es Tudomány napi előadások szerkesztett anyagát tartalmazó kötet szerkesztőjének szavait: „A tudomány, a művészet és a gyakorlat közti interkulturális diskurzus lehetőségét kínálja mindazoknak, akik a tudás és érték konszenzusát a minőségi megújulás feltételének gondolják.” Majd így folytatta: „A Diskurzus jelzi azt a szándékunkat és reményünket, hogy a tematikus tanulmányokban kifejezésre jutó megközelítések a gondolatcsere szabadságát sugallják, hogy a regionális párbeszéd a régión túli világnak is szól.”
A konferenciát követően a szarvasi campus két intézménye bensőséges, zártkörű fogadásra várta vendégeit, a kötet szerzőit, hogy a beszélgetéseken keresztül elevenítsék föl a régi idők emlékeit, és a jelenkor sikereit. A Gyakorlóintézmény Szív hangjai kórusa – Balláné Tóth Krisztina vezetőtanár vezényletével és Aradi Zsolt oktató zongorakíséretével – köszöntötte Marica nénit. Dr. Jelenka Gyöngyi osztályvezető asszony, a Békés Megyei Kormányhivatal nevében köszöntötte az ünnepeltet.
Könnyek és lélekborzongás. A szeretet tapinthatósága. Ilyen volt ez a nap.
A kötet bevezetőjének záró sorait idézve: „a tisztelgő kötetünk bevezető gondolatait a Bibliából, az Újszövetségből szeretnék egy jól ismert, a talentumokról szóló példabeszédet megosztani.
A gazda, mielőtt hosszabb útra megy, három szolgájának ad tíz, öt, illetve egy talentumot, azzal, hogy visszaérkezése után majd el kell számolni ezekkel. Az első két szolga megforgatja a pénzt, így amikor a gazda visszajön, aki tíz talentumot kapott, az további tízet, aki öt talentumot kapott, az további ötöt tud felmutatni, ura megelégedésére. Aki viszont egy talentumot kapott, az ezt az egyet hozza elő. Amikor a gazda megdorgálja, arra hivatkozik, hogy félt ura haragjától, ezért elásta a talentumot, hogy hiánytalanul elszámolhasson vele.
A történet talán nem szorul magyarázatra, és talán a tisztelgő kötetünk sem. Azt hiszem, legkevésbé sem.
Számunkra, a jelenkor vezetőinek legyen tanulság, hogy ha a munkatársak félnek a vezetőjüktől, akkor elássák a talentumaikat. Ha azonban alkotói légkör, ami körülveszi őket, és a vezetőjük elfogadott és megbecsültségnek örvend, akkor megsokszorozzák a talentumaikat. Nem saját maguknak…, hanem azért a valamiért, amit mi; szarvasi pedagógusképzésnek hívunk.
Mert megteremtettek bennünket…, és talán nem véletlen.”
Isten éltesse az ünnepeltet! Isten éltesse Marica néni!
Sz.Zs.
