Menu
in ,

Nagy eséllyel a felsőházban folytathatja a küzdelmeket a Szarvasi NKK

Az Algyő ellen kiálló Szarvasi NKK kerete 2023. november 18-án

Az Algyő ellen kiálló Szarvasi NKK kerete 2023. november 18-án. Fotó: Babák Zoltán

Már az NB II.-es női kézilabda-bajnokság kezdete előtt nagy eséllyel megjósolható volt, hogy a H-csoportban öt csapat fog harcolni a felsőházi tagságért. Az alapszakasz őszi 11 fordulója után világossá vált, hogy az éllovas Gyulasport, a második Békéscsabai ENKSE U21, az Algyő, a Szarvas és a Bácsalmás együttese küzd a négy helyért. A negyedik helyen álló Szarvasi NKK nagy eséllyel a felsőházban folytathatja a küzdelmeket.

Száva Flórián, a Szarvasi NKK edzője szerint a jelenlegi helyzet a valós állapotokat tükrözi, hiszen a nyáron szeghalmi játékosokkal kiegészülő Gyulasport együttese évek óta együtt van. A fiatalokból álló Békéscsabáról nem lehetett tudni, hogy az első csapat keretéből hányan játszanak vissza az NB II.-be, az Algyő mégis csak az NB I B.-ből érkezett, a Bácsalmás pedig évek óta az állandóságot képviseli. A 11 mérkőzésen 7 győzelemmel és 4 vereséggel, 14 pontot szerző Szarvast ugyancsak az esélyes gárdák között tartották számon.

– Az Előrét és az Algyőt Szarvason simán vertük, ugyanakkor idegenben mindkét csapattól kikaptunk – kezdte a visszatekintést Száva Flórián. – A hazai Algyő elleni nagyarányú tizenkét gólos siker azért is volt meglepetés, mert egy kapussal, öt kezdőjátékosunk hiányában álltunk fel. Kis hiányérzetem amiatt lehet, hogy az algyői és a békéscsabai mérkőzésen nagy arányú vereséget szenvedtünk. A folytatásban az alapszakaszból hátralévő három mérkőzésen két csapatot kell megvernünk és akkor egészen biztos a felsőházi részvételünk.

Hogy mire számíthatnak a szarvasiak akkor, ha a felsőházi rájátszásban folytatják? A szarvasiak edzője természetesen megnézte az esetleges ellenfeleket, melyeket a G csoportból kapnak majd.
– A Tápiószele a játékosállományt és az anyagi hátteret tekintve is toronymagas bajnokesélyes, de a Kecskemét, a Rákosmente és a Vecsés is erős csapat, akiket volt NB I.-es játékosok erősítenek. Azt még nem tudjuk pontosan, hogy a csoportunkból ki hány pontot tud majd magával vinni – mondta a szarvasiak trénere, aki abban bízik, hogy a két sérültjük, Moharos Vivien és Szöllősi Dorottya a folytatásra teljesen felépül majd. – Remélem, hogy az alapszakasz három mérkőzésén megszerezzük majd a hat pontot.

Száva Flórián beszélt az utánpótlás csapat őszi teljesítményéről is.

– A vesztett pontok tekintetében a legjobbak vagyunk, nem veszítettünk mérkőzést. Még játszunk a konkurens Békéscsaba és Újkígyós csapatával, ezen mérkőzések befolyásolhatják a végeredményt – jegyezte meg a szakember.

A szarvasiak január 8-án kezdik meg a téli felkészülést. Több edzőmérkőzést is terveznek, a Békés vármegyei együttesek mellett a szintén NB II.-es Szentendre, valamint a Budakalász is ellenfél lesz.

Gajdács Pál

Exit mobile version