in ,

A Szent István Filharmonikusok indították a nyári szezont

A Szarvasi Vízi Színház 2024 évi programsorozatát egy nulladik napi koncerttel a Szent István Filharmonikusok indították.
A Szarvasi Vízi Színház 2024 évi programsorozatát egy nulladik napi koncerttel a Szent István Filharmonikusok indították. (Fotó: Babák Zoltán)

A Szarvasi Vízi Színház 2024 évi programsorozatát egy nulladik napi koncerttel a Szent István Filharmonikusok indították. Az opera- és operettgála háziasszonya, egyben szólistája, Geszthy Veronika mindenek előtt háláját fejezte ki, hogy Szarvas város önkormányzatával évek óta kiváló a zenekar kapcsolata.

Babák Mihály polgármester köszöntötte a zenekar tagjait, annak vezetőjét, Záborszky Kálmánt, valamint azokat a nézőket, akik az eső lógó lába ellenére eljöttek meghallgatni a filharmonikusokat.

A műsor első felében Mozart operáiból, a Figaro házasságából, a Cosi fan tuttéból, a Don Giovanniból válogattak népszerű részleteket a program összeállítói.

A szervezők nagyon jó időzítéssel pont a szünetre szervezték azt a masszív szivárványt, ami még a második részben is jócskán kitartott. Itt Kálmán Imre és Lehár Ferenc operettjeiből hangzottak el részletek.

A műsor során közreműködött Erdős Róbert és Geszthy Veronika szólisták, valamint a Szent István Filharmonikusok mentorprogramjának fiatal tehetségei, Ámon Abigél, Kasper Emese, Kertész Viola, Rázmán Eszter és Tóth Fióna.

Pavilon Kert egész nyáron át

Dr. Lesfalvi Balázs sajtótájékoztatót tart 2024. június 14-én.

Még nem jogerős