Menu
in ,

Állva tapsoltak a 14. évadot nyitó cirkuszi show szereplőinek

A Fővárosi Nagycirkusz ukrán artistái, táncosai léptek fel a Szarvasi Vízi Színház 14. évadának nyitóelőadásán.

A Fővárosi Nagycirkusz ukrán artistái, táncosai léptek fel a Szarvasi Vízi Színház 14. évadának nyitóelőadásán. (Fotó: Babák Zoltán)

Július 14.-én pénteken este kezdetét vette a Szarvasi Vízi Színház XIV. évada, egy látványos cirkuszi show-val.

A színpadon Fekete Péter, a Fővárosi Nagycirkusz Jászai Mari-díjas főigazgatója, dr. Szabó Károlyné a Magyar Teátrumi Társaság ügyvezető igazgatója és dr. Dósa Zsuzsa, a Cervinus Teátrum igazgatója köszöntötték a közönséget.

Fekete Péter kiemelte, hogy a hármas egység, amelyet képviselnek harmóniában dolgozik együtt, hiszen mindannyiuknak a célja, hogy tartalmas előadásokkal töltsék meg a nyár minden napját, itt a Szarvasi Vízi Színházban.

Ha nyár, akkor Szarvas, ha Szarvas, akkor Vízi Színház – kezdte köszöntőjét dr. Szabó Károlyné. Elmondta, igyekeznek úgy összeállítani a programot, hogy mindenki megtalálja a neki megfelelő előadást. Továbbra is tartják, hogy az előadások majdnem fele ingyenes a nézők számára. Örömmel tölti el, hogy több előadásra már nincsen jegy, mert ez azt is jelenti a közönség igényével találkozik a műsorterv. Felhívta a figyelmet az augusztus 2-án műsorra tűzött performanszra, amin csak ötven néző vehet részt. Ez egy különleges vacsora lesz. Számára az a siker, ha az előadásokról a közönség mosolyogva, boldogan távozik.

Nincs klasszabb hely, mint a Vízi Színház! – indította mondanivalóját dr. Dósa Zsuzsa. A Cervinus Művészeti Fesztivál a 13. lesz, hiszen ők egy évvel később indították el a fesztiváljukat. Különleges év lesz, hiszen itt a foci Eb is, így a foci rajongóknak sok gólt, a színházat nézőknek sok jó előadást, maguknak pedig telt házat kívánt.

Fekete Péter színpadra hívta Babák Mihályt, Szarvas város polgármesterét, aki azzal kezdte, hogy közönség nélkül nem lenne sikeres a Vízi Színház. Éppen ezért kötöttek a MTT-vel hosszútávú szerződést. Köszöntötte Domokos Lászlót, Szarvas város díszpolgárát és Zalai Mihályt a Békés vármegyei közgyűlés elnökét. Elmondta 26 év után leköszön, mint polgármester, de a 26 év egyik kiemelkedő alkotása a Vízi Színház megépítése, üzemeltetése, ahová Szarvas mindig szeretettel várja a közönséget.

A nyitóestéről szólva Fekete Péter elmondta, eddig mindig a Békéscsabai Jókai Színház műsorával kezdtek – az eredeti tervben ez is volt, hiszen a Három sárkány, avagy a három nagynéni című vígjátékkal indult volna az évad, de a Kaposvári Országos Színházi Találkozó versenyprogramjára meghívott Jókais előadás éppen ma este van (Elvásott a veres csillag). Több színész mindkét darabban játszik, ezért van ott és nem Szarvason Seregi Zoltán igazgató, aki szeretetét, üdvözletét küldi a nézőknek.

A ma esti előadás különleges – folytatta Fekete Péter, mert az háború kezdetén száz ukrán fiatal artista és táncos jött át Kijevből és Harkovból, aki azóta is itt élnek, de a nagyobbak már világszerte dolgoznak. A fiatalok egy része erre az estére készítette el a műsort. A Gulnara Jazz Cirkuszi Show néven összeállt művészek a jazz és a cirkusz elemeit vegyítik – fejezte be Fekete Péter.

„Jazz és cirkusz? Igen! Jazz és cirkusz! Ledér, mint az 1920-as évek Amerikája! Dekadens, mint a jazz korszak legszebb emlékei! Várjuk Önt egy felejthetetlen estére a Jazz House-ban, ahol soha nem lehet tudni, mi van sűrű bársonyfüggönyökkel takart ablakok mögött. Szenvedélyek, titkok, szerelmek és csalódások! Luxus és intrika! A Moulin Rouge, a Cabaret és A nagy Gatsby világa és történetei elevenednek meg a színpadon: gyönyörű nők és gazdag férfiak, pezsgős mulatságok és hajnalig tartó mulatságok! És itt nem csak a jazz és burleszk világa elevenedik meg, hanem a fantázia is szabadon szárnyal: a könnyű vérű táncosok mellett hihetetlen képességű cirkuszi artisták – légtáncosok, zsonglőrök és bűvészek – invitálják Önt: egy estére felejtse el a valóságot, legyen önmaga! Legyen bátor belépni ebbe a mindent ígérő, túlzó és könnyed birodalomba!” – olvasható a szinopszisban.

A fiatal táncos- és artistaművészek műsora a közönség körében hatalmas sikert aratott, hiszen a közönség az este végén felállva köszönte meg munkájukat. Szép kezdés a Vízi Színház XIV. évadának.

Galambos Edit

A fotókat Babák Zoltán készítette.

Exit mobile version