Menu
in

Huszonhat év, harminchét percben

Orvos Alexandra, a Csaba TV szerkesztő-vágója, Babák Mihály polgármester és Szudár László, a Csaba TV alapítója, producere.

Orvos Alexandra, a Csaba TV szerkesztő-vágója, Babák Mihály polgármester és Szudár László, a Csaba TV alapítója, producere. (Fotó: Tatai Léászló)

Barátai és tisztelői nevében Szudár László a Csaba TV alapítója, producere és Orvos Alexandra szerkesztő-vágó adta át Babák Mihály polgármesternek a közreműködésével készült filmet, amiben a tisztségről leköszönő városvezető 26 esztendei munkáját foglalták össze 37 percben.

Az átadóra a Szarvasi Polgármesteri Hivatal tanácstermében került sor június 21-én, pénteken délután. Szudár László elmondta, hogy 26 éve tudhatja barátjának Babák Mihály polgármestert, nem volt ismeretlen terület a munkássága, de a filmkészítéshez dr. Melis János c. főjegyzőtől is kaptak anyagot. Az előkészítő munkák februárban elkezdődtek, a forgatás négy koranyári napot vett igénybe, az utómunkákra is kellett jónéhány nap, hogy június 21-én átadhassák a kész filmet, ami 12 kb. 3 perces fejezetből áll, szó van benne Szarvas város infrastrukturális, kulturális életéről, egészségügyéről, szociális hálójáról, környezetvédelméről. Szudár László, midőn átadta a filmet, örömet, boldogságot, kitartást és bölcsességet kívánt Babák Mihálynak, s azt, hogy gyönyörködjön abban, amit tett, amikor megnézi a filmet.

A megajándékozott elmondta, hogy 34 éve szereplője a közéletnek, ebből 26 év a polgármesterség, aminek most vége lesz. Tanítói között említette Tessediket, támogati között pedig Szarvas város lakosságát. Hangsúlyozta, hogy a film nem róla szól, hanem rólunk, Szarvasról, amiben az első helyen van a képviselők és a hivatal munkája, amit ezúton is megköszönt.

A film elérhető lesz az érdeklődők számára a város honlapján, amint megtudjuk a részleteket, megosztjuk olvasóinkkal is.

Tatai László

Exit mobile version