Menu
in , ,

Szórakozás, szerelem, elkötelezettség

Terhesné Szekera Ilona, dr. Demeter László, a háttérben Kunos András a Ruzicskay Alkotóházban Ili június 22-én megnyílt 18–70-ig című kiállításán.

Terhesné Szekera Ilona, dr. Demeter László, a háttérben Kunos András a Ruzicskay Alkotóházban Ili június 22-én megnyílt 18–70-ig című kiállításán. (Fotó: Tatai László)

A címbeli három fogalommal jellemezte saját alkotómunkáját Terhesné Szekera Ilona a Ruzicskay Alkotóházban június 22-én megnyílt 18–70-ig című kiállításán.

A megnyitó közönségét Roszik Zoltán igazgató köszöntötte, majd Kunos András játszott hegedűn Mendelssohn-melódiákat, megteremtve ezzel a megfelelő hangulatot. Boross Bence az önkormányzat intézményfelügyeleti igazgatója egy elismerő oklevelet adott át, mellyel Babák Mihály polgármester és a képviselő-testület köszönetét tolmácsolta Terhesné Szekera Ilonának a Ruzicskay Alapítványban végzett munkájáért és alkotótevékenységéért.

Megnyitóbeszédében dr. Demeter László, a hajdani Ruzicskay Alapítvány kuratóriumi elnöke felidézte az alapítványban együtt töltött évtizedeket. Elmondta, könnyű a dolga, mert a festmények, amiket Ili alkot magukért beszélnek, ezeken a virágok–virágok, a folyó–folyó, a fák–fák, a lovak–lovak. Szarvasi alkotóként dicsérte Szekera Ilonát, megjegyezve, hogy ezt a fogalmat akár védjegyként is lehetne használni.

Zárszavában az alkotó megköszönte Kunos Andrásnak a kiváló muzsikát, Demeter Lászlónak a megnyitóbeszédet, az önkormányzatnak az elismerést, a Múzeumnak a lehetőséget a kiállításra, Ván Hajnalka művészettörténésznek a képek válogatásában nyújtott, Mravik Zoltán teremőrnek pedig a képek elhelyezésében nyújtott segítséget. Nem utolsó sorban pedig a közönségnek – rokonoknak, ismerősöknek, barátoknak –, hogy eljöttek megnézni a kiállítást a megnyitó napján.

Tatai László

Exit mobile version