Ahogy arról május 11-én hírt adtunk, Molnár Ábel ismét útnak indult, ám most nem az ismeretlenbe, hanem egy korábban már megmászott vulkánra, az Iránban található Damávandra vezetett az útja.
Az utazás, amire Osbáth Norbert, Pamkutya invitálta meg, meglehetősen kalandosra sikerül, hiszen akkoriban elég sok minden történt abban a térségben.
Hány országon keresztül vezetett az utad?
Összesen öt országban jártunk. Grúziából indultunk, és Törökországon keresztül jutottunk el Iránba. Az első két országban csak egy-egy napot voltunk, majd Iránban két rendkívül izgalmas hetet töltöttünk el. Tebriz, Teherán, valamint Iszfahán fő látványosságait tekintettük meg, illetve jártunk a Damávand vulkánon, és a Kaszpi-tengernél is. Jó néhány perzsa építészeti remekművet láttunk, megismerhettük az irániak történelmét, kultúráját, főbb szokásaikat. Innen gurultunk át Türkmenisztánba, ahol a tranzitvízum öt napot engedett. Kétségkívül ez tetszett legjobban az öt közül, baromi különleges ország! Az eseménydús kocsikázós kaland Üzbegisztánban ért véget. Csupán egy napot voltunk itt is, de abban az egy napban rengeteg faepret befaltam.
Akkoriban elég sok nyugtalanító hír érkezett arról. Te mit tapasztaltál?
Egy kicsit aggódtunk az iráni helyzet miatt, de hál’ istennek nem volt részünk semmiféle háborús szituációban. Maga a közhangulat se volt szikrás. Viszont pont akkor halt meg az elnök helikopterbalesetben, amikor ott jártunk. Öt napos gyászt rendeltek el, de mi ebből nem éreztünk sokat, hiszen ekkor voltunk a Damávandon. Szerte az országban kisebb-nagyobb fekete zászlók lobogtak a településeken, és megemlékezéseket tartottak.
Azért senki se gondolja azt, hogy problémamentes volt az utunk. Grúziában a Google Térkép javaslatára a legkeményebb hágókon kellett átkelnünk. Valószínűleg a világ legrosszabb, és egyben legtehenesebb útjain jártunk. Törökországban eltévedtünk, és fegyveres katonák tereltek vissza minket az örmény határ közeléből. Iránban egy benzinkúton benzint tankoltak a dízeles terepjáróba, így szépen ledöglöttünk a semmi közepén, és csak rendkívül körülményesen sikerült visszajutnunk Tebrizbe. Útközben az autómentősök, a városban pedig az autószerelők vertek át minket. Utóbbiak meg is loptak.
Irán rendesen próbára tette az idegrendszerünket. Nehezen boldogultunk a semmit nem érő riáljukkal, na meg persze a kommunikáció se volt egyszerű. Az utolsó két ország ezekhez képest meglepően zökkenőmentes volt. Az efféle szituációk viszont olyan tapasztalatokat adnak az embernek, amiket könyvekből vagy az internetről nem lehet elsajátítani. Utólag pedig nem ezekre emlékszünk vissza meleg szívvel, hanem arra a rengeteg természeti és ember alkotta csodára, amit ez alatt a három hét alatt láttunk. Az emberekről nem is beszélve…
Fantasztikus érzés volt találkozni azokkal az iráni barátaimmal, akikkel még 2019-ben ismerkedtem meg. Azt hittem már nem fogom viszontlátni őket életem során.
Miért nem jött össze a csúcs?
Szezon előtt érkeztünk, a május a legcsapadékosabb hónap, erre kellett készülnünk. Az első napon gond nélkül felbaktattunk a 4210 méteren található Bargah Sevom (VIP Hut) menedékházba, másnap pedig csináltunk egy akklimatizációs kört 4600 méteres magasságig. Ezen a napon délelőtt tökéletes időnk volt, de délutánra átfordult erős havazásba, este pedig óriási vihar tombolt a hegyen. Norbi először járt ilyen magasan, így figyelnem kellett őt. Megtudtuk, hogy másnap ugyanilyen rossz idő lesz, csak még erősebb széllel. Rasoul, a helyi hegyivezető elmondta, hogy már két hete nem jutott fel senki a csúcsra, és még egy sajnálatos haláleset is történt. Úgy döntöttünk, hogy nem kockáztatunk, így harmadnap levonultunk a hegyről.
Nem vagyunk csalódottak, hiszen Norbinak először volt része efféle magashegyi élményben, jómagam pedig öt éve már jártam a csúcson. Csodálatos panorámánk volt, a menedékházban barátságos lengyelekkel ütöttük el az időt, ők 5300 méterig jutottak. Láttunk teherhordó öszvéreket, gyönyörű piros tulipánszerű virágokat, a kocsikázás a hegyi mecset és a falu között pedig igazán különleges rázkódós élmény a hegymászóknak.
Mi a következő cél?
Norbi az utolsó szakaszon elviszi a Toyota terepjárót Kínába. Reménység szerint szeptemberben egy nemzetközi csapattal felderítő-expedíciót valósíthatunk meg itt, amelynek célja Ázsia legmagasabb vulkánjának meghatározása. Hihetetlenül izgalmas projekt, lassan két éve dolgozok ezen, és úgy érezzük, hogy most ősszel végre összejöhet. Sajnos ennél többet egyelőre nem árulhatok el, de érdemes követni a közösségi médiás oldalaimat.
