Drága Edit néni, a hír hallatán, hogy búcsút kell vennünk most Tőled, annyi, de annyi kedves iskolai emlék tolul elő bennünk, volt tanítványaidban.
Te voltál sokunk nagybetűs TANÍTÓNÉNIJE, olyan, aki megszeretteted velünk az iskolát. Mindannyian biztos tudással léptünk a felnőtt életbe. Többünkből pedagógus lett, hiszem, hogy ez köszönhető személyes emberi példamutatásodnak. Sosem kivételeztél, mindannyiunknak egyformán jutott szeretetedből, gondoskodásodból.
Nekünk, az a Dózsa utcai kisiskola, maga volt a „Paradicsom”. Sosem félve mentünk, sokkal inkább vágyakozva. Volt, hogy „csodavirágot” festettünk, számolóversenyt rendeztünk, vagy csak az udvaron hógolyóztunk. A „bűvös” radír illata is sokunknak az emlékében maradt, ahogyan a szigorod, a végtelen türelmed, és az aggódásod is. A felső tagozatból sokszor visszatértünk, mert hiányzott EDIT néni!
Szüleink maximális biztonságban tudhattak bennünket melletted. Ha átfáztunk az udvaron a téli hidegben, kötelező volt a ruhacsere, még az olajkályha mellett száradó ruhadarabokra is emlékszünk.
Tudod, Edit néni, az a jó, amíg valakire gondolnak, addig Ők tovább élnek. Hát tudd, hogy mi erről gondoskodni fogunk, hogy Te sokáig köztünk légy!
- 17.
Cséke Éva, Árvai Anikó, egykori tanítványaid