Menu
in ,

Festmények, kezek, párbeszéd

Ruzicskay György „Teremtő kezek” című sorozatából nyílt kiállítás a Ruzicskay Alkotóházban.

Ruzicskay György „Teremtő kezek” című sorozatából nyílt kiállítás a Ruzicskay Alkotóházban. (Fotó: Tatai László)

Különös kiállítás nyílt július 27-én, szombaton a Ruzicskay Alkotóházban. Ván Hajnalka, a Tessedik Sámuel Múzeum művészettörténésze Ruzicskay György „Teremtő kezek” c. sorozatához keresett „beszélgetőpartnert”, amit meg is talált Verebes György kortárs festőművész nagyméretű alkotásaiban.

A kiállításmegnyitó vendégeit Roszik Zoltán a Tessedik Sámuel Múzeum igazgatója, majd Csernus Zsolt önkormányzati képviselő köszöntötte.

Megnyitóbeszédében Ván Hajnalka a teremtésről, a születésről elmélkedett, majd beszélt Ruzicskay 1936-ban született – akkor még – Teremtés címet viselő sorozatáról. A sorozat nem kizárólag a teremtés napjait, hanem a kiűzetést is bemutatja, az évek során azonban csak részleteiben volt elérhető a sorozat. A szombaton nyílt kiállításon hosszú idő után először látható mind a tíz Ruzicskay kép, amit ma „Teremtő kezek” címen ismerünk.

Verebes Györgyöt, a zentai születésű festőművészt, a Szolnoki Művésztelep vezetőjét is foglalkoztatják a kezek. Nem mint a teremtés „kellékei”, hanem mint a meditáció-elmélkedés-önvizsgálat fogalomkörbe tartozó objektumok. Ahogyan Ván Hajnalka mondta, az ő képei befelé fordulásra hívnak, lecsendesítenek, s a valóságos téma ellenére a lélek jelenik meg a festményeken.

Hogyan működik együtt a különböző indíttatású, különböző technikával és különböző méretben készült alkotások párbeszéde? Ez foglalkoztatta a művészettörténészt, s aki kíváncsi a válaszra, látogassa meg a Ruzicskay Alkotóházban augusztus 24-ig látható kiállítást. Megéri!

Tatai László

Exit mobile version