in

Holokauszt 80

Az egykori neolog zsinagóga helyén, a Rákóczi utca és a Béke köz sarkán lévő háromszög alakú zöldterületen áll majd az emlékmű.
Az egykori neolog zsinagóga helyén, a Rákóczi utca és a Béke köz sarkán lévő háromszög alakú zöldterületen áll majd az emlékmű. (Fotó: Babák Zoltán)

Nyolcvan éve, hogy Magyarországról, így Szarvasról is módszeresen és tervszerűen kezdték elhurcolni zsidó honfitársainkat. Az út végén a „halálgyárak” álltak, de sokaknak sikerült visszatérni a táborokból.

Idén Szarvason is különös hangsúlyt ad a szokásos megemlékezésnek a nyolcvanadik évforduló. Amint arról a Newjságot a túlélők és leszármazottak értesítették, deportálásuk 80-dik évfordulóján a szarvasi neolog zsidó temetőben szeptember 4-én 11 órakor tartanak megemlékezést. Az eseményen dr. Verő Tamás főrabbi mond beszédet.

*

Az emlékévben egy emlékmű létesítésével is tiszteleg Szarvas városa az elhurcolt szarvasiak emléke előtt. Az emlékmű a túlélők és leszármazottak kezdeményezésére, az önkormányzat támogatásával készül el az egykori neolog zsinagóga helyén, a Rákóczi utca és a Béke köz sarkán lévő háromszög alakú zöldterületen.

A Babák Mihály polgármester legutóbbi tájékoztató anyagában olvasható megrendelő szerint a 160×160-as betonalapon egy 150×150-es lépcsőzetes emelvényen egy 60×60-as amorf kőtömbön áll majd az 55×55-ös fekete gránitlap aranyozott szöveggel: „Azon zsidó származású szarvasi polgárok emlékére, akiket 80 évvel ezelőtt, 1944-ben hurcoltak el az egykor a közelben álló – gettóvá átalakított – neolog zsinagógából. Állíttatta: Szarvas Város Önkormányzata, a túlélők és hozzátartozók 2024.”

Az emlékmű elkészítését az önkormányzat a Demeter s Társa Bt.-től rendelte meg, az augusztusi testületi ülésen született döntést követően.

Tatai László

Mester Károly agrármérnök, természetgyógyász és beszélgetőtársa, Bődi Eti.

Isten kenyerén

Dr. Barna Barnabás "Top 10 csillagászati és űrkutatási sztori a közelmúltból" címmel tartott előadást Békésszentandráson.

Csillagászati sztorik a közelmúltból