Menu
in ,

Élményteli tábor, sok festéssel

Terhesné Szekera Ilona és Korbely István a megnyitón.

Terhesné Szekera Ilona és Korbely István a megnyitón. (Fotó: Tatai László)

Tizenkilencedik alkalommal rendezték meg Szarvason, a Ruzicskay Alkotóházban a Művésetek Nyári Táborát, s a júniusban elkészült alkotások közül augusztus utolsó napján nyílt meg a szokásos kiállítás.

A megnyitón megjelenteket Terhesné Szekera Ilona, a szervezők egyike köszöntötte a Tessedik Sámuel Múzeum és a Ruzicskay Alkotókör nevében, majd az Akusztik Trióból Búzás Gyula és Szécsiné Lestyán Magdolna előadásában hallhattunk egy „ráhangoló” zenedarabot. Boross Bence intézményfelügyeleti igazgató az önkormányzat nevében köszöntötte az alkotókat és a közönséget. Örömtelinek nevezte, hogy ismét megrendezték Szarvason ezt a tábort, s létrejött ez a kiállítás. Az alkotóknak köszönte, hogy példát mutatnak, s így talán mások is kedvet kapnak az alkotáshoz – ha nem is feltétlenül a festéshez –, mert az semmihez sem hasonlítható érzés. Bíztatta a jelenlévőket, találják meg az alkotás örömét.

Az Akusztik Trió újabb zeneszáma után Terhesné Szekera Ilona idézte fel a nyári tábor napjait, megemlítve, hogy minden évben vannak új csatlakozók és sajnos örökre kimaradók – tavaly óta Radics László és Kerepeczki Görgyné távozott az élők sorából –, de a tábor magját egy baráti társaság alkotja, akik a Ruzicskay Alkotókör tagjai is. Azt pedig, hogy Korbely István a művészeti vezetőjük, óriási szerencsének nevezte Terhesné Szekera Ilona.

Az említett művészeti vezető meg is szólelt ezt követően, leszögezve, hogy mint minden évben, most is csodálatos képek születtek, s van fejlődési íve az egyes alkotóknak és az egész alkotótábornak is. Megköszönte a tábor és a szakkör szervezését Zvadáné Mrsan Máriának, a kiállítás létrejöttét Terhesné Szekera Ilonának. Elmondta, hogy az alkotás idén is a szabadfoglalkozásra épült, de volt egy kis figurális festés egy kis élő modell utáni rajzolás, a művészvendég, Zoltai Attla jóvoltából pedig a perspektívikus ábrázolás finomásgaival ismerkedhettek meg.

Zárszóként Terhesné Szekera Ilona köszönte meg a Tessedik Sámuel Múzeumnak, Roszik Zoltán igazgatónak, hogy biztosították az inspiráló környezetet, Mravik Zoltánnak a tábor ideje alatt nyújtott segítséget, Gyulai Máriának és Molnár Zoltánnak a kiállítás berendezésében való közreműködést, az alkotótársaknak pedig a részvételt. – Várjuk a következő évet! – hangzott el a kiállításmagnyitó utolsó mondata.

A nyári tábor résztvevői voltak: Arató Ilona, dr. Biró Anna Éva, Demjénné Kis Teréz, Dobos Lászlóné, Erika Fajnorová, Hegedűs Zoltánné, Keresztesi Franciska, Kis Gabriella, Kormos Ágnes, Kormos Gábor, Kovács Zsuzsa, Lustyikné Szirony Katalin, Mravik Mária, dr. Nagy Éva Anna, Némethné Lékó Anikó, Novák Sára, Pekári Papp Gizella, Pfitzner Tibor, Rómer Ilona, Szentmártoni Imre (St. Martin), Terhesné Szekera Ilona, Uhrin Betti, Ungváriné Julianna, Vass Anita, Zvada Mátyásné, Zsupos Brigitta, Demeterné Vacsi Mária.
Művészeti vezető: Korbely István.
Vendégművész: Zoltai Attila.

Tatai László

Exit mobile version