Menu
in ,

Első szezonbeli három pont Furár mesterhármasával

Furár Róbert három góllal járult hozzá az első szezonbeli győzelemhez.

Furár Róbert három góllal járult hozzá az első szezonbeli győzelemhez. (Fotó: Babák Zoltán)

A Vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság negyedik fordulójában első győzelmét ünnepelte az edzőváltáson áteső Szarvasi FC együttese. A kék-fehérek helyenként tetszetős játékkal múlták felül a mérkőzés során rendkívül deffenzív füzesgyarmatiakat.

A hét elején kitaláltak valamit, a három edzést annak gyakorlására szentelték, mondta Klimaj Zoltán és Somogyi János, a Szarvasi FC 1905 két edzője a szombat délelőtti Füzesgyarmati SK ellen 5-1-re végződött mérkőzést követően. A csapat jól lett felkészítve a szezonra, állapították meg, ezen a mérkőzésen egyelőre ők legfeljebb a jelenlétükkel tudtak változást vinni az öltözőbe, de remélik, hogy a jövőben csapatjátékban is előre lépést tudnak elérni.

Elégedetten nyugtázták, hogy – a szebb tavalyi évet megélt – Füzesgyarmat ellen a játékosok tökéletesen megvalósították az edzői elképzeléseket, az elmondottakból rengeteg dolgot visszakaptak a mérkőzés során. Reményüket fejezték ki, hogy a következő mérkőzéseken ezekből egyre többet tudnak majd gólra váltani.

A Füzesgyarmat elleni első gólt Hanea Márkó passzából szerezte a 14. percben Furár Róbert. A félidőt a 43. percben a sérült Zima Dániel helyére alig öt perce beállt Jánovszki László passzából Sindel Roland zárta góllal (2–0).

A második játékrészben tovább dominált a Szarvasi FC 1905. Az 56. percben Hanea egyéni akcióból ért el találatot. A két edző hozzátette, hogy az edzéseken az egymás elleni játék során ilyenből legalább öt gólt szerzett a fiatal csatár, pont e teljesítménye miatt döntöttek úgy, hogy a kezdőbe kerül.

Egy szabálytalanságot követően Zahorán János játékvezető büntetőt ítélt a vendégek javára, amit Selmeczi-Tóth András kivédett.

A negyedik gólt szintén Furár lőtte, ahogy az ötödiket is. Ennél Hanea gyorsított ki, kiadta jobbra Sindelnek, aki úgy lőtte középre Furának, hogy neki már csak az üres kapuba kelljen továbbítani azt.

A két Furár-gól között egy ártalmatlannak tűnő helyzetből Szilágyi János révén szépített a Füzesgyarmat.

Kellemes dolga van az edzőknek, amikor egy sérülés miatt kieső gólerős csatár – jelen esetben a mérkőzést sérülés miatt a kispadról szemlélő Endrefalvi Erik – helyére fel tudnak tolni egy olyan több poszton is bevethető játékost, mint Furár Robi, fogalmaztak Külön örömként említették, hogy a 16. életévét nemrég betöltő Steinmacher Tamás be tudott mutatkozni a felnőttek között.

Szarvasi FC–Füzesgyarmati SK 5–1 (2–0)

Vármegyei I. osztályú labdarúgó-mérkőzés. Szarvas, 220 néző. Vezette: Zahorán János.

Szarvas: Selmeczi-Tóth – Zima (Jánovszki), Polonszki, Furár, Sindel, Magyar (Kerekes), Pilán R., Cservenák, Barna (Steinmacher), Pilán M., Hanea (Takács J.). Edző: Klimaj Zoltán, ifj.Somogyi János.

Füzesgyarmat: Fildan – Zs. Nagy (Vígh), Kis Sz., Béres, Szabó R., Szilágyi, Pálfi, Lukács (Jámbor), Bódis (Juhász), Pákozdi (Kiss B.), Kurucz (Vámos). Szakmai koordinátor: Boros Tibor. Edző: Fábián Ottó.

Gólszerző: Furár (14., 68., 81.), Sindel (43.), Hanea (56.), Ill. Szilágyi M. (80.). Az 58. percben, Lukács büntetőt hibázott.

Klimaj Zoltán: – Kitaláltunk valamit a hét elején, ezt gyakoroltuk módszeresen. Erre építettük az edzéseket és a fiúk ezt meg is valósították. Gratulálunk Steinmacher Tomi bemutatkozásához!

Boros Tibor: – Az idei leggyengébb játékot nyújtottuk amiatt, hogy hét-nyolc pályára lépő emberünk a saját maga szintjétől is elmaradt.

Exit mobile version