in , ,

Szentandrás padlón, Csabacsűdöt hajtja a lelkesedés

Szakadó esőben zajlott a Hunyadi Csanádapácai EFC elleni mérkőzése szombaton.
Szakadó esőben zajlott a Hunyadi Csanádapácai EFC elleni mérkőzése szombaton. (Fotó: Babák Zoltán)

“Mélységesen szégyellem magam, ezért a teljesítményért. Remélem, a csapat is hasonlóképp érez!”, kezdte nagyon önkritikusan Bakró Géza, a Hunyadi edzője a Békés vármegyei másodosztály északi csoportja 6. fordulóját követő összefoglaló beszélgetésünket.

Tette ezt azért, mert Békésszentandrási HMSE Csanádapácai EFC ellen vívott mérkőzése messze nem úgy alakult, ahogy az ettől a játékoskerettől elvárható lett volna.

Az első félidő úgy indult, ahogy azt eltervezték, irányították a játékot, de viszonylag gyorsan, a 14. percben Göcző Viktor által érkezett az első gól. Ettől szétcsúszott a hazai stratégia. Aztán a 44. percben Haba Gergő lövéséből egy szerencsétlen hazai labdaérintés eredményeképp megszületett a második gól. Sajnos a szünetben nem sikerült rendet rakni a fejekben, de legalább a második játékrészben nem született több vendéggól. Sajnos hazai sem.

“Amíg csak fejben van meg, mit akarunk csinálni, de azt nem tudjuk átvinni a pályán játékba, addig sajnos ezek az eredmények fognak jönni. Az egész mérkőzést részünkről kapkodás jellemezte, nem tudtunk lehiggadni, nem tudtunk felnőni a feladathoz, szinte egy momentumunk sem volt. Még nem láttam így játszani a csapatot, az ellenfél, ahogy Csabacsűdön is történt, lelkesedésből megevett minket. Ha még egy félidőt játszunk, akkor sem rúgunk gólt.” Kemény szavak ezek egy edzőtől, de remélhetőleg a kritikus edzői látásmód meghozza az eredményét.

Békésszentandrási HMSE–Csanádapácai EFC 0–2 (0–2)

Békésszentandrás, 50 néző. Vezette: Brlás Zsolt.

Békésszentandrás: Szabó A. – Szebegyinszki, Olasz István, Pecznik (Sztricskó), Viszkok G. (Banász), Tasi N., Szécsi, Sándor, Balogh M. (Lestyan-Goda), Tasi K., Király. Játékos-edző: Bakró Géza.

Csanádapáca: Pós A. – Juhász, Göcző, Bozsó M., Kasza, Csende, Balassa, Dániel, Pós D., Haba, Rakonczai. Edző: Óvári Arnold, Csende Krisztián.

Gólszerző: Göcző (13.), Haba (43). Kiállítva: Tasi K. (75. – második sárga lap).

Bakró Géza: – Megint egy fegyelmezett és lelkes csapattal találtuk magunk szembe. Valamiért mi nem hiszünk magunkban, pedig ezt a játékot kellő önbizalom és lelkesedés nélkül nem lehet játszani. Sok sikert a továbbiakban az Apácának!

Óvári Arnold: – A felázott talajon nem volt egyszerű játszani, de a meccs nagy részében sikerült az csinálni, amit elterveztünk, és ez győzelmet ért. Gratulálok a csapatnak!

Virág Imre


A 6. fordulóban a Csabacsűdi GyLSE Dobozra látogatott.

Dobozi SE–Csabacsűdi GYLSE 2–3 (1–2)

Doboz, 80 néző. Vezette: Hajdú Dávid.

Doboz: Barabás – Patkás G., Fehér (Huszár), Szabó S., Sztojka Zs. (Roszik), Váczi R. (Sztojka N.), Sztojka Á., Lukucz (Barcsay), Szigeti, Szabó L., Rácz Gy. Megbízott játékos-edző: Sztojka Ádám.

Csabacsűd: Petrovics – Szántosi, Gombár E., Gerhát, Horváth K. (Seres), Tofan, Jelen, Bakos, Kugyela (Kozsuch), Fügedi, Krátky (Szekeres). Edző: Gombár György.
Gólszerző: Váczi R. (26.), Szigeti (46. – 11-esből), ill. Krátky (32.), Jelen (34.), Bakos (53.).

Balog Zsolt, a Dobozi SE alelnöke: – Alacsony színvonalú mérkőzésen sok ziccert kihagytunk és a vendégek egy szerencsés góllal vitték el a három pontot. További sok sikert a Csabacsűdnek!

Gombár György: – Főhet a fejem jövő hétre, hiszen kiderült, hogy tartalékos Csabacsűd nem létezik! Jó játékvezetés.

Tobai János

A fotók a Békésszentandrási HMSE–Csanádapácai EFC mérkőzés második félidejében készültek.

Pentaller Attila református lelkész köszönti az ünnepi istentisztelet résztvevőit 2024. szeptember 22-én.

20 éves a szarvasi református templom

Fabó Éva restaurátor művész szubjektív tárlatvezetése a Koszta József festményeiből összeállított kiállításon 2024. szeptember 25-én.

Szubjektív tárlatvezetés Koszta színei és árnyékai között