Ha ez így megy tovább – és reméljük, hogy így megy tovább – Paluska György technikatörténeti előadásának még nagyobb helyet kell majd keresni, mert a Tessedik Sámuel Múzeum nagyterme szeptember 30-án majdnem kicsinek bizonyult az érdeklődők számához képest. El tudnék képzelni egy főiskolai előadótermet, nagy előadói pulpitussal, lépcsőzetesen emelkedő nézőtérrel, ahol Paluska tanár úr kísérleti fizika előadását szájtátva hallgatná a közönség.
Persze a Múzeumban is szájtátva néztük és hallgattuk a sok érdekességet a hangrögzítés és lejátszás témakörében. A közönséget Molnárné Pető Beáta könyvtárigazgató köszöntötte, miután az előadás hagyományosan az Országos Könyvtári Napok keretén belül került sorra. Ezt követően Paluska György is örömét fejezte ki, hogy ennyien eljöttek az előadásra, amit ottalvósra tervezett – a téma gazdagsága miatt – de nem tudtak volna ennyi ágyat beállítani, így a témát kellett kordába szorítani. A humorát a későbbiekbe is meg-megcsillantó Paluska professzor hozzá is látott a mondandójához. Időben az 1800-as évekig repített vissza, a zenegépek – kíntorna, verkli, sípláda – korába, majd a kormozott papírra való hangrögzítés és a visszajátszható hangrögzítés korába. Kiderült, hogy ekkoriban, bárki talált is ki bármit, szabadalmi oltalmat szinte minden esetben Edison kapott. Így volt ez a fonográffal is. Ezt a mechanikus hangrögzítő és visszajátszó eszközt igen sokan használták, köztük Bartók és Kodály is, ennek köszönhetően a Néprajzi Múzeum ezerszámra őriz fonográfhengereket. Az 1800-as évek végén tovább korszerűsödött a hangrögzítés és lejátszás, megjelent a gramofon, s a híres kép: a kutyus a gramofontölcsér előtt. Mint kiderült a híressé vált képet eredetileg egy brit festőművész készítette, de ekkor még a kutyus egy fonográf tölcsére előtt hallgatta érdeklődve a felvételt. A festőművész hosszú ideig sikertelenül próbálkozott a kép értékesítésével, mígnem a Gramophone Company érdeklődést mutatott, de csak abban az esetben, ha a képen a kutyus egy gramofon tölcsére előtt ül. Ez nem volt akadály, a kép elkészült, az alkotó kapott 50 fontot a képért, még 50-et a szerzői jogokért, az alkotás pedig a világ egyik legismertebb védjegye lett a His Master’s Voice kiadó révén. A XX. században aztán megjelent az elektroncső, ami új alapokra helyezte a hangfelvételt és a lejátszást. Eljött az elektronikus hangszedők, az erősítők és hangszórók korszaka. Kifejlődött a mágneses hangrögzítés révén a szalagos magnetofonok, stúdiómagnók és egyéb érdekességek. Magyarország is jeleskedett sok-sok érdekességgel a területen, még a világszínvonaltól sem voltak távol a hazai fejlesztésű és gyártású magnók. A gramofon lemezjátszóvá fejlődött, 1931-ben megjelent a mikrobarázdás hanglemez, 1958-ban a sztereo-hangzás, 1971-ben a quadrophon. Azt is megtudtuk, hogy ínséges időkben még röntgenlemezeket is felhasználtak hanglemez-alapanyagul, és voltak lemezjátszón lejátszható mikrobarázdás képeslapok is forgalomban. A szalagos magnókat is felváltották a kazettás magnók, megkezdődött a magyar kazettás magnók gyártása: az MK-21 1968-ba került a piacra, az MK-25 1972-ben, az MK-42 ’73-ban és így tovább… Ekkoriban érkezett meg a digitális technika, amiről már csak érintőlegesen volt szó, de néhány érdekesség még belefért az előadásba: a zenegép, ami annak idején egy-egy „bélás”-ért (2 Ft) játszott egy számot és az áramfejlesztős kazettás magnó, ami addig szólt, amíg valaki tekerte a beépített áramfejlesztőt. Az előadás során szinte minden hangrögzítőt és lejátszót be is mutatott Paluska György, s mi minduntalan elámultunk a régiségek jó állapotán.
Az előadás tetszési indexét jól kifejezte a végén felhangzó vastaps. Az előadó megköszönte a könyvtárnak a lehetőséget, feleségének a segítséget, hallgatóságának az elszántságot, amivel kitartottak. Az előadást követően meg lehetett csodálni a mindenféle fonográfot, gramofont, lemezjátszókat és magnókat, s lehetett beszélgetni is Paluska Györggyel a hangrögzítés és lejátszás további rejtelmeiről.
Tatai László