A békésszentandrási duzzasztóműnél, régebbi nevén Horthy István-zsilipműnél gyűlt össze a település lakóinak egy maroknyi közössége, többnyire a Békéssy János Helytörténeti és Hagyományőrző Egyesület tagjai közül.
Hévizi Róbert elnök felkérésére Virág Sándor foglalta össze gondolatait a kubikosokról. Először a kubikos fogalmát definiálta: olyan – többségében a Viharsarokból származó – vándor idénymunkás, aki egyszerű kézi eszközökkel, ásóval, csákánnyal, lapáttal, egykerekű, többnyire fából készült talicskával nagy mennyiségű földet mozgatott meg folyószabályozásoknál, árvíz elleni védekezésnél, közút- és vasútépítéseknél, és a kitermelt és megmozgatott föld mennyisége után kaptak fizetést. Bandákban dolgoztak, vezetőjük a bandagazda volt, aki toborzott, szervezte a munkát. A kubikosok közül is a szentandrásiak messze földön híresek voltak munkájukról.
A 19. század második felétől a második világháborúig terjedő mintegy száz év folyamán volt jellemző a kubikolás. Később munkájukat átvették a gépek. A mai emberek számára elképzelhetetlen az a munka, amit ők végeztek. Ezzel a települések környezetében biztonságot teremtettek, nem kellett rettegni az árvizektől, újabb termőterületeket hoztak létre, a levágott folyószakaszok mentén ma turisztikai és üdülőterületek jöttek létre.
Ezzel kapcsolatban kitért napjaink nagy problémájára, amikor a klímaváltozás és az ezzel járó nagy aszályok világában épp az ellenkező tendencia válik egyre sürgetőbbé és fontosabbá, a vizek helyben tartása.
A megemlékezést koszorúzás zárta.
