in

Rákóczi emlékezete 50 év fotóin keresztül

Bődi Mária a Rákócziról elnevezett hímzést mutatja közönségének.
Bődi Mária a Rákócziról elnevezett hímzést mutatja közönségének. (Fotó: Babák Zoltán)

Az országos könyvtári napok keretében Bődi Mária a Rákócziakról, de legfőképp II. Rákóczi Ferencre fókuszálva tartott országjárást a trianoni határokon innen és túl. “Bődi Mária személye biztosíték arra, hogy egy igazán különleges utazásban vehetünk részt”, vezette fel az Úton című előadássorozat 32. állomásának előadóját a Tessedik Sámuel Múzeum dísztermében Molnárné Pető Beáta, a Városi Könyvtár vezetője.

A könyvtári hétnek négy ajánlott témája volt, a föld, a víz, a levegő és a tűz. Bődi Mária a tüzet választotta. Előadásának “A szabadság lángjai – Rákóczi emlékezete” címet adta. Számtalan formában található meg ma Rákóczi emlékezete. Mindamellett, hogy utcák, terek, sőt, sör őrzik azt, még hímzést is neveztek el róla, derült ki előadása során.

A hetvenes évek közepe óta félszáznál jóval több olyan helyszínen fordult meg és készített fotókat, amikhez a fejedelem valamilyen életeseménye kötődött. Ezen ötven év saját kattintásból származó fotótermése adta a gerincét előadásának. Azt nem számolta, hogy ezalatt hány kilométert utazott, de volt olyan hely, amit többször is meglátogatott. Példaképp Kassát említette meg, ahol az egyik úton a dómot kívülről, a másikon belülről fotózta. Ezalatt öt fényképezőgépet használt el.

Nem tudatosan kereste a helyeket, inkább a helyek találták meg őt. Az, hogy hány Rákóczi emlékezetét ápoló helyen járt, csak tavaly világosodott meg számára, amikor a békésszentandrási kurucfelkelés előtt tisztelegtek Vértesi Mihály szobránál. A Vértesi-felkelés is Rákóczi nevében indult, de akkor még nem volt Facebook, nem tudhatták, hogy akkor a fejedelem már két hete meghalt, mondta Bődi Mária.

A felismerést tett követte, előkereste az elmúlt fél évszázad fotóiból a témába vágókat, ezekből született az az előadás, amit a Tessedik Sámuel Múzeumban láthattak, hallhattak az érdeklődők. Ebben segítségére volt unokája, Körösparti Zsombor.

Azok, akik a hónap elején lemaradtak róla, október 25-én, hétfőn 17 órától bepótolhatják, ugyanis ekkor a szentandrási könyvtárban ismétli meg előadását Bődi Mária.

“Egy fantasztikus ember volt II. Rákóczi Ferenc. Ő azzal maradt itt, hogy Rodostóban maradt.”, zárta beszélgetésünket Bődi Mária.

Viszkok Csaba (Pro Gym) igyekszik a Hunyadi gólvágóját, Szécsi Rajmondot (Gallicoop) távol tartani a kaputól.

Sportszerű gesztust tettek a Gólgyártók

Simon Róbert 3-0-t jelentő fejese.

Elvárt győzelem szépségdíjas kapufákkal