in ,

„Misi mókus a kamrában”

A projektoktatás a Szlovák Iskolában 2018-ban került bevezetésre, felmenő rendszerben. A módszer célja, hogy egy bizonyos témát két hét folyamán több oldalról vizsgáljunk meg, járjunk körbe. Minden tanítási órán érintjük, ezáltal a második hét végére tágabb ismeretekre tesznek szert tanulóink. Az 1. évfolyamon a projekt címe „Misi mókus a kamrában”, mely az őszi termések betakarítását, feldolgozását, tárolását mutatja be, illetve az állatvilág felkészülését a télre.

Tartalmas, programokban gazdag időszak volt ez, hiszen a két hét alatt sokszor kirándultunk, nagyon sok ismeretet szereztünk, megfigyeltük az időjárás változását, az állatok életmódját felkészülésüket a téli időszakra. Jártunk múzeumban, gyümölcsösben, intézményünk iskolakertjében, a szarvasi piacon, ahol megismerkedhettünk az őszi gyümölcsökkel, zöldségekkel, azok felhasználási módjával, tárolásával. A szlovák gyökereink, hagyományaink megismerése céljából kirándultunk Örménykútra, ahol Bohrát Mária polgármester asszony szeretettel fogadott minket. Megtekintettük a szlovák tájházat, simogattunk állatokat. Ebédre kemencében sült kenyérlángossal, meleg teával vendégelt meg minket.

Kisdiákjainknak ezeknek az ismerteknek a felhasználására volt szükségük a későbbekben ahhoz, hogy „kimentsék” Misi mókust a szabadulószobából, aki így már megkezdheti téli álmát.

Tudjuk, milyen fontos az egészséges, vitaminokban gazdag táplálkozás, ezért megkóstoltunk sokféle zöldséget és gyümölcsöt, aszaltunk almát, készítettünk gyümölcssalátát. Szlovák órákon őszi verseket, dalokat, mondókákat tanultunk, amelyekből néhányat előadtunk projektzáró műsorukon. Itt a szülők is láthatták, milyen szépen adták elő a gyerekek a kívülről megtanult verseket, mennyi szót, mondatot tudnak már szlovákul is elmondani, megérteni, milyen kitartóan tudnak figyelni egymásra és tanáraikra. Sikerült bebizonyítaniuk, hogy iskolánk méltó tagjai, igazi „szlovákos” diákok lettek. Ezt követően szlovák nyelven fogadalmat tettek, amelyben vállalták, hogy bár kicsik, de mindenkinek örömet akarnak szerezni azzal, hogy megtanulnak írni, olvasni. Tudjuk, hogy ezt bizonyára meg is tartják, s a jövőben is nagyon sok örömet szereznek szüleiknek, tanáraiknak. Közös munkával a későbbiekben is eredményesen fognak teljesíteni és büszkék lehetünk rájuk. Sok sikert kívánunk mindannyiuknak!  

Rendezvényünk közös játszóházzal zárult.

szlovák

A szarvasi karatecsapat.

Diákolimpiai érmekkel hálálták meg a támogatást karatésaink

Plavecz Barnabás rendőr százados, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Bűnügyi Szolgálat Kiberbűnözés Elleni Főosztályának kiemelt főnyomozója tart előadást a fórumon.

A kiberbűnözésnek bárki az áldozatául eshet