2024. november 29-én este valóban elkezdődött a holnap, hiszen a Vajda Péter Evangélikus Gimnázium végzős osztályainak szalagtűző ünnepsége zajlott az Alkotmány utcai csarnokban. A 12. évfolyam diákjai talán nem érzik még a fenti állítás igazságtartalmát, hiszen amíg tényleg kilépnek majd az iskola kapuján jövő júniusban, addig hosszú hónapok fognak még eltelni, de valójában pénteken már ráléptek arra az útra, amely oda vezet.
A 77 diák Lázár Zsolt esperes és Kita Erzsébet igazgató köszöntő beszédei után osztályfőnökétől kapta meg a jellegzetes kék szalagot. A már klasszikusnak mondható nyitó táncra, a keringőre való felkészülés idejét tehetséges gimnazisták töltötték ki zenés produkciókkal. A THILS&M ezúttal a Platon Karataev: Mezítláb című számát adta elő, búcsúzva ezzel a szalagavatók közönségétől is, hiszen egy kivételével a zenekar minden tagja végzős diák. Új műsorszámként a frissen alakult énekkar és az őket kísérő alkalmi hangszeres formáció következett két slágerrel. Mindkét dal egyben üzenet is volt a 12. évfolyamosok számára, az Aphaville Forever Young-ja egy fontos jövőbeli feladatra hívta fel a figyelmet: mindig fiatalnak kell maradnunk, még ha csak lélekben is; a 4S Street Mesélek a bornak című dala pedig azt hangsúlyozza, hogy ne feledjük, honnan indultunk el.
A keringőt az idei évben is kétszer csodálhatta meg a közönség, hiszen egyre többen szeretnének részt venni benne évről évre. A koreográfia és a magas színvonalú előadás, akárcsak tavaly, most is Sinka Attilát dicsérte. Míg a másik nagy műsorszámra, az osztálytáncokra készültek fel az immár szalagos gimnazisták, addig újabb műsorblokk következett a küzdőtéren. Elsőként Iváncsó Viola tanítványai, Erdei Máté és Lázár Benjámin zongoráztak, utánuk pedig két zenekar, a OneTimer és a Vajda Band Emlékzenekar lépett a közönség elé. Előbbi a Hooligans: Mindörökké című dalával, utóbbi pedig két diszkó-klasszikussal, a Village People Y.M.C.A.-jével és Bob Crewe Can’t Take My Eyes Off You című slágerével szórakoztatta a nagyérdeműt.
A végzős osztályok táncai idén is remek produkcióknak bizonyultak, az este legszínesebb részét ők prezentálták. Az A osztály egy kisebb európai körútra kalauzolt el bennünket (koreográfusuk Piros Renáta volt), a C-sek egy remek kalóztánccal rukkoltak elő, a B-sek pedig a sokak számára ismert sorozatot, a Nagy pénzrablást választották előadásuk témájául. A két utóbbi műsorszám koreográfusa Kovács Zsanett volt.
Nem maradt más hátra, mint a közös dal, amit minden évben maguk a végzősök választanak, hogy általa elköszönjenek közönségben ülő szülőktől, rokonoktól, barátoktól, iskolatársaktól. Ezúttal Berkes Olivér Utolér a fény című számát hallhattuk, melynek egyik sokatmondó sora ezen írás címéül is szolgált. A megható előadással az este a végéhez érkezett, reméljük, minden résztvevő számára emlékezetes marad az idei vajdás szalagavató ünnepség.
Németh Judit igh.