in

Két kézzel osztotta a szaloncukrot a motoros Mikulás

Már sötétedett tegnap délután, amikor a Mikulás megérkezett Szarvasra. Motoron. Csabacsűd után kénytelen volt szánról motorra váltani, mert Rudolfék eddig bírták a szán szárazon vonszolását a le- és felszállásnál. Szerencsére a gyerekek nem érezték magukat becsapva, ők már amúgy is csak mesekönyvből ismerik a havat meg a szánt.

Kénytelen volt szóbeli útbaigazítás alapján a Zenepavilonhoz találni, mert a szánhoz szoftverezett navigációján csak légvonalak vannak, nem ismeri a közúthálózatot, ezért állandóan újratervezett, és folyamatosan azt mondta, “Nouse ylös! Nouse ylös!”. Csabacsűdön annyit tanácsoltak neki, hogy kövesse az óriáskerék fényeit meg a Ramazuri hangjait, ott lesznek a gyerekek. Meg is érkezett szerencsésen. Ahogy azt egy szemfüles járókelő Facebookjából sejthetjük, nem mindig tudta, melyik betoncsík mire szolgál. Reméljük, a poszt alapján nem szabnak ki rá büntetést a járdán motorozásért.

A ramazurisok felhívták a színpadra, hogy elmondhassa, milyen allergéneket tartalmaz a szaloncukor. Ezt követően bevetette magát a gyerekek közé. Elképesztő mennyiségű szaloncukrot osztott ki, sokszor két kézzel, mintha nem lenne holnap. Szerencsések voltak a szarvasi gyerekek, hogy pont itt fogyott ki Rudolfékból a lóerő. A Mikulás úgy döntött, karácsonyig Szarvason marad. Bár tetszik neki a város meg az óriáskerék, elhatározásának sokkal prózaibb oka van, Ezüstszőlőnél kivillant a benzinszintjelző lámpa, a benzinkúton meg nem fogadtak el a konvertibilis szaloncukrot fizetés gyanánt. Kalkulációja szerint, ha karácsonyig kiárulja a maradékot, 600-as benzinár mellett legalább Öcsödig el tud menni, ha nem húzza neki, talán Kunszentig is.

Szolgálati közlemény: Most jött a hír, hogy Csabacsűdön friss rénszarvaskolbász kapható. Meg egy betört képernyőjű, de működőképes finn nyelvű, de lappra is átállítható navigáció.

Micimackó csoport a varázslatos Karácsonyfalván

Neumann Kristóf (kék - Utánpótlás FC) és Csipai Márk (fehér - Hooligans) folyamatos harcban állt.

Szoros mérkőzések meglepetésekkel