in

Csillogó ARANY fokozat a KÓTA Aranypáva Népzenei Minősítőjén

A Szarvasi Rezesbanda a 2024-es évet is aktívan töltötte. A heti rendszerességgel megtartott próbákon kívül számos meghívásnak tett eleget, a szarvasiak és a Szarvas környéki lakosok több fellépésen is hallhatták muzsikájukat. A zenekar minden alkalomra lelkesen készült, nagy odafigyeléssel választotta meg műsorszámait, hogy a közönség minden tagja megtalálja a számára legkedvesebb dallamokat. Azonban mind közül kiemelkedik a 2024. november 30-án, Dévaványán megrendezésre került népzenei verseny és minősítő.

A 2023-as évben már beszámoltunk arról, hogy a zenekar a XI. Kádár Ferenc Országos Népzenei Versenyen és egyben a KÓTA (Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége) Aranypáva Térségi Népzenei Minősítőjén vett részt, ahol Különdíjat kapott a „Szarvasi szlovák dalok ízes megszólaltatásáért, és a hagyományos fúvós zene tovább éltetéséért”, valamint a térségi szintű minősítőn Dícséretes fokozatot ért el, melynek köszönhetően lehetőséget kaptunk, hogy országos szintű megmérettetésen vegyünk részt.

Nagy lendülettel kezdtünk neki a felkészülésnek. A zsűri rengeteg pozitív értékeléssel és számos építő jellegű javaslattal látott el bennünket a területi minősítőn, melyeket igyekeztünk megfogadni, és megvalósítani a dalcsokor összeállításánál és előadásánál.

A közel egy éves felkészülést követően ez év november 30-án bemutathattuk műsorunkat a zsűrinek és a népzenét szerető közönségnek. A térségi minősítőn „hazai”, szarvasi szlovák dallamokat mutattunk be, az országos minősítőre azonban más tájegység dalait fűztük egy csokorba. Hosszúhetényi dalokkal szórakoztattuk a hallgatóságot. Zenekarunk idén is nagy sikert aratott műsorával, és a szakmai zsűri tetszését is elnyerte, ugyanis a Kádár Ferenc Országos Népzenei versenyen a csapatunk Különdíj fokozatban részesült. Óriási öröm számunkra, hogy a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége -KÓTA Aranypáva Népzenei Minősítőjén, Országos szinten ARANY fokozattal gazdagodtunk.

Az elért eredmények mellett jóleső érzés volt hallgatni a zsűritagok biztató szavait, építő jellegű kritikáit és javaslataikat a jövőre vonatkozóan.

A Szarvasi Rezesbanda tagjai többféle korosztályból valóak, de a céljuk egy: Felkutatni, megőrizni és bemutatni a manapság még fellelhető dallamokat és hagyományokat. Az elért eredmények is azt igazolják, hogy jó úton haladunk a kitűzött céljaink eléréséhez.

Köszönjük zenekari tagunknak, Simon Norbertnek a kutatómunkát és a dalcsokor összeállítását!

Sindel Csilla

Hodálik Pál polgármester, helyettese Bartolák Csaba, valamint advent második gyertyagyújtásának szerencsései, a Pődör család.

Advent második vasárnapján

Tizenhét szarvasi karatés a Bátaszék Bajnokságon