Menu
in

A muzsika nyomában

Bősze Ádám alaposan felkészült Szarvas zenetörténetéből.

Bősze Ádám alaposan felkészült Szarvas zenetörténetéből. (Fotó: Babák Zoltán)

December eleji vasárnap került sor Szarvas első és eddig egyetlen zenetörténeti sétájára, amelyen Bősze Ádám zenetörténész a város számtalan zenei érdekességéről mesélt az érdeklődőknek. A ragyogó napfényben kíváncsian hallgattuk a korábbi időszakok zenei ízléséről, szokásairól és a Körös szerepéről szóló beszámolót, illetve a város kiemelkedő zenei tehetségei – Chován Kálmán és Melis György – sikereit, a magyar zenei életben betöltött szerepeiket.

Csodálatos időben haladtunk helyszínről helyszínre.

Kiderült az is, hogy miért (nem) Szent Cecília a szent zene védőszentje, illetve fény derült arra is, hogy milyen muzsikát hallgattak a múlt század elején élő polgárok, valamint megtudtuk, hogy miért nem a fővárosban képezték tovább magukat a tehetséges szarvasi zenészek.

A Körös helyi zenében való megjelenésének kézzelfogható bizonyítéka az a kottafüzet, amelyet Ádám a Múzeumnak adományozott még egy korábbi látogatása során, lehet egy zenei témájú kiállítás kapcsán a látogatók is megtekinthetik majd.

Bődi Eti

Exit mobile version