in ,

Két kategóriában is díjazott az Integrál

Bődi János, a Békés Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke, az Integrál Építő Zrt. alapítója.
Bődi János, a Békés Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke, az Integrál Építő Zrt. alapítója.

A szentesi volt Petőfi Szállót mindenki ismeri, aki járt már Szentesen. Ikonikus épület, amelyre a szarvasi Integrál Építő Zrt. máshogy tekint. Máshogy, hiszen minden centiméterét megismerték a felújítás alatt, máshogy, hiszen ez a munka nagy elismerést hozott az amúgy is elismert cégnek. De miről is van szó? A XXVI. Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázat két kategóriájában is nyert az Integrál Zrt. A magyar és a nemzetközi szakmai zsűri 11 kategóriában díjazta a magyar ingatlanfejlesztések legjobbjait, amelyek 2025-ben a nemzetközi döntőn Szingapúrban is képviseltethetik magukat. Az Integrál Építő Zrt. által kivitelezett szentesi volt Petőfi Szálló és Tóth József Színház épülete a Művelődés Kategória nyerteseként kapta meg a győztesnek járó serleget. Mindemellett – példátlan módon – Örökségvédelem Kategóriájában is második helyezést ért el.

A díj nem egy építészeti, vagy ágazati pályázat, mint például a legjobb irodaház, vagy szálloda díj. A pályázat nyerteseit az ingatlanfejlesztés komplex értékelése alapján választják ki, melynek során objektív és áttekinthető értékelési rendszer alapján 35-40 FIABCI (Nemzetközi Ingatlan Szövetség) tagországból 65-70 magasan kvalifikált, az ingatlanfejlesztés különböző szakágát képviselő zsűritag hozza meg a döntést. Minden egyes kategóriát és projektet legalább tíz különböző országból érkező szakember értékel. Az immáron 26. alkalommal meghirdetett pályázaton az ingatlanfejlesztők, kivitelezők és tervezők munkáit díjazzák évről évre Az idei évben a pályázat történetének második legnagyobb létszámú mezőnye indult a rangos elismerésért. A létesítmény olyan komoly építőipari fejlesztésekkel került egy versenybe, mint a MOL Campus vagy a Néprajzi Múzeum új épülete.

Az Integrál Zrt. a szentesi munkával újra letette névjegyét az asztalra. Újra, hiszen Szarvason szinte minden utca és tér őrzi a vállalat munkáját és jelzi a cég alapítójának, a Békés Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara általános alelnökének a lokálpatrióta szemléletét. A nem szarvasiaknak a Vízi Színház a legszembetűnőbb épület, amit az Integrál Zrt. nevéhez kötődik, de Szarvason szinte nincs olyan utca, tér, ahol Bődi János cége ne épített, vagy újított volna fel valamit. Így többek között a Fő-téri Ceres-kút és rekonstrukció, a Fő-téri iskola és tornaterme, a szlovák iskola, az Árpád Szálló külső és belső felújítása, a gimnázium és sportcsarnoka, a szakorvosi rendelő, a Szentesi úti lakópark, a Tessedik Sámuel Múzeum és a járási hivatal épülete őrzi kezük munkáját. S ez sokáig így is marad, Bődi Jánosnak ugyanis az élete minden területén egy a lényeg: a minőség. Ezt a nézetet adta át fiának, Bődi Péter okleveles építőmérnöknek is, aki 2017 óta tölti be az Integrál Építő Zrt. vezérigazgatói posztját, édesapja pedig tanácsadóként segíti a munkáját.

Bődi János, a Békés Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara általános alelnöke számos kitüntetéssel büszkélkedhet: 1997-ben és 2006-ban is megkapta a VOSZ „Év vállalkozója” díját. 2010-ben a Magyar Köztársaság Arany érdemkeresztjével tüntették ki, 2023-ban pedig szülővárosa, Szarvas díszpolgári címmel ismerte el szakmai és társadalmi tevékenységét, lokálpatriotizmusát. Számos helyi alapítványt, kulturális eseményt támogat, s 2020 óta a Szarvas Város Barátainak Köre Egyesület elnöki tisztét is betölti.

Békés Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara – sajtó

Megkoszorúzzák Velencei György emléktábláját a roma közösségi háznál 2024. december 7-én.

Velencei Györgyre emlékeztek Krakóban