Ha valamihez órát lehet igazítani Szarvason, az a Kozák Lajos Szarvas Város Fúvós Kultúrájáért Alapítvány és Szabados-Tóth Gábor neve által fémjelzett Vidám évbúcsúztató koncert, amit minden év december 29-én 17 órakor rendeznek.
A műsorra tűzött slágereken Vári Ferenc, a zenekar tubása vezette végig a telt háznyi közönséget, minden zeneszámról, illetve szerzőről elmondta a kapcsolódó információkat.
Első színpadra lépésekor tisztázta, hogy mi is a sláger: az, ami a fülünkön megy be és a könyökünkön jön ki.
Az idei koncert indulókkal kezdődött, elsőként Ruszikov Ünnepi indulója, majd Willi Hautwast a holland légierő zenekarának írt Elrepülni című szerzeménye, valamint Jaroslav Labský Olimpia indulója csendült fel.
Minden évben igyekeznek valami újdonsággal szolgálni közönségüknek. Polkák, sramlik és közismert slágerek során jutottak el az est meglepetésvendégéig. Az idén Rőser Orsolya Hajnalka énekművész lépett a deszkákra, hogy férje Aczél András, a Magyar Állami Operaház rendezője és játékmestere segítségével ismert operákból és operettekből hallhasson egy-egy dalt és információkat a közönség.
Az opera egy veszélyes műfaj, jelentette ki rögtön az elején Aczél András. Tette ezt Rőser Orsolya Hajnalka férjeként. Néhány rövid mondatból ki is derült, miért így kezdett, de az már nem, miért veszélyes az első sorban ülni. Felesége mesterlövészként választotta csábítása alanyaként a város korábbi polgármesterét, Babák Mihályt, hogy pár székkel és egy dallal arrébb majd örökbe fogadtassa magát a jelenlegi városvezetővel, Hodálik Pállal.
Átadták a Kozák Lajos Szarvas Város Fúvós Kultúrájáért Alapítvány idén létrehozott díját, amit elsőként Balogh László vehetett át Szabados-Tóth Gábortól. Laci bácsi – a zenekar egyik alapítótagja – leteszi a trombitát.
Szintén az alapítvány díját vehette kézbe dr. Boross István állatorvos, aki hosszú időn át a zenekar legjelentősebb támogatója.
Az elismerések átadását követően az est egy újabb slágerblokkal zárult, hogy aztán a szokásos ráadással, a Radetzky-indulóval ténylegesen véget is érjen.