in ,

Közönség elé álltak a Chován tanárai

“Nagyon nagy büszkeséggel tölt el, hogy olyan tanári kar áll mögöttem, akik mindig nyitottak arra, hogy kilépjenek erre a színpadra”. Teszik ezt úgy, hogy miközben oktatnak, majd minden hétre jut egy fellépésük egy-egy idősek otthonában, vagy növendékeiknek iskolai eseményeken, amire fel kell készülniük, készíteniük. Büszkeséggel jelentette ki, hogy minden évben akad olyan növendékük, aki ezt a pályát választja. Őket végig vezetni ezen az úton is komoly feladat, nagy felelősség, fogalmazott Körösparti Ágnes, a Chován Kálmán Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója péntek délután, amikor az intézmény tanárai adták szokásos éves koncertjüket.

Elsőként a színjátszó tagozat képviseletében dr. Dósa Zsuzsa, a Cervinus Teátrum vezetője állt a közönség elé, hogy Arany János Vörös Rébékjével nyisson keretet az estének.

Az este programján Szabados-Tóthné Kozák Ilona vezette végig a közönséget. Ebben a Chován tanárai a zeneirodalom majd minden korszakából választottak ismert zeneszámot, esetleg ismert szerző kevésbé ismert szerzeményét. Kalauzolása során érdekes történeteket osztott meg a szerzőkről, illetve a darabokról.

A másfél órás koncert során közönség elé lépett Budai Barbara, Körösparti Ágnes, dr. Dobos Ágoston, Czibulya Zsuzsanna, Iváncsó Viola, Farkasinszki Enikő, Szalai Regina, Balla Fanni, Szabados-Tóth Gábor, Kisdi Endre, Cseh András, Molnár János, Ferenczy Beáta, Soós Tibor, Juhász Gergő, Kovács János, Halász Gergő és Vári Ferenc.

Előadásukban Bach, Ravel, Mendelssohn, Sibelius mellett felcsendült Johann Joachim Quantz, Giuseppe Farrauto, Gluck, Charles John Stanley egy-egy, esetenként két szerzeménye.

Az est keretét a néptánc tagozat tanárai Bakró Erzsébet és Szabó Róbert zárták.

Az előtérben a képzőművészeti tagozat tanárainak, Dombovári Zita, Fabó Éva és Nyerges Gáborné Márta munkáiból volt látható kiállítás.

A kapufák fordulója volt

A kadettek Ruzsinszki Balázs is tatamira lép Bielsko-Białában.

A válogatottal készül Ruzsinszki Balázs az Eb-re