Halálának 10. évfordulóján emlékeztek Sopekre

“Klubunk elvesztette alapító tagját, sportolóját, edzőjét, elnökét, a település korábbi polgármesterét, Sopeket”, mondta Sinka Péter a csütörtök este tartott megemlékezésen barátjáról, Sinka Józsefről, vagy ahogy ő és a faluban mindenki hívta, Sopekről.

Megemlékezésében párhuzamos életrajzot hallhattak a körülötte állók, hiszen a szentandrási kajaksport és Sopek személye megkülönböztethetetlenül, szétválaszthatatlanul egy és ugyanaz volt. Sinka József 1949-ben született, a kajakkal 1961-ben ismerkedett meg. Egy életre tartó szenvedélyévé vált. Az első vízi járművet, amit ők kenunak neveztek, de ami inkább csak valami olyasmi volt, mint kenu. Csikós Gyuri bácsi iránymutatása mellett Bődi Laci bácsi, a helyi asztalosmester segítségével készítették annak műhelyében. Ez volt az Árpád vezér. Ezt követte a Csepelről beszerzett hét Vöcsök típusú, meglehetősen romos állapotban levő 40-45 kilós kajak, amikből szinte újat varázsoltak. 1963-ban a faluba érkezett Simon Fiala Tibor. A fiatal patikus személyében edzőjük is lett. Szervezése mellett bekapcsolódtak a Magyar Kajak-kenu Szövetség versenyrendszerébe. Neki köszönhetően 1969-ben a kajakház előtti egyenesben rendezhették meg az országos vidékbajnokságot. Ehhez kapcsolódik Petár egyik legkedvesebb Sopekkel kapcsolatos emléke: K2 10000 méteren második helyezést értek el. 1973-tól nemcsak versenyzőként, hanem edzőként is dolgozott a klubban. 1994-ben polgármesterré választották a településen, amit három cikluson keresztül ugyanolyan lelkesedéssel végzett, mint sportbeli munkáját. Bár az edzősködést szüneteltette, bármiben lehetett továbbra is számítani rá. Problémamegoldó személyiséggel bírt, számára nem létezett lehetetlen. 2000-től, a kajak-kenu klub önállóvá válásától haláláig töltötte be annak elnöki tisztét. Polgármesterségét követően visszatért edzősködni. Mindezt egész életében ingyen, társadalmi munkában tette. De magánéletében is példát mutatott: feleségével, Böbével két gyermeket neveltek és öt unokát kényeztettek.

“Nem ismert lehetetlent, csak tehetetlen embert.”

A tragédia váratlanul történt, idézte fel a napot Petár. Életerős, agilis embert ismertek benne az utolsó óra utolsó percéig, amikor a kajaktelepen elbúcsúztak egymástól. Egy pillanat elég volt, hogy mindez semmivé váljon. Halála után róla nevezték el a vízitelepet. A kajakház oldalán emléktáblájánál minden évben megemlékeznek róla.