A tavaszias márciusi délután különleges hangulattal töltötte meg a Tessedik Sámuel Múzeum nagytermét, ahol az érdeklődők egy igazán ritka élmény részesei lehettek: Szuzuki Mieko, a Csongrád megyei Pitvaroson élő, Japánban született előadó tartott bensőséges, személyes és kulturális betekintést nyújtó előadást hazájáról és saját életútjáról. Az eseményt házigazdaként Szarka József múzeumigazgató nagy lelkesedéssel vezette fel, kiemelve, hogy a japán tematikájú kiállítás egyik legizgalmasabb kísérőprogramjaként tartják számon az előadást.
Egy különleges életút kezdete Szarvason
Szuzuki Mieko visszaemlékezései megható és humoros pillanatokkal indultak. Elmondta, hogy 16 évvel ezelőtt érkezett először Szarvasra, éppen Szent István ünnepén, amikor még azt sem tudta magyarul kimondani: „hideg van”. Arról is beszélt, milyen távolinak tűnt akkoriban a gondolat, hogy valaha itt, magyar közönség előtt, magyarul mesél majd életéről. A hallgatóságnak röviden bemutatkozva ismertette családi hátterét: szülei Yamanashi városában élnek, közel a híres Fuji‑hegyhez. Japánban egykor megszokott volt, hogy több generáció él együtt, így ő maga is nagymamájával egy háztartásban nőtt fel.
Japán családok mindennapjai – szorgalom, ritmus, közösség
Az előadó részletes képet festett a japán hétköznapokról. Elmondta, hogy Japánban ma már sok családban mindkét szülő dolgozik, és a férfiak is egyre aktívabban vesznek részt a házimunkában és a gyermeknevelésben. Saját példáival illusztrálta a híres japán munkakultúrát: voltak kollégái, akik este tízkor induló vonatig dolgoztak, ami jól mutatja a japán szorgalom mélységét. A vacsora kiemelt közös családi eseménynek számít: hagyományosan frissen készült étel kerül az asztalra, amelyet a család együtt fogyaszt el.
Iskolai élet: rend, felelősség és közös munka
A japán iskolák szokásai különösen nagy érdeklődést váltottak ki a közönségből. Szuzuki Mieko hangsúlyozta:
- Az iskolai nap reggel kilenckor kezdődik, és fél négyig tart.
- Ezután sok gyerek sportkörökben vagy különórákon vesz részt.
- A tanulók – tanáraik vezetésével és közreműködésével – minden nap maguk takarítják a tantermeket és a folyosókat.
- Az ebédet néhány kijelölt diák osztja ki kötényben és sapkában, majd az egész osztály egyszerre kezd el enni.
Ezek a szokások – ahogyan az előadó kiemelte – a közösségi felelősség, az együttműködés és a rend szeretetére tanítják a gyerekeket.
Japán ünnepek és hagyományok – a baba első ünnepeitől a nyári táncokig
Az előadás egyik legszínesebb része az volt, amikor Szuzuki Mieko japán rítusokról beszélt, köztük:
Az Omiya-mairi – az újszülött első templomi szertartásáról: A gyermek egy hónapos korában a család szentélybe látogat, ahol különleges kendőt terítenek a babára, és imádkoznak egészségéért.
Az Okuizome – az első jelképes étkezésről: 100 naposan a baba „első étkezését” kapja – szimbolikusan, érintéssel –, többek között a szerencsét jelképező tai halat is felhasználva.
A Hina-matsuri – a lányok ünnepéről: A családok generációról generációra öröklött díszes babákat állítanak ki, melyek a lányok boldogságát és egészségét szimbolizálják.
A Kodomo no hi – a fiúgyermekek ünnepéről: Sisakdíszek, ponty formájú zászlók hirdetik az erőt és a növekedést.
Nyári fesztiválokról és táncokról: Az előadó videót is mutatott a híres bon odori táncról, valamint a különösen fárasztó, akár egész éjszakán át tartó Gujo Odori hagyományról.
Kimonók, esküvők és ünnepi viseletek
Szuzuki Mieko esküvői emlékeit elevenítette fel: nővére esküvőjén viselt tradicionális kimonót, amelyet szüleitől kapott ajándékba gyermekként. Hangsúlyozta, hogy a kimonók rendkívül értékesek, tisztításuk és tárolásuk nagy odafigyelést igényel, ezért ma már ritkábban viselik őket.
Magyarországi tapasztalatok – nehézségek, kedvességek, gasztronómiai felfedezések
Az előadás második felében Szuzuki Mieko arról mesélt, milyen kihívásokkal nézett szembe Magyarországra költözésekor:
- nehézségek a mosógép használatával (Japánban rövidebb a mosási idő)
- furcsa helyzetek a szupermarketekben, ahol magának kellett gyorsan pakolnia
- bizonytalanság a busz‑ és vonatutakon
- és egy történet arról, hogy egyszer egy buszsofőr, akivel beszélgetésbe elegyedett, megtudva, hogy éhes, szendvicset adott neki, amit a felesége készített – ilyen kedvességet Japánban soha nem tapasztalt.
Gasztronómiai élményei között említette a disznóvágást, a házi kolbászt, a töltött káposztát, a gulyást, a zserbót, a krémest és a szalonnasütést – ez utóbbi ma már közös kedvence a férjével, akit egyébként a szarvasi mezőgazdasági főiskolán ismert meg ezelőtt tizenhat évvel. A magyar nyelv elsajátítása kezdetben hatalmas akadály volt: a kollégiumi életben alig tudta kifejezni magát, de végül hatalmas kitartással – angol és japán fordítások segítségével – napról napra többet értett és beszélt.
Az emberi kapcsolatok ereje
Az előadó zárásként kiemelte: a magyar emberek kedvessége, türelme és segítsége végigkísérte útján. Elmondta, hogy sokszor gondolkodik azon, hogyan tudná viszonozni mindazt, amit itt kapott. Reményét fejezte ki, hogy az előadás egy kis darabot adott saját történetéből és közelebb hozta egymáshoz Japánt és Magyarországot.
Tatai László – Szarvasi Ujság
