in , ,

Karatésaink mellé állt a Szarvasi Mozzarella

Ruzsinszki György edző és Rohony Miklós, a Szarvasi Mozzarella Kft. ügyvezető igazgatója.
Ruzsinszki György edző és Rohony Miklós, a Szarvasi Mozzarella Kft. ügyvezető igazgatója.

Az egyesület munkáját már korábban is több helyi vállalkozás találta támogatásra érdemesnek, most pedig újabb rangos partnerséggel erősödik a Dél-Alföldi Regionális Karate Akadémia: szponzori megállapodást kötött a Szarvasi Mozzarella Kft.-vel. Az együttműködés célja, hogy tovább erősítse a szarvasi karatésok versenysport-tevékenységét: a regionális központ mára Magyarország meghatározó karatebázisává vált, és rendre érmekkel tér haza nemzetközi megmérettetésekről is.

A megállapodás középpontjában az élversenyzők támogatása áll: a cég hozzájárulását elsősorban a külföldi edzőtáborokhoz, versenyekhez, utazásokhoz kapcsolódó kiadásokra fordítja majd az egyesület. Ez a háttér elengedhetetlen ahhoz, hogy a sportolók továbbra is stabilan a nemzetközi mezőny élvonalában mérethessék meg magukat, ami jövőbeli fejlődésük alapja.

A szarvasi központ az elmúlt években kiemelkedő eredményeket ért el: az utóbbi két esztendőben a klub a magyar bajnokság legeredményesebb vidéki csapatává lépett elő a hivatalos korosztályokban. Saját nevelésű versenyzői felnőtt és korosztályos magyar bajnoki címeket szereztek, a régió legnagyobb versenyeiről hoztak érmeket, a legrangosabb ifjúsági liga világkupa-sorozaton is döntőzhettek, érmekért küzdhettek, pontszerző helyezéseket értek el. A Dél-Alföldi Regionális Karate Akadémia adta a sportág első felnőtt Európa-bajnokát is, György Dániel személyében, aki azóta mentorként segíti a helyi versenyzők fejlődését, felnőtt magyar bajnok lett Szarvasról Nagy Máté és Frankó Dániel, míg Bagi Dániel, Szebegyinszki Rita és Ruzsinszki Balázs az idei korosztályos Eb-kvalifikációt nyerte, miközben egy ígéretes utánpótlás csapat is bontogatja szárnyait.

A mostani megállapodás különlegessége, hogy egy 25 éves kapcsolat újratöltése. A vállalkozás korábban, még versenyzői időszakában már Ruzsinszki György mellé állt, aki a mostani együttműködést a versenyzők, az edzői stáb és a vezetés közös munkájának visszaigazolásaként értékeli: „Hatalmas elismerés számunkra, hogy sikerült olyan csapatot építenünk, olyan eredményeket elérnünk, amely érdemes a támogatásra” – mondta az akadémia vezetője. „Külön öröm, hogy a cég termékpalettája olyan egészséges termékeket sorakoztat fel, amelyeket mindannyian szívesen fogyasztunk és jó szívvel ajánlhatunk, valamint olyan stabil és megbízható, külföldön is elsimert minőséget képvisel, amelyen mi is dolgozunk, és amely mellé mi is örömmel állhatunk. Köszönjük a bizalmat, ígérjük, hogy a jövőben is mindent elkövetünk, hogy felkészülten érkezzünk a megmérettetésekre. A közös cél további hazai és nemzetközi eredményeken keresztül Szarvas, valamint a Szarvasi Mozzarella hírnevének öregbítése a sport világában is” – zárta gondolatait Ruzsinszki György.

„A Szarvasi Mozzarella számára mindig is fontos volt a helyi sportegyesületek támogatása és a szarvasi fiatalok segítése. Tudjuk, hogy Ruzsinszki György hosszú évek óta rengeteget tesz azért, hogy a helyi tehetségek eredményes, tartalmas és büszkeségre okot adó sportpályát futhassanak be, és biztos alapokkal nézhessenek a jövő elé. A magunk eszközeivel mi is szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy minél több fiatal tapasztalhassa meg a sport, a küzdelem és a kitartás áldását, és a megfelelő háttérrel érhessen el sikereket. Nagyon örülünk a közös együttműködésnek, és bízunk benne, hogy a folytatásban is sok szép eredményt ünnepelhetünk együtt”, fogalmazott ifjabb Rohony Miklós, a Szarvasi Mozzarella Kft. ügyvezető igazgatója.

Táncjáték a Cervinusban

A Deák Ferenc és a Vasút utcák látványterve.

Körforgalom épül: Biztonságosabbá válik a Deák Ferenc és a Vasút utca kereszteződése