in ,

Megismerni, megérteni, elfogadni

Séta az autizmus világnapján

Az ENSZ 2007-ben nyilvánította április 2-át az autizmus világnapjává, azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet az autizmusra és az autizmus spektrum zavarra, amely tízmilliókat érint világszerte. Azóta áprilist az autizmus elfogadásának hónapjaként tartják nyilván világszerte, s programok sokaságát szervezik az autizmussal élők társadalmi integrációjának segítése, a megbélyegzés csökkentése és a megértés növelése érdekében.

Szarvason második alkalommal hívták sétára a szervezők a városlakókat az autizmus hónapja alkalmából. A szervező Szarvas Város Egészségügyéért Alapítvány nevében Fedorné Brád Ágnes köszöntötte április 27-én, hétfőn mindazokat, akik összegyűltek a Fő téren, a Ceres-kútnál. – Megismerni, megérteni, elfogadni – foglalta össze tömören a rendezvény lényegét, majd megkérte Hodálik Pál polgármestert, köszöntse a megjelenteket. A polgármester megköszönte az egyesületnek, hogy évről-évre vállalja a rendezvény megszervezését, s – utalva az Önkormányzat Szociális, Családügyi, Egészségügyi és Nemzetiségi Bizottságára, melynek elnöke Csernus Zsolt is jelen volt – biztosította őket arról, hogy az önkormányzat, amiben tud, segít. Mielőtt elindult volna a séta a Kacsa-tóhoz, néhány közösen elénekelt dallal teremtettek jó hangulatot a résztvevők. A dalcsokorhoz Iváncsó József, a Chován Kálmán Művészeti Alapiskola tanára adott kíséretet, a Gál Ferenc Egyetem Pedagógiai Karának énekkarosai és karnagyuk, Aradi Zsolt pedig biztos alapokat. Ezután Fedorné Brád Ágnes, Hodálik Pál, Csernus Zsolt, Kerepeczki Éva, adjunktus és Horváth Z. Olivér evangélikus lelkész vezetésével elindult a menet. A Kacsa-tónál a Kikapcsolók, azaz Hegedűs Éva és Fürj Erik valamint Zete és Keve várta az érkezőket. Előbbiek nyomozós játékkal, utóbbiak pedig terápiás kutyás élményprogrammal gyarapították a résztvevőknek az autizmusról addig meglévő tudását, s remélhetőleg növelték a megértési és elfogadási szintjüket is.

Tatai László – Szarvasi Ujság

A Szarvasi FC 1905 U9-es csapata az I. Kolorcity Cupon.

Aranyérmes lett a Szarvasi FC 1905 U9-es csapata az I. Kolorcity Cupon