Newjság
Szarvas városa nyaranta mindig tartogat valami olyan kulturális csemegét, ami messze túlmutat a megszokott múzeumi tárlatok keretein. Nem történt ez másként idén július 4-én sem, amikor a Tessedik Sámuel Múzeum és a rendezvény kedvéért lezárt Vajda Péter utca egy csapásra mesebeli színházi térré és nagyszabású kifutóvá alakult.
Az „Auróra FolkGlamour – Mesés Hungarikum” divatbemutató nem egy szimpla ruhaszemle volt: sokkal inkább egy összművészeti vízió, ahol a divat, a dráma, a lüktető népzene és a dinamikus néptánc fonódott elválaszthatatlan egységbe.
Az eseményt Vajda Tamás múzeumigazgató nyitotta meg, aki hálás szívvel mondott köszönetet a tárlat és a műsor főszervezőjének, Mihály Zoltánné Stüncinek, valamint a kollekció megálmodójának, Németh Hajnal Aurórának. Dr. Bartolák Csaba alpolgármester köszöntőjében kiemelte: Szarvas büszke a hagyományaira, és az olyan különleges, rendhagyó programokra, mint a korábbi Munkácsy- vagy Sisi-kiállítások után a mostani divatbuli, amely új színt hoz a város kulturális nyarába. A színpadot ezt követően a békési Belencéres Néptáncegyüttes táncosai, valamint a pompás modellek vették birtokba.
A bemutató látvány- és hangzásvilágán Stünci kalauzolta végig a téren ülőket. Konferáló szövegei nemcsak felvezették a ruhákat, de sűrű, sokatmondó képekkel és legendákkal keltették életre az egyes jelenetek mögött rejlő magyar kulturális kincseket. Alább bemutatjuk a bemutató kilenc megelevenedő tételét, amelyek egytől egyig elvarázsolták a nézőket.
1. A Matyó hímzés legendája: A színpadon a matyó motívumok modernizált ruhái vonultak fel egy mese kíséretében, amelyben egy menyecske az ördög elől hímzett virágmezővel váltotta meg a vőlegényét.
2. Szőregi rózsatő: Egy varázslatos moldvai dallam kíséretében a modellek a híres szőregi rózsakertet megidézve olyan ruhakölteményekben suhantak tova, melyek a női energiák és a sokszínűség szépségét hirdették.
3. Jedlik Ányos és a fröccs története: Pohárcsilingelés és dinamikus férfitáncok mutatták be a győri bencés szerzetes zsenialitását, aki a szódavíz feltalálásával megalkotta a nyári hőség legfrissítőbb magyar italát, a fröccsöt.
4. A Cifraszűr – Rózsa Sándor története: A magyarság legikonikusabb, védelmi funkcióval is bíró ruhadarabja, a cifraszűr a zsandárok eszén túljáró Rózsa Sándor betyárkirály alakjával és suhogó botoló tánccal kelt életre.
5. A máriapócsi Könnyező Mária: A bemutató legmeghatóbb pillanatában a Boldogasszony Anyánk áhítatos éneklése közben mélyvörös és tiszta fehér díszruhák vonultak fel, felidézve a kegykép könnyeinek csodáját.
6. Hollókő legendája: A pörgős, sokszoknyás palóc lánytánc és a csodás főkötők hűen tükrözték a hollókká változtatott fiúk által felépített, ma már világörökségi falu misztikus történetét.
7. A magyar huszárok: Katonaorvosi feszesség, csizmacsapkodós verbunkos táncok és sujtásos menték mutatták be Mátyás király könnyűlovasságát, megidézve a verbuváló mulatságok hangulatát.
8. Magyar népmese – A papucsszaggató királykisasszonyok: A modellek tüllös, könnyed, „királylányos” kreációkban lépkedtek egy játékos mese kíséretében, amely a titokban borotvaélen táncoló és papucsaikat szétszaggató királylányokról szólt.
9. A táncházmozgalom: A finálé az 1972-ben indult mozgalom előtt tisztelgett, ahol az összes táncos és modell egyszerre lépett a színpadra, bebizonyítva, hogy a népi kultúra nem poros múzeumi tárgy, hanem élő, mai buli.
„Nem hagyományőrző, hanem hagyománymegélő vagyok”
A rendezvény végén a vastaps kíséretében színpadra lépő Németh Hajnal Auróra könnyeivel küszködve köszönte meg a szarvasiak szeretetét. Útravalóul így fogalmazott:
„A balladák azért születtek, hogy tudjuk, mit ne tegyünk. A népmesék azért, hogy megtanuljunk megküzdeni a rosszal. A legendáink pedig azért, hogy büszkék legyünk arra, micsoda emberek voltak a magyarok. Én mindezt azért hozom létre, hogy a mai kor emberének a szívéhez a történeteken keresztül jussak el.”
A program zárásaként a közönség a művészekkel együtt vonult át a múzeum belső termeibe, hogy testközelből is megcsodálja a kiállított ruhákat, ékszereket és kiegészítőket, melyek mindegyike egy-egy darabka élő, lüktető magyar történelem.
Szarvas ezen a délutánon bebizonyította: a múltunk nem elmúlt, hanem itt él velünk, a jelenünkben.
