Newjság
A legtöbben csak álmodoznak arról, hogy egy hirtelen jött impulzus hatására hátra hagyják a biztosnak hitt mindennapokat, felülnek egy kerékpárra, és nekivágnak a végtelennek. Tóth Máté nemcsak álmodott róla, hanem meg is tette. Miután február 20-án leadta a leszerelését a rendőrségen, egy budapesti autózás során ült át gondolatban a volán mögül a bicikli nyergébe. Az úti cél: Spanyolország, ahol a testvére él. Ez a történet a fizikai határok átlépéséről, a vadkempingezés mindennapjairól, a magányról és a váratlanul útközben köttetett barátságokról szól.
A szikra: Ahogy egy budapesti autózásból világkörüli kaland lett
Minden egy teljesen hétköznapi, mégis sorsfordító pillanatban kezdődött. Február 20-án Máté hivatalosan is beadta a leszerelését a rendőrségen, ami egy korszak lezárását jelentette az életében. Ugyanezen a napon egy hivatalos útnak köszönhetően felutaztak Budapestre. Miközben a kocsiban ült, kinézett az ablakon, és elgondolkodott: „Lehetne egy ilyen utat nem kocsival megtenni, hanem biciklivel valahová elutazni, eltekerni.”
A gondolatot tett követte. Hirtelen eszébe jutott, hogy a testvére Spanyolországban él, és azonnal megszületett a merész elhatározás: mi lenne, ha kitekerne hozzá?
Azonban a kezdeti fázisban még komoly logisztikai akadályok álltak fenn. Február végén Máténak még kerékpárja sem volt. Nem esett kétségbe: kapcsolatba lépett egy nagyon jó barátjával, Áronnal, aki Bécsben élt. Kiment hozzá, megvásárolta a biciklijét, majd – akkor még – vonattal hazatért Szarvasra. Ekkor kezdődött meg az a bizonyos „felkészülés”, amit Máté maga is csak nagy idézőjelben emleget.
Az első kilométereket a szűkebb pátriájában tette meg: Békésszentandrás, Csabacsűd, Kardos, majd Békéscsaba felé tekert oda-vissza. Szépen lassan, fokozatosan növelte a távokat, hogy kitapasztalja, bírni fogja-e a terhelést. Végül meghozta a végleges döntést: július 11-én lesz a rajtnap, hogy a nyár folyamán elegendő ideje legyen elérni a dél-spanyolországi célállomást.
A terv és a rideg valóság: 1600 kilométer szembeszélben
A hivatalos terv 21 etapból állt, naponta 130 és 160 kilométer közötti szakaszokkal. Július 11-én, szombaton édesapja kísérte el Szarvastól Budapestig, míg édesanyja autóval követte őket.
A fővárosban egy olyan baráti családnál éjszakáztak, ahol a férj, Gábor, korábban kétszer is megjárta Franciaországot kerékpárral, így felbecsülhetetlen értékű tanácsokkal, sőt néhány plusz táskával is ellátta Mátét a nagy kaland előtt.
Másnap reggel már hárman indultak el Budapestről: apa, anya és Máté. Szülei Vácig kísérték, ott megebédeltek, majd Váctól Máté egyedül folytatta útját a Dunakanyar felé. Komárom előtt lépte át a szlovák határt, és ettől a pillanattól kezdve megkapta az út legkegyetlenebb útitársát: a nyugati szembeszelet.
„Én azzal nem számoltam, hogy körülbelül 40 kilónyi felszerelés lesz a biciklin, meg hogy hegyvidék lesz, meg hogy szembeszél. A nyugati szembeszél. 1600 kilométeren keresztül.”
Ez a makacs szembeszél Szlovákiától kezdve 1600 kilométeren kísérte, pontosabban akadályozta. Bécsben ráadásul komoly technikai hiba adódott: a túlságosan hátra pakolt, negyvenkilós felszerelés súlypontja annyira rossz volt, hogy a hátsó csomagtartó elkezdett rogyadozni, a kerékpár pedig minden felállásnál veszélyesen remegett. Máté kénytelen volt két napra megállni az osztrák fővárosban, és előre, a villákra szerelhető táskákat vásárolni, amivel lejjebb és előrébb hozta a súlypontot, stabilabbá téve a bringát.
Franciaországi mélypontok: Pénz nélkül, magányosan a szembeszélben
Franciaország jelentette az út legnehezebb, legsötétebb szakaszát. Mulhouse-ban kiszakadt a matraca, ráadásul a nyelvi akadályok (a franciák makacsul elzárkóztak az angol beszédtől a boltokban) és a folyamatos szembeszél teljesen letörték a motivációját. A legnagyobb krízis akkor ütött be, amikor a bankszámláján 30 euróra apadt.
„Mulhouse felé ránéztem a számlára, hogy 30 euró. Mondom, ebből én nem tudok semmit sem csinálni, még hazamenni sem… Ott volt egy nagyon nehéz pillanat tényleg, amikor motivációdat vesztve 1600 kilométerre otthonról egyedül vagy, és nincs egy árva petákod sem.”
A kétségbeesés pillanatában felhívta szponzorait, a szüleit, és kérte őket, küldjenek 30 eurót. A szülők már csak ilyenek, természetesen többet, 200 eurót utaltak neki, amivel sikerült kihúznia a következő két hetet, majd kezdett új lendületet venni a történet, az igazi megérdemelt támogatás, a társak is megérkeztek.
A megváltó találkozás: Útitársak a Riviérán
A magányt és a nehézségeket azonban csodás módon feledtették azok az emberek, akikbe az út során botlott. Montpellier alatt, egy forró délutánon Máté megállt egy körforgalomnál árnyékot keresni és cigarettát tekerni. Ekkor gurult mellé egy másik, csomagokkal megpakolt kerékpáros: Gabriel, egy észak-skóciai srác, aki szintén felmondott a munkahelyén, hogy Spanyolországba tekerjen. Nem sokkal később csatlakozott hozzájuk Cengiz is, egy Németországból indult utazó.
Ettől a pillanattól kezdve egy csapatot alkottak. Hárman együtt tekerték végig a Francia Riviérát, olcsó Lidlis sörökkel ünnepelték meg az esti táborhelyeket, a homokos tengerparton főztek, és átsegítették egymást a mentális holtpontokon. Néhány nap múlva Cengiz elvált tőlük Portugália felé, de Gabriel a Pireneusokig Mátéval tartott, életre szóló barátságot kötve a szarvasi fiúval.
Teljes napfogyatkozás
Bár nem ez volt a cél, Máté az idei napfogyatkozás tekintetében tökéletesen időzített. Pont akkor volt pont ott, ahol látni lehetett, hogy a Hold teljesen eltakarta a Napot. Az sem mindennapi, hogy valaki ekkorát bringázik, ahogy napfogyatkozást sem lehet túl sűrűn látni, de ez igazán járt Máténak.
Vadkempingezés, lódarazsak és a híd alatti béke
Máté az út során többször éjszakázott a szabad ég alatt, mint kényelmes szobákban. A vadkempingezés egy hónapra kvázi hajléktalanná tette, ami komoly mentális terhet rótt rá, de egyben felejthetetlen élményeket is adott:
- Az első szlovákiai éjszaka: Szlovákiában egy hirtelen jött eső elől egy helyi kocsmába menekült, ahol felvidéki magyarokkal beszélgetett. Utána a Duna-parton vert sátrat. Mint kiderült 6-8 méterre egy lódarázs fészektől, amik kíváncsian vizsgálták a fény forrását, de aztán mindenki nyugodtan tért nyugovóra. Csak reggel derült ki, hogy egy azért a szúnyogháló és a ponyva között éjszakázott.
- Vaddisznók és őzek az erdőben: Ausztriában egy fenyőerdő mélyén táborozott le. Éjszaka hallotta a konzervek szagára odasereglő vaddisznók röfögését, reggel pedig őzek riasztó ugatására ébredt. Egyszer még egy erdőben található vadlesre is felmászott, hogy a földtől távolabb, biztonságban hajtsa álomra a fejét.
- A barcelonai autópálya aluljárója: Barcelona elérésekor este 11 óra volt, mire a városon és a kanyonos sziklautakon átvergődött. Egy autópálya lezárt, sorompós aluljárójában talált menedéket a zuhogó eső elől. Bár elsőre ijesztően hangzik, Máté szerint ott aludta az út egyik legbékésebb, legnyugodtabb éjszakáját – még ha az furcsán visszhangzott a betonfalak miatt.
- Homokvihar a tengerparton: Volt, ahol nem állított sátrat. A homokos tengerparton egyszerűen a matracára feküdt. Reggelre a tengeri szél miatt a szeme, az orra és a szája tele volt homokkal, kimosta, és ment tovább.
A teljesítmény számokban és az érkezés
Máté harmincnégy nap alatt teljesítette a Szolnok, Budapest, Vác, Izsa (SVK), Pozsony, Bécs, Linz, München, Schaffhausen, Basel, Mulhouse, Bésancon, Lyon, Avignon, Montpellier, Perpignan, Girona, Barcelona, Valencia, Cumbre del Sola útvonalat, amiből harminc nap volt a tisztán tekerés, négy nap pedig a kényszerű pihenő.
A legnagyobb sebesség, amit elért Máté az úton egy lejtőn következett be, akkor 72,7 km/órával suhant.A kerékpár kilométerórája végül pontosan 3022 kilométert mutatott, mikor megérkezett túrája végállomására, a spanyolországi Cumbre del Solba, ahol az érkezéséről mit sem sejtő testvére, Bálint lakik és dolgozik. A felvételek szerint Bálint el sem akarta hinni, amit lát, hogy a testvére, Máté ott áll az út túloldalán.
Bár az út elején a hajléktalanságtól való félelem és a bizonytalanság óriási stresszt jelentett Máté számára, visszatekintve életre szóló tapasztalattal gazdagodott. És hogy lesz-e folytatás? Máté határozott igennel felel – már csak azért is, mert kerékpárját egyszer még haza kell hozni Spanyolországból
