Szeptember elején mindig megtelik az Ótemplom környéke várakozással, gyermeki mosolyokkal és a találkozások örömével. A Benka Gyula Evangélikus Általános Iskolában a tanévkezdés nem csupán az iskolapadok elfoglalását jelenti, hanem egy közös, lelki útravalóval kísért utazás kezdetét. Az ünnepélyes pillanatok már a templomkapuban megkezdődtek, ahol a nyolcadik osztályos diákok luther-rózsás sállal és egy-egy szál virággal fogadták a legkisebbeket. A virágok végül az oltárra kerültek, szép jelképeként annak, hogy egy új út kezdetén nem egyedül indulunk el.
Az ünnepség hangulatát emelte, hogy a gyülekezet soraiban együtt ünnepelt az egyház, a város, a partnerintézmények és a szülők közössége. Szolgálatot végeztek Lázár Zsolt esperes úr, Horváth Zoltán Olivér iskolalelkész és Magyar Paulik Enikő újtemplomi lelkész. Megtisztelték rendezvényünket Dr. Czinkoczky Mihály felügyelő úr, Kituljak Eszter felügyelő asszony, az ótemplomi és újtemplomi gyülekezetek presbiterei, az igazgatótanács tagjai, valamint Molnár Istvánné címzetes igazgatóasszony. A város képviseletében köszönthettük Hodálik Pál polgármester urat, Dr. Bartolák Csaba alpolgármester urat és Králikné Molnár Anna képviselő asszonyt. Jelen volt a Vajda Péter Evangélikus Gimnázium igazgatóasszonya Kita Erzsébet, Gyurcsan Tamás rendőr zászlós, iskolarendőr és Bődi Etelka a szülői közösség elnöke.
Az istentisztelet legmeghatóbb perceit a tanulók ünnepi műsora hozta el, melynek vezérgondolata így szólt: „Minden út egy lépéssel kezdődik”. A szereplő gyermekek szimbolikusan megtöltöttek egy iskolatáskát a legfontosabb szellemi és lelki értékekkel: a tudással, a szeretetben való növekedéssel, az igaz barátságokkal, a szilárd hittel, a reménnyel és a hálaadással. A jelenlévők arcára mosolyt csaltak az első osztályosok bájos szavalatai, akik izgalommal meséltek az iskolába lépésről. Végül közös fohásszal kértek áldást, bölcsességet és kitartást diáktársaikra és nevelőikre.
Lázár Zsolt esperes úr a Példabeszédek könyvének bátorító igéjével fordult a közösséghez: „Minden utadon gondolj rá, és ő egyengetni fogja ösvényeidet.” Igehirdetésében rávilágított arra, hogy az iskola nemcsak a tananyag elsajátításának helyszíne, hanem a szív formálódásának műhelye is. Bár Isten nem fedi fel előttünk az út minden egyes lépését, ígéretet ad arra, hogy soha nem engedi el a kezünket. Az istentisztelet különleges pillanataként az esperes úr áldást kért az egész iskolai közösségre, míg az első osztályos diákok megszentelt, személyes áldásban részesültek, hogy bátorsággal és kíváncsisággal küzdjék le az első akadályokat. Az ünnepség keretében esküt tettek Isten és a gyülekezet színe előtt az iskola új pedagógusai is.
Molnár Eteléné főigazgató asszony ünnepi beszédében tovább gazdagította a képzeletbeli Benkás iskolatáska tartalmát. Örömmel ismertette a nyáron megvalósult, megújult környezetet biztosító fejlesztéseket. A Magyarországi Evangélikus Egyház által támogatott ablakcseréket, a homlokzatfestést, a játszóudvart és a klimatizált tantermeket. Az Aktív Magyarország Fejlesztési Központ Nonprofit Kft. és a Magyarországi Evangélikus Egyház segítségével újjáépített sportpályát. Ugyanakkor hangsúlyozta: a legmaradandóbb értékeket nem építőanyagból formálják, hiszen a tudást, a szeretetet, a hitet és a barátságot az emberi szívek hordozzák. Megható szavakkal fordult a szülőkhöz, megköszönve bizalmukat, hogy idén is az iskolára bízták legféltettebb kincseiket, és biztosította őket arról, hogy a nevelőtestület nyitott ajtókkal, segítő kézzel és odafigyelő szeretettel áll mellettük szövetségesként. A kollégáknak kifejezte háláját az áldozatos nyári felkészülésért, kívánva, hogy a gyermekekből áradó tiszta szeretet és a közös sikerek adjanak erőt a mindennapok munkájához.
A tanévnyitó felemelő záróakkordjaként az első osztályosok felsorakoztak az oltár előtt, ahol Lázár Zsolt esperes úr elkészítette velük a közös, hagyományos „oltári szelfit”. Ezt a különleges emléket az intézmény gondosan megőrzi, hogy nyolc év múlva, a nyolcadik osztályos ballagáson felidézhesse a diákoknak a legelső, megszeppent, mégis reményteli pillanatokat. Az Ótemplom ódon falai közül kilépve a gyermekek, nevelők és szülők nemcsak a megújult iskola felé indultak el, hanem egy olyan úton is, amelyet az összefogás, a hit és a szeretet melege kísér majd az egész tanév során.























