Az újkőkortól napjainkig követte végig az ember és a táj kapcsolatát Tóth Tamás természetvédelmi ökológus a szarvasi Tessedik Sámuel Múzeumban tartott előadásán. A kutató szerint a folyószabályozások indították el azt a folyamatot, amely mára a klímaváltozással együtt komoly veszélybe sodorta a Körös-vidéket.

Tóth Tamás idén már másodszor tartott előadást a Tessedik Sámuel Múzeumban. A mostani, A tájhasználat története a Közép-Tiszántúlon, egy kiállításhoz kapcsolódott: Lustyik Gábor fotóihoz, amelyek a Hármas-Körös mentén készültek.

A fotók mögött álló történet

A kiállított képek a megmaradt természeti értékeket mutatják be. Tóth Tamás célja az volt, hogy megvilágítsa, milyen folyamat vezetett oda, hogy ezek az értékek ma már csak szigetszerűen maradtak fenn.

„Azt már mindenki látja, és főleg ez az év is nagyon erősen megmutatta, hogy mennyire változik a környezetünk” – mondta a kutató.

Az újkőkortól az Árpád-korig: együttélés a természettel

Az előadás nagyon korai időszakkal, az újkőkorral indult. Tóth Tamás szerint a legkorábbi emberi közösségek még a természet részei voltak. Az Árpád-kor közösségei is együttműködtek a természeti rendszerrel. Innen jutott el az előadás napjainkig, amikor az emberi tevékenység egyre nagyobb problémát jelent a természeti rendszerek működésére nézve.

A fordulópont: az utóbbi 100–150 év

A változás okát Tóth Tamás a lassan melegített béka ismert példájával szemléltette. A folyamat hosszú, de az utóbbi 100–150 évben nagyon felgyorsult.

A 17–18. században még lovas szekérrel jártak. A 19. században megjelent a gőzgép, a mozdony, majd az elektromosság. Ezzel együtt nőtt az emberiség létszáma. A 20. század közepétől a fogyasztói társadalom is belépett. Ez a három tényező együtt nagyságrendileg megváltoztatta az ember hatását a tájra.

„Ami amit most látunk, és amit úgy érzékelünk, hogy ezt valahogy meg kéne állítani, az az utóbbi körülbelül 50 év termése, egyértelműen.”

A folyószabályozások öröksége a Körös-vidéken

A helyi tájtörténet legjelentősebb beavatkozása a folyószabályozás volt a Körös-vidéken és a tiszai Alföldön. A munkálatok nagyjából a 19. század elejétől a végéig tartottak.

A szabályozás kizárta a folyóvizet a tájból. Pedig a víz addig a táj alapeleme volt, és az emberek megélhetéséhez is szükség volt rá. A tervezők úgy gondolták, hogy a modernebb gazdálkodás hosszú távon biztosítja a mezőgazdaságot. Ez nem így történt.

Már néhány évtizeddel a szabályozások után rossz jelek mutatkoztak: a talajok szikesedni és kiszáradni kezdtek. Ezeket a helyi változásokat sokáig még kezelni lehetett gazdálkodási megoldásokkal. A globális klímaváltozással együtt azonban a folyamat most már az összeomlás irányába indult el.

Van-e jövőkép?

Tóth Tamás jelezte: ha újra meghívják, a következő előadás a lehetőségekről szólhat. Nem kész megoldást ígér, hanem a lehetőségek bemutatását.

Szerinte mindig voltak tudósok és gondolkodók, akik előre jelezték a problémákat, de ez sokáig nem változtatott semmin. Most viszont mindenki érzi a változást: az emberiség még soha nem volt ilyen közel ahhoz, hogy egy élhetetlenné váló bolygón kelljen élnie.

A „gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan” elvet is idézte. A globális gondolkodás az egész emberiség feladata, a változtatást viszont az adott tájakra lebontva kell megvalósítani. A Kárpát-medencében most erősödik a vízhasználatról szóló gondolkodás. Tóth Tamás a saját és kollégái felvetéseit szeretné összegyűjteni és bemutatni.

„A problémákat is folyamatában kell látnunk, és a megoldásokat is ebbe a folyamatba kell belehelyeznünk”, mondta a természetvédelmi ökológus.