Capoeira, Szarvas és a nagyvilág!

 

Pesti Balázs szarvasi srác, érdekes sportnak hódol. Ahelyett, hogy a Körösbe lógatná a lábát, keddenként elolvassa a keze ügyébe kerülő szórólapokat, és ennek a szokásának egyenes következményeként bejárja a fél világot, bekerül a tévékbe, mégse ismerné meg senki az szarvasi utcán. Régi ismeretségünk kapcsán már régen, mikor még Izlandon élt, felvettük egymással a kapcsolatot, hogy készítünk egy internewt, de ez máig húzódott. Kérdésünk is összegyűlt bőven, szerencsére Balázs sem szűkszavú.

 

– Hogy kerül egy szarvasi gyerek kapcsolatba a Capoeirával?
2003-ban felvettek a Gödöllői Szent István Egyetemre. Ott egy új fejezet vette kezdetét az életemben. Nyilvánvalóan az egyetemi évek is hoztak sok újat, ez is tekinthető egy új fejezetnek. De az én esetemben más hozta a nagy változást. Akkor még nem tudtam, hogy mennyire gyökeresen átalakul az életem egy brazil sport miatt. 2003-ban, egy kora őszi kedden egy szórólap került a kezembe, amin egy régről ismerős szó állt, Capoeira. Kíváncsiságtól és kalandvágytól hajtva még aznap utánanéztem az interneten, hogy mit is takar ez a szó valójában, hol vannak edzések, és milyen alapkövetelményeknek kell megfelelni az edzésen való megjelenéskor. Így találtam rá az akkori csoportomra és Mestre Pontapé-re, aki az idők során mentorommá, példaképemmé és nagyon jó barátommá vált.

Az évek teltek, én majdnem minden nap Budapestre jártam edzeni. 3 év kemény edzés és tanulás után az iskolát sikeresen befejeztem és felfelé haladtam a Capoeirás ranglétrán. Azt már akkor tudtam, hogy a Capoeirát nem akarom abbahagyni, feladni, így eldöntöttem, bárhova is sodor az élet, folytatom az edzést.
2005-ben egy filmes stáb megkereste a mi csoportunknak Budapesten. A stáb három dukumentumfilmet szeretett volna forgatni a favelákban élő emberekről, Mestre Pontapé magyarországi és brazíliai életéről, és a Capoeiráról itt Magyarországon és Rióban. A kiutazás lehetőségét egyből megragadtam, és a kezdeti nehézségek ellenére a következő nagyobb kép már az volt, hogy Rióban landolunk.

Az az egy hónap, amit először Brazíliában töltöttem az életemet gyökeresen megváltoztatta. Egy teljesen új világ nyílt meg számomra és onnantól a Capoeira nem csak egy hobbinak számított már. Az életemmé vált!

 

– Karatefilmeken nevelkedett szarvasiak látták, hogy teljesen más a mozgásanyaga, mint a tradicionális önvédelmi sportoknak. Miből adódhat ez a nagy különbség? Önvédelmi szamba?
A Capoeira az egyetlen olyan sport, aminek saját zenéje van. Az egyetlen olyan sport, ahol a férfiak nőkkel, férfiak gyerekekkel és nők gyerekekkel küzdhetnek. A játék maga a küzdelem, ami a roda-ban (kör) folyik. A küzdő felek nem ellenfélnek, hanem partnernek tekintik egymást. A Capoeira játék a párbeszédhez hasonlítható, önkifejező és szabad.
Sokan megkérdőjelezik a Capoeira használhatóságát önvédelmi szempontból. Azt azonban mindenkinek tudni kell, hogy minden önvédelmi sport használhatósága az edzéssel, gyakorlással elmúlt évekkel nő. Többször is találkoztam már olyan mesterekkel, professorokkal, akikkel senki sem húzott volna ujjat csak azért, mert “csak” Capoeirazik. A Capoeira complex! A “küzdelem” a roda-ban egy nagyon fontos része, de ezen felül ott van a zene, az ének, a különböző stílusok és a hihetetlen történelme, ami ugyan nem nyúlik vissza ezer évekre, de annál színesebb.
Mestre Bimba, Mestre Pastinha, Mestre Waldemar, Mestre Canjiquinha és még sorolhatnám, hiszen a lista hosszú, meghatározó alakok voltak a Capoeira történelemben. Mestre Bimbát és Pastinhát a Capoeira atyjainak nevezik. Róluk is és másról is itt sokat lehetne mesélni, de erre talán valamikor máskor térünk ki. Annyit azért tudni kell az Ő történetükről, hogy tetteik nagyon meghatározóak voltak a Capoeira alakulásában, és a ma ismert Capoeira nem is létezne az Ő munkásságuk nélkül.

 

{denvideo http://www.youtube.com/watch?v=l43TIcytVPE 400 300}

 

– A tévés interjúban láttuk, hogy hogyan is néz ki egy ilyen nyomornegyed, ahol a forgatás alatt is lövöldöztek. Milyen volt ott az élet?

A brazilok életimádata, a lazaságuk és természetesen a kellemes klíma magával ragadó volt. Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy az első látogatásom során Rió egyik híres nyomornegyedében szálltunk meg.
Az évek megszépítették az ottani élményeket ugyan, de be kell valljam, egy ilyen különleges lehetőség keveseknek adatik meg. Kétszer volt halálfélelmem, ami sokat változtat az emberen. Nem történt baj, nem olyan veszélyes Rió, mint azt sokan állítják, de rosszkor rossz helyen lenni nem mindig kifizetődő.
A favelákban élő családok nagyobb része a létminumum alatt él. A gyerekeknek a kiszakadási lehetősége szinte egyenlő a nullával. Az iskoláztatás drága, nagy a munkanélküliség, így a fiataloknak könnyen a bűnözés válhat az egyetlen bevételt jelentő foglalkozássá. Ez sokukat rabul ejt, és sajnos kevesen élik meg az idősebb kort az ilyen fiatalok közül.
A másik lehetőség, változással is kecsegtető, bűnözésmentes elfoglaltság a sportolás. A brazil kultúra része a mindenki által ismert labdarúgás, a szamba és többek között a Capoeira is. Sok történetet ismerek mesterekről, akik hatalmas csoportokat mozgattak meg a Capoeirával, a fiataloknak tanulási lehetőséget biztosítottak a Capoeira oktatás mellett. Sok ilyen mesterrel találkoztam már ezidáig, és tudva, tapasztalva, hogy milyen sanyarú sorsúak az ottani gyerekek élete, ezért ezeket az embereket mentőangyalnak is lehet nevezni. Ezek a mesterek, mint például Mestre Pontapé, önzetlenül, nagyobb anyagi haszon reményének hiányában cselekszenek. Tudják, hogy olyan tudás, tapasztalat birtokában vannak, ami sokak életét megváltoztathatja vagy akár megmentheti. A kulturális hűség hatalmas a brazilokban. A Capoeira, a zene és a tánc már a születésük pillanatától körülveszi őket, ezért sokan mondják, állítják, sokan hamarabb tanulnak meg zenélni, mint írni, jingázni (a legalapvetőbb Capoeira lépés), mint járni; énekelni, mint beszélni.
Brazília, Rió gyönyörű, mindenkinek kívánom, hogy jusson el legalább egyszer erre a pezsgő, élettel teli helyre, ahol ugyan a közbiztonság még hagy kívánni valót maga után, de garantált az életre szóló élmény.

 

– Mi történt a brazil kaland után?
Az iskolát befejeztem, a kalandvágy hajtott. 2006-ban Luxembourgba kerültem. Még kiutazásom előtt elintéztem, hogy az egyik helyi Capoeira csoporttal edzhessek és így ne kelljen kihagynom egy napot sem. Ez a csoport volt az Abada Capoeira Luxembourg csoport, Professor Esquilo vezetésével. A Capoeira csoportok a világon mindenhol nagyon vendégszeretőek, ha egy új ember érkezik. Bármit is csináljon az ember, ha egy azonos érdeklődési körű csoportba új ember ként bekerül, akkor a beilleszkedéssel soha nincs gond. Ez velem is mindig így történt az idők során. A luxembourgi csoporttal hamar összebarátkoztam, sokat tanultam és még pár jó ismerősömmel a mai napig is tartom a kapcsolatot.
Az élet számomra nagy fordulatot vett a luxembourgi tartózkodásom végén, mivel egy pár hét itthon tartózkodás után 2006 augusztusában Izlandra, Reykjavíkba költöztem. Sajnos még kiköltözésem előtt biztossá vált, hogy megtaláltam az egyetlen olyan helyet a világon, ahol nincs Capoeira csoport, oktatás. Ez egy jel volt számomra!

 

– Valószínűleg az izlandi népzene áll a legtávolabb a szambától, ezért nem kattant rá egyik izlandi sem. Hogy sikerült az elvonási tüneteket mérsékelni?
Kiköltözésem után egy rövidebb Capoeira nélküli időszak jött. Edzeni edzettem, mivel a mozgás mindig is lételemem volt. A tenni akarás és a Capoeira hiánya felnyitotta a szemem, hogy a megoldás a kezemben van. Egy sikeres bemutató edzés után, Mestre Pontapé beleegyezésével, megalapítottam a Capoeira Pontapé á Íslandi csoportot, ami az első Capoeira csoport volt Izlandon. Ez hatalmas feladat és egyben előrelépés volt számomra, ami nem kevés energiát, időt és pénzt emésztett fel a kezdeteknél. Mindezek ellenére egy olyan egyesületet sikerült Reykjavíkban felépíteni, ami hamar stabil lábakon állt és ma már nélkülem is eredményesen működik, napról napra nő. Az még említésre méltó és érdekes dolog, hogy magyar diákjaim is voltak.
Érdekes feladatnak és nagy kihívásnak bizonyult az izlandi és a brazil kultúra vegyítése. A két kultúra közé felépített híd egy hatalmas szakadékon ível át most már, ami a nyitottság, barátságosság és a vendégszeretet alapkövein nyugszik. Meglepően nagy az érdeklődés a brazil kultúra iránt Izlandon, mivel alapvetően nyitottak minden újdonság felé. A kinti utam során sok kint élő brazillal is sikerült megismerkednem. Sokszor csodálkozva álltak, amikor bemutatókon látták az izlandi diákokat Capoeirázni. Mondván, hogy ők ezt soha sem gondolták volna…

 

– Lélektani pillanatban távoztál Izlandról. Remélhetőleg nem izlandi koronában kötötted le a megtakarításaidat! Hova mentél tovább?
Újabb nagy változás hozott 2008 nyara. Izlandot hátrahagyva Londonba költöztem. Az izlandi távozás után még sejteni sem lehetett, hogy ilyen nehéz időszak következik be odakint. Én ezt a nagy visszaesést már nem helyben tapasztaltam meg. Erről többet írni már nem is érdemes…
Egy új helyen, új országban, új emberekkel folytattam az edzéseket és itt ismerkedtem meg Monitor Bombril barátommal és az ő általa vezetett Muzenza London csoporttal. A társaság nagyon színes, mint a londoni lakosság általában. A multikulturális környezet és egy más fajta Capoeira megismerése újra ráébresztett arra, hogy jó úton haladok. Így új tudásra éhesen munka mellett megint a Capoeira, az edzések, a bemutatózás töltötte ki időm jelentős részét. Értékes idő volt a londoni. Sok új barátra leltem a csoporton belül. A kapcsolatom elmélyült a csoporttal. Olyannyira, hogy közösen Rióba látogattunk a Capoeira Világbajnokságra idén januárban.
Az eseményen több, mint 20 nemzet képviseltette magát, köztük mi is! Ketten képviseltük Magyarországot egy régi edzőtársammal, jóbarátommal.
A Muzenza világbajnokságot két évente rendezik meg Rióhoz közel, Lapa-ban. Mivel mi a magyarországi Capoeira Pontapé csoporthoz tartozunk, ezért mint vendégek voltunk jelen. A “vendégség” nem azt jelentette, hogy ne lettünk volna aktív részesei az eseménynek. Sőt! Sokunknak ez volt az első nagyobb megmérettetésünk, versenyük a Capoeirás évek során, így ha nem is az esélytelenek reménytelenségével versenyeztünk, ezt az időt inkább tapasztalatszerzésre használtuk fel.
A versenyen övek szerinti kategóriák voltak. Mi, a közel hat éves múltunkkal egy olyan csoportba kerültünk, ahol mindenki legalább már tíz éve űzte ezt a csodálatos sportot. A mi versenyünk semi-contact volt, ami annyit jelentett, hogy a direkt, célzott rúgásokat kerülnünk kellett. De ez csak kis része ennek a színes, fizikai önkifejezésnek, így senki sem érezhette azt, hogy esetleg meg lett volna szabályozva. A lábsöprések, az akrobatikus elemek, a földrevitelek, stb, stb még így is bőven elégnek bizonyult a teljes “önkifejezésre”. Roda-kat alkottunk, a zene szólt, a bírók pontoztak. Kétszer két stílusban játszottunk, egy-egy perceseket körülbelül. Mind a négy alkalommal a legtöbbet kellett kihozni mindenkinek magából, hiszen a stílust, a ritmust, a hatékonyságot, a rugalmasságot, a partnerrel való összhangot, szépséget és még számtalan más dolgot pontozott a három bíró. Ugyan sikerült pár sérülést begyűjteni, de kijelenthetem, hogy a saját elvárásainkat felülmúltuk, és helytálltunk. Okoztunk mi is meglepetést, okoztak nekünk is meglepetést.

 

– Végre valami hasonlóságot említettél a többi küzdősporthoz, mégpedig azt, hogy övek szerint vannak a kategóriák. Hogy néznek ki a Capoeira övfokozatai? És ezek a nevek, mit Mestre és Monitor, ezek is a Capoeirához tartoznak, vagy csak a brazil lazaságot tükrözik?

Mestre Bimba nevéhez fűződik az övfokozatok bevezetése. Ennek egyszerű, de sokak által nem ismert oka volt. A Capoeira illegális mivoltából adódóan nagyon sokáig nem is vettek róla tudomást. Ez persze szó szerint nem igaz, mivel a gyakorlóit bűnözőknek tekintették, üldözték és aki börtönben kötött ki, az még talán a szerencsésebbek közé tartozott. Bimba regisztrálni akarta a Capoeirát, hogy legálisan tudja az iskoláját üzemeltetni és ott órákat tudjon adni. Ennek azonban alapkövetelménye volt a rendszerezés. Így, mint az más küzdősportokban is használatos, itt is megjelentek a különböző színű övek, ezzel egy alap rendszerezés meg is lett oldva. Az idő folyamán sok nagyobb csoport összeállította saját övrendszerét, de hajókötél fonatú öv, és az alapszínek mindenhol ugyanolyanok. A színeket a brazil zászló színei adják. A mi csoportunkban 17 fokozat van, ez ugyancsak csoportonként változhat. A Muzenza csoportban például 22 fokozat van. A Capoeira Pontapé csoporton belül minden egyes öv megszerzéséhez sikeresen teljesítenünk kell egy összetett fizikai és szellemi tesztet, vizsgát. Ez alapvetően mindenhol megvan, de Mestre Pontapé nagyon nagy hangsúlyt fektet az igazi tudásra, tapasztalatra.
Gran Mestre, Mestre, Contra-Mestre, Professor, Instruktor, Monitor elnevezések rangokat jelentenek. Ezek előtt van az Estadio elnevezés, ami diákot jelent. Egészen a Monitor övig az embernek nincs külön megszólítása, így külön az Estadio-t sem használjuk. Csak az apelido-t (becenév), amit egy meghatározó, jellemző, egyéni dolog után kap az ember az első batizado-n (capoeirás keresztelő). Az enyém Comprido, ami a brazil portugál szlengből egy szó, és körülbelül annyit jelent, hogy a hosszú srác, magas, colos.

 

– Ezekben a Van Damme filmekben látjuk, hogy Capoeirázik az ember, de mint ahogy mondtad, inkább akrobatika és tánc keverékének tűnnek. Gondolom ez egy összetettebb valami. Van ennek keményebb vonala is, stílusok?
Sokan úgy hiszik, hogy a Capoeira csak az akrobatikára és a szuper látványos mozdulatokra épül. Természetesen ezek is részét képezik a nagy egésznek, de a látvány és a hatékonyság, mint azt már Bruce Lee is megmondta, nem említhető egy napon…
A Capoeirának három vezető stílusa van. Regional, angola és a kortárs Capoeira, azaz a Capoeira Contemporanea. Ide tartozik minden más olyan stílus, ami 50 évnél fiatalabbak. Ezeket külön nem említem most, ahogy már írtam, egy következő cikkben erre is kitérünk.
A stílusok gyorsaságban, agresszivitásban, mozdulatokban, zenékben térnek el egymástól.
A világbajnokságon, a kategóriánkénti versenyek végeztével eljött a Muzenza Fight este, ami egy meghívásos, olykor nyitott, full-contact Capoeira verseny. Ez nekem egy teljesen új stílus volt, ami még a gyökerekhez nyúlik vissza, amikor is a Capoeira életre, halálra szóló küzdelem volt. Ez volt akkoriban a tiszta regional stílus. A Capoeira megmutatta ezen az estén egy másik arcát is. Egy olyan arcát, amit itthon nem tanítanak, látni is alig lehet és csak nagyon magas szinten űzik. A Capoeira szépsége, hogy a nyers erő nem feltétlen jelent előnyt egy nagyobb technikai tudással rendelkező Capoeiristával szemben, ami ugyanúgy más önvédelmi-, küzdősportnál is megfigyelhető.

A kint töltött két hét életre szóló emlékekkel ajándékozott meg minket, és mindenki más emberként tért haza. Persze nem csak azért, mert ott januárban tombol a nyár, lebarnultunk, és strandoltunk, hanem azért is, mert a Capoeira gyökereihez visszatérve minden egyes társunk, beleértve minket is, az eddigi tudását elmélyítette, újakat szerzett és a Capoeira világ egyik neves eseményén emelte a színvonalat.

 

– Most mivel töltöd az idődet?
Jelenleg itthon vagyok, Budapesten élek, és a Capoeira Pontapé magyarországi csoport mindennapjaiban segítek, edzést tartok, megosztom a nemzetközi tapasztalatomat a diákokkal, és már a 2011-es világbajnokságra is elkezdtem a felkészülést. A felkészülés összetett, hosszú időt vesz igénybe, és szerencsére a nemzetközi kapcsolataim ápolására is jut időm. Nemzetközi batizado-kon, workshopokon veszek részt, utazok.

 

– Szarvasi csoporton nem gondolkodtál?
A szarvasi csoporton már gondolkoztam. Egyelőre számomra technikai akadályai vannak, hogy otthon csoportot indítsak el. Ennek ellenére nyáron, vagy hosszabb iskolai szünetekben workshopokat, szemináriumokat is tudunk tartani az érdeklődő közönségnek. A Newjság olvasóit biztosíthatom arról, hogy ha otthon workshop, bemutató vagy bármilyen Capoeirás rendezvény lesz, akkor Ők elsőkézből kapnak információt erről.