Tóbiás József volt ma Földesi Zoltán és a szocialista aktivisták vendége. Az MSZP székházában tartott évértékelőn a párt frakció-igazgatója a valóságról beszélt, nem az álmaikról, nem a vágyaikról, nem arról, amiről a választói szívesen hallanának, és ezzel szavazókat hozhat, szemben az ellenzék reménytelenséget sugárzó populista szólamaival.
Közmunkaprogramokkal, munkahelyteremtéssel 100-120 ezer embernek akarnak munkát adni. A „válság nem tesz különbséget jobb vagy baloldali ember között”, mondta, „jobb vagy baloldali önkormányzat között, a válság végigsöpör mindenkin”. A válság rávilágított, hogy a piac nem minden helyzetben képes szabályozni önmagát, alkalmanként be kell avatkozni. A tájékoztató végén a sajtó kérdései kapcsán egy rövid kitérő erejéig visszakanyarodott ehhez a témához és azt monta: „a válság kezelése nem kolbászosztogatás”, célzott itt arra, hogy népszerűtlen intézkedéseket kellett hozniuk, de ezek eredményesek voltak.
„A szocialisták eredményeit láthatjuk, ha szétnézünk a választókörben”, mondta Tóbiás József, ahova csak ebben az évben 7 milliárd forintnyi fejlesztést hajtottak végre pályázati pénzekből, de ne menjük messzire, „elég sétálni a városban, és láthatjuk, hogy mi változott csak Szarvason az utóbbi hét évben”, tette hozzá.
Fontosnak tartja a krízisalap fenntartását, aminek 5 milliárdjából eddig 60 000 családnak tudtak segítséget nyújtani, ezért újabb feltöltésével meghosszabbították azt a választásokig.
Tóbiás József után Földesi Zoltán bemutatta Czesznak Jánost, aki a január 10-én Csabacsüdön rendezendő időközi választáson lesz a szocialisták polgármester-jelöltje. Czesznak János elmondta, polgármesterként is válságmenedzselést folytatna, csakúgy, mint manapság vállalkozásaiban. Polgármesterségéért nem fogadna el fizetést, nem megélhetési politikus lenne, mert vállalkozásaiból meg tud élni. Ezzel évi 4-5 milliót takarítana meg a községnek. Fontosnak tartja, hogy pályázati pénzeket vigyen a Csabacsüdre, csakúgy, mint a civil szervezetek támogatását, amihez számít leendő képviselőtársainak a felajánlásaira. Mindenesetre az új polgármesternek és a testületnek az első dolga legyen, hogy eldöntsék, hogy hosszú „ű”-vel vagy rövid „ü”-vel írják a falu nevét, mert ez a falu hivatalos honlapjáról nem derül ki.
Földesi Zoltán a végére tartogatott egy nagyon jó hírt, amit hivatalosan csak hétfőn jelentenek majd be, de ő engedélyt kapott a megszellőztetésére. Az örömhír pedig abban áll, hogy a város új tűzoltó laktanyát kap, ami valószínűleg az egykori MHSZ épületében lesz, de részleteket még ő sem tudott. Örül, hogy a „lánglovagok” végre 21. századi körülmények között tölhetik szolgálatuk laktanyába eső részét, mondta befejezésül.
Búcsúzóul minden olvasónknak, rádióhallgatónak és tévénézőnek boldog ünnepeket kívánt.
A sajtótájékoztató után Tóbiás József találkozott a helyi szocialistákkkal, majd Gyomaendrődön folytatta programját.