Nem véletlen

Véletlenek márpedig nincsenek. (Vagy ezt a boszorkányokra szokták mondani? Inkább. Na, mindegy.) Szóval nincsenek véletlenek, bár sokat használjuk ezt a frázist: véletlenül eltörtem egy poharat, véletlenül ráléptem a lábára, stb. 

De ha most jobban belegondolunk, akkor tényleg véletlenül élünk pont itt, pont most? Csak egy baleset, néhány atom suta összeütközése mindez? Olyan hihetetlen, nem igaz?

Ha csak a közvetlen környezetemben nézek szét, akkor mindent olyan kitaláltnak, olyan szépnek és tökéletesen funkcionálisnak látok. Vegyük például a fenyőt. Gyönyörű tűlevelek szép sorban egymás mellett, apró elágazások és arányos forma – mellé pedig a csodás illata. És a tobozok mind egy szépséges teremtő vezérelv remekei: akár felülről, akár alulról nézem. 

Vagy a dió tökéletes kereksége, a benne kuporgó ízletes dióbél nagyszerű páncélja. S az a négy egymásba kapaszkodó gerezd! Az egész olyan, mintha egy apró anyaméh lenne, amelyben négyes ikrek készülődnek a világra jönni. Annyira egyszerű, hogy nagyszerűbb már nem is lehetne. 

És persze ott vannak még a virágok a szépséges szirmaikkal és az álmos titkokat rejtő, áttetsző leveleikkel, ahol már ott pihen a tavasz ígérete, és a nyár féktelenül tomboló életöröme.

Ha pedig arra gondolok, hogy milyen selymes a macskák bundája, vagy mennyi értelem és odaadás tükröződik a kutyák szemében, vagy milyen gyönyörű tollai vannak a papagájoknak, a vörösbegyeknek és a cinkéknek, akkor nem tudom elhinni, hogy ez véletlen lehet. Egy nagyszerű és szeretetteljes elképzelés húzódik meg abban, amilyen szépen fut a jégvirág az ablakon, sosem látott indákkal és levelekkel. Vagy milyen szépek a hókristályok! Tényleg „csak úgy” lettek ilyenek?

Olyan jó belefeledkezni egy kettévágott fahasáb erezeteibe, megérinteni az évgyűrűket és megszagolni a fa illatát, nézni a színeit. Vagy olyan jó belemerülni egy újszülött gyermek arcába, vonásaiba, szemébe és minden apró rezdülésébe; találgatni, hogy vajon milyen lesz, ha megnő, mit fog szeretni és milyenek lesznek a barátai, vagy éppen kire fog inkább hasonlítani. Ez a gyönyörű fejlődés csak véletlen lenne???

Nagyon tudom sajnálni azokat, akik nem akarják, vagy nem tudják belátni, hogy a minket övező világ nem a véletlen műve. Hitetlenségükkel megfosztják magukat attól, hogy teljes valójában szemléljék ezt a világot. Azt a környezetet, ahol csodás rend van, amire vigyáznunk kell. Amit csodálni és védeni kell, hogy még az unokáinknak is meg tudjuk mutatni, milyen szép a fenyő, a toboz, vagy a dió. 

Nóra