Soha nem késő

Ezt a történetet azért mesélem el nektek, mert szerintem nagyon tanulságos és persze szép is. Nagyon nagy szerencséjük volt azoknak, akikkel ez megtörtént, még ha ez elsőre nem is úgy tűnik. 

Tehát, egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy fiú és egy lány. Nevezzük őket Palinak és Mártinak. Egyszer egy furcsa véletlen folytán találkoztak (persze tudjuk, hogy nincsenek véletlenek) és egymásba szerettek. Egy pillantás alatt. Akinek eddig kételyei voltak, hogy létezik-e ez, annak üzenem, hogy higgyen benne. Szóval egymásba szerettek és ez a szerelem szépen nőtt, fejlődött, mint egy szép virág. Tényleg őszinte, szép szerelem volt: már-már éteri. Bár egymásnak talán sosem vallották be, mégis tervezgették magukban külön-külön a közös jövőjüket.  Pali már azt is eltervezte, hogy miként fogja megkérni Márti kezét. De aztán valahogy elromlott minden. Pali életében történt egy tragédia és kicsúszott lába alól a talaj. Elvesztette a kontrollt saját élete felett és csak sodródott. Találkozott egy erős nővel, aki határozott volt és elbűvölte őt az álmodozó fiú. Tetszett neki, hogy a fiú nem hárít akadályokat elé, jól nevelt és őszinte. Ezért addig-addig mélyült a barátságuk, amíg egyszer csak összeházasodtak. Talán már az esküvő napján feltűnt Palinak, hogy nem erre vágyott és nagyon megbánta a dolgot. De jól nevelt volt és nem akarta cserbenhagyni a leendő feleségét és ezért tisztességből végigcsinálta az egész cécót. Sosem tudott úgy nézni a feleségére, mint Mártira, de az esküje kötötte őt és nem akart hűtlen lenni az adott szavához. Legalább ahhoz nem. Így éltek egymás mellett, született egy gyerekük és felnevelték őt. De Pali boldogtalan volt és egész életében menekült. Megteremtette magának a saját külön világát és minden nap felidézte a Mártival töltött napokat, mintha csak egy filmet nézne mindig. Majd ahogy telt az idő a felesége találkozott valakivel és rájött, hogy ez így nem mehet tovább, és megbeszélték, hogy elválnak. Minden nagyon szépen és gyorsan zajlott, már ha lehet ilyen esetben szép válásról beszélni, de mindketten tudták, hogy már igazából nincsenek elvarratlan szálak közöttük. Furcsa megkönnyebbülés kerítette hatalmába Palit és évek óta először boldog is volt talán egy kicsit, de ezt szégyellte bevallani magának. Így már semmi sem akadályozhatta meg abban, hogy tényleg a saját világában éljen. 

Márti kapcsolatuk furcsa végével lassan megtanult együtt élni, de boldogtalan volt. Azt hitte, hogy valaki más majd el tudja feledtetni vele Pali emlékét, ezért hozzáment egy férfihoz, akit nem szeretett, de sokan azt mondták neki, hogy a szerelem majd megjön. De hiába várt rá, a szerelem csak nem jött, ellenben a férje durva volt és nem értette meg, hogy mire vágyik Márti. Rövidesen elváltak. Gyerekük nem született, és Márti sokat gondolkodott azon, hogy vajon könnyebb, esetleg boldogabb volna, ha lenne egy gyereke, de akkor már egyedül volt. De nem volt ideje a saját elromlott életén bánkódni, két éven belül meghalt a testvére és a szülei. is. Teljesen egyedül maradt, de nem omlott össze, a hite mindig kisegítette a gödörből. De nagyon sokat gondolt Palira és arra, hogy mi lett volna, ha…és ennek a három pontnak a helyébe oly sok mindent elképzelt: boldog és beteljesült szerelmet, szenvedélyt és boldogságot, gyerekeket és tisztes, becsületes életet. Az évek szinte villám gyorsan elteltek és ő teljesen egyedül maradt, az emlékeivel.

Aztán egy szép napon egy távoli közös ismerősük révén összetalálkoztak újból. A kezdeti megilletődésüket követően ott folytatták a beszélgetést, ahol évtizedekkel korábban abbahagyták és felragyogott újból a szerelmük. De ez a szerelem nem volt követelőző, nem volt türelmetlen, hanem csak őszinte és szép. Pali udvarolni kezdett Mártinak és Márti nagyon boldog volt, ez pedig Palit tette boldoggá. Talán már kezdett egy kicsit megbocsátani magának, hogy akkor, sok-sok évvel korábban rosszul döntött, illetve hagyta magát rábeszélni egy kudarcra ítélt házasságra. Most ott tartanak, hogy bár nem költöztek össze, mégis nagyon sok időt töltenek együtt és nagyon lassan újra felfedezik egymást és próbálják bepótolni az elvesztegetett évtizedeket. Mintha kicserélték volna őket, aki most rájuk néz, olyannak látja őket, mintha mindig is együtt lettek volna, annyira egyértelműen egymáshoz tartoznak. 

S hogy mi ebből a tanulság? Talán az, hogy nem szabad egy rossz kapcsolatban vergődni, hanem el kell ismerni, ha kudarcot vallottunk, és lehetőséget kell adnunk egymásnak, hogy a saját utunkat járhassuk. És persze sosem szabad feladni a reményt, hogy az elvesztegetett boldogságot vissza lehet nyerni újra. 

Nóra