Bármerre is jártam már ebben a világban, és bárkivel is találkoztam, beszélgettem: egy dologban minden ember hasonlított. Mindannyian attól féltek (beleértve engem is), hogy kicsúszik az irányítás a kezükből. A legtöbben egész jól elboldogulunk az életünkkel: kézben tartjuk a saját sorsunkat, kompromisszumokat kötünk, megvívjuk a magunk kis harcait, csatáit, alkudozunk, egyezkedünk és éljük az életünket arra törekedve, hogy minden rendben legyen – kezdve attól, hogy mindig legyen otthon tiszta ruha, elegendő étel a hűtőben és a spájzban, be legyen fizetve minden csekk, és úgy általában véve működjünk az életünk.
A legtöbben ezt hozzuk otthonról.
Arra is van példa, amikor felborul az egyensúly, és megpróbálunk talpon maradni. Arra sehol sem tanuljuk meg a jó technikákat, hogy miként küzdjünk meg a konfliktusokkal, a megváltozott élethelyzetekkel. Sokan sajnos a rossz „megoldást” látják és gyakorolják: leisszák magukat a sárgaföldig. De az alkoholmámor tényleg megoldás? Ideig-óráig igen. Elfelejtjük a bánatunkat, de jön a másnap. És a harmadnap, és a negyednap, és így tovább.
Mostanában olvastam egy jó könyvet egy amerikai szerzőpárostól, és őszintén mondom, van még mit tanulnunk. Úgy nagy általánosságban hajlamosak vagyunk az Óperencián túli világot egyértelműen gonosznak, globalistának bélyegezni. De sokkal több van annál, amit valaha is láttunk és tapasztaltunk róluk. Élen járnak abban, hogy segítséget nyújtsanak az embernek. Persze a habos-babos körítéssel együtt, de hát kit érdekel? A lényeg a lényeg: aktívan keresik annak a módját, hogy elboldoguljunk ebben az őrült világban. Talán nyitottabb a befogadó közeg? Nem tudom. De rengeteget tanultam abból, ahogyan leírják a konfliktuskezelés módjait.
Hagyjuk átélni, átérezni, megérteni az érzéseinket. Tartsuk tiszteletben a saját érzéseinket, és ne ítéljük el magunkat miatta. Az érzéseinket magunknak köszönhetjük. Mi magunk reagálunk így a bennünket érő hatásokra.
Sokan félünk a megváltozott helyzetektől, nem tudunk könnyen alkalmazkodni a változásokhoz, és ez természetes. Megküzdeni ezzel szintén nagyon nehéz.
Talán a megküzdés egyik legjobb módja (a poháremelgetés helyett) a kreatív megközelítés. Amikor valamit teszünk azért, hogy az energiáinkat levezessük. Takarítás (jó, tudom, annyira nem kreatív), vagy naplóírás, esetleg valami művészi alkotás, festés, rajzolás. Ezáltal kivetítjük a problémáinkat (remélhetőleg nem egy másik emberre), a bennünk tomboló érzelmeket, és megjelenítjük, ahogyan érezzük, és talán közben félig meg is oldódnak. Az idő az egyik legjobb barátunk érzelmi ügyekben.
Egy másik nagyon jó ötlet (és nálam már bevált), ha kérdezünk. Egy lapra felírjuk a kérdéseinket és megpróbálunk válaszokat keresni rá. Nem tűnik valami nagy csodamódszernek, de nagyon sokat segíthet már az is, ha egyszerűen szavakba öntjük a bennünk forrongó dühöt, kételyeket, bántottságot, sérelmeket, érzéseket, vágyakat. Mi történik velem? Miért történ(hetet)t meg mindez? Hogyan tudom megoldani? Miért fontos nekem, hogy megoldjam? Stb, stb, stb. Szóval nem olyan nehéz, mégis sokat segít.
Egy nagyon lényeges szempont, hogy bánjunk kesztyűs kézzel saját magunkkal. Tudnunk kell elfogadni a saját érzelmi reakcióinkat. Azzal nem kerülünk közelebb a megoldáshoz, ha magunkat hibáztatjuk az érzelmeink miatt.
Egy biztos, helyettünk senki sem oldhatja meg a problémáinkat. És azt is el kell fogadnunk, hogy egyensúlyvesztés nélkül nem tudnánk annyira értékelni a stabil állapotot sem.
De talán a legjobb módszer az, ha kibeszélhetjük magunkból a fájdalmat, az érzéseinket. Nem kell a barátunknak egyből megoldási javaslatokkal előrukkolnia: a figyelmes hallgatás is gyógyír. Csak próbáljuk ki. Már ez is megoldás.
Nóra
U.i.: ha a cím magyarázatra szorul: a get out of control angol kifejezés azt jelenti, hogy elszabadulni, kitörni. Ha már a dolgok elszabadulnak körülöttünk, akkor csak egy megoldás van: engedjük kitörni az érzéseinket is, ezzel tudjuk megszelídíteni őket a legjobban. Nálam már bevált. 😉