Vízkereszttől a hamvazószerdáig tartó farsang időszaka van most. Hagyományosan ez a téltemetés, tavaszváró mulatságok ideje, amit a modern világ bálakkal egészít ki.
A Szakképző Iskola fodrász tanulói is bálra készülnek, amit az intézményüket támogató „Székely Mihály Szakképzésért Alapítvány” idén is megrendez február 12-én az Árpád Szálló Dísztermében.
Természetesen a fodrásztanulókat leginkább szakmai oldalról érinti a bál, hiszen a bálozó hölgyek és egyre inkább az urak is, az ilyen jeles alakomra különleges frizurával szeretnek megjelenni. Ez ad aktualitást annak, hogy az intézmény fodrásztanulói egy hónapos „Alkalmi frizurák, hajviseletek” projekt keretében ennek megfelelő hajköltemények elkészítését elsajátítsák.
Az első program Kozma Izabella mesterfodrász szakmai bemutatója volt. Négy alkalmi konty elkészítésének fortélyait magyarázta el, kitért a legapróbb szakmai fogásokra, a fésülés, rögzítés, formázás különféle módjaira. Kiemelte az egyes frizurákhoz illó hajdíszeket, kiegészítőket, sőt azok elkészítésre is számos praktikus és különleges ötletet adott. Kitért a teljes alkalmi megjelenés összhangjára, a ruházat, a cipő, az ékszerek egymáshoz illő kiválasztására. Mindezekhez harmonizáló smink elkészítésére is adott tanácsokat.
Kozma Izabella megnyerő visszafogottságával, de kellő szakmai tudásával megtartott bemutatója több fodrásztanulónknak adott lendületet ebben a báli projektben is, de a tavaszi fodrászversenyhez is kaphattak motiváló ötleteket. Ezen túl a szintvizsgák, szakképesítő vizsgák gyakorlati feladatait is segítette a bemutató, amit ezúton is külön köszönünk, hiszen szaktudásával ellenszolgáltatás nélkül támogatta szakképzésünket.
Az „Alkalmi frizurák, hajviseletek” program a szakképző évfolyamokon projektnapokkal folytatódnak, ahol a felsőbb évesek segítik a fiatalabbakat. Az alapozó évfolyamosok rajzos frizuraterveiből, korabeli hajviseletek felidézésből pedig kiállítást tervezünk.
Mindenesetre remélhetőleg az alapítványi bálunk remek mulatság lesz, aminek hangulatához a fodrászdiákjaink is szeretnének hozzájárulni. Az egy hónapos program keretében készített legszebb alkalmi frizurák felvonultatásával reprezentálják szakmai felkészültségüket, kreativitásukat.
Bakulya Anna
gyak.okt.vez.