Az idén is, mint minden évben megrendezésre kerül a MVK felmenő rendszerű elsősegélynyújtó versenye. A Szarvasi Területi Szervezet szervezésében rendezett Területi elsősegélynyújtó versenynek a Vajda Péter Intézmény Gimnázium Intézményegység adott helyet április 14-én. Évről-évre egyre népszerűbb a verseny, mit mi sem bizonyít jobban, mint hogy az idei évben már 10 csapat jelentkezett, hogy felmérhesse tudását. A mezőny 4 Ifjúsági (középiskolás) és 6 gyermek (általános iskolás) korosztályos csapatból tevődött össze. Minden csapat lelkiismeretesen felkészült és nagy izgalommal várták a kezdést. Több feladatban is helyt kellett állniuk. A megjelenteket Tóthné Lipták Erzsébet az Intézmény igazgatója üdvözölte, aki sok sikert kivánt a csapatoknak. Pljesovszki Ágnes a Területi Szervezet vezetője köszöntötte a versenyzőket, az őket felkészítő és kísérő tanárokat, védőnőket, a zsűrit és annak elnökét, Litauszki Zoltánt, valamint minden kedves megjelentet, majd tájékoztatást adott a verseny menetéről, és megkezdődött a várva-várt megmérettetés, ami elméleti kérdéssorokból és gyakorlati feladatokból állt.
Az izgalmas és rendkívül szoros versenyen a következő eredmény született:
Gyermek (általános iskolai) kategória:
I. Szlovák Ált. Isk. Óvoda és Diákotthon I.csapata, felkészítőjük: Sztrepkáné Tóth Ildikó
II. Szlovák Ált. Isk., Óvoda és Diákotthon II. csapata, felkészítőjük: Sztrepkáné Tóth Ildikó
III. Hunyadi János Ált., Koll., N.O.Ó. FŐNIX csapata
IV. Hunyadi János Ált., Koll., N.O.Ó. Dene-Vér csapata
V. Hunyadi János Ált., Koll., N.O.Ó. HOLLÓ csapata, felkészítőjük: Gere Éva
VI. Benka Gyula Evangelikus Ált. Isk., felkészítőjük: Bencsik Tiborné
Ifjúsági (középiskolai) kategória:
I. Vajda Péter Intézmény Gimnázium Intézményegység II. csapata, felkészítőjük: Dr. Mészárosné Verók Mária
II. Vajda Péter Intézmény Gimnázium Intézményegység III. csapata
III. Vajda Péter Intézmény Gimnázium Intézményegység I. csapata, felkészítőjük: Dr Mészárosné Verók Mária
IV. Vajda Péter Intézmény Szakképző Iskola Intézményegység, felkészítőjük: Elekes Istvánné
Gratulálunk minden résztvevő csapatnak és köszönjük a felkészítők kitartó szívvel-lélekkel végzett munkáját.
Az első helyezettek tovább jutottak a 2011.május 10-én Mezőkovácsházán megrendezésre kerülő megyei fordulóra, ahová további sikeres felkészülést és eredményes versenyzést kívánunk nekik.
Pljesovszki Ágnes
MVK Szarvasi Ter. Szerv.