Megvendégelték az időseket

Hálaadó istentisztelet keretében köszöntötték az elmúlt hétvégén a korosabb generációkat az Evangélikus Ótemplomban, a közelmúltban tartott Idősek Világnapja alkalmából. Az istentisztelet a szokásos rendben zajlott. Lázár Zsolt igazgató lelkész köszöntötte a jelenlévőket, akik közül sokan csak az Ótemplomi Szeretetszolgálat kisbuszának segítségével tudott eljutni a templomba. A zsúfolt templomban a kivetítő segítségével mindenki együtt énekelhette a gyönyörű énekeket.  A lelkészek után a Benka Gyula Evangélikus Általános Iskola diákjai műsorát tekinthették meg az egybegyűltek. Az igehirdetésben megtudhattuk, hogy az egyház Krisztus teste, amelynek mi részei vagyunk, mindenkire szüksége van az egyháznak, és Krisztusnak, ezért is érzi fontosak az Ótemplom az idősek és fogyatékosok között végzett szolgálatot. „Ti Krisztusnak teste vagytok, s egyenként tagjai.” ahogyan azt Pál apostol írta a Korinthusi gyülekezetnek. Az igehirdetést követően  Koszorús Oszkár egyházmegyei felügyelő és Babák Mihály polgármester mondott köszöntőt.  Az istentisztelet után a szomszédos étteremben megvendégelték az időseket. Az ebédre mintegy 240-en regisztráltak és nagyon jó hangulatban telt ez a néhány együtt töltött óra. Az ünnepség kezdetén Lázár Zsolt előadásában hallgathatták meg Szakály Éva versét. Ezzel a verssel köszöntjük mi is az időseket az Idősek napja alkalmából:

Szakály Éva: Élet vagy halál/Alkudozás

Uram, ma lettem nyolcvanéves,
túl gyorsan múltak el az évek.
Még oly sokat szeretnénk tenni,
úgy szeretnék nyolcvanegy lenni.

A pár kis tervem, mi még lenne
ha tán több időt igényelne,
s egy év nem lenne elegendő,
add, hogy legyek nyolcvankettő.

Jó lenne még sokat utazni,
újabb helyeket meglátogatni,
halálom perce még tán várhat,
megérhetném a nyolcvanhármat?

Uram, Te látod a világot,
Gyorsan jönnek a változások.
Ha nem sürgős, hogy magadhoz végy,
Esetleg lehetnék nyolcvannégy.

És ahogy a technika halad,
Sok újat lát, ki élve marad.
Még oly sok minden ideköthet,
Úgy örülnék a nyolcvanötnek!

Az emberiség oly sokat tehet,
A világ oly csodás hely lehet,
Jó annak, aki itt maradhat,
Nem oly sok az a nyolcvanhat!

Tudom Uram, hogy sokat kértem,
Hisz oly szép lehet fenn az égben.
S én mégis arról tervezgetek,
Hogy érjem meg a nyolcvanhetet.

Elfáradok a hosszú úton,
El is kések majd sokszor, tudom
Tudasd velem, ha meggondoltad
Betöltöm-e a nyolcvannyolcat?

Addigra már oly sokat láttam,
Emlékeimet regisztráltam,
Mily nagy kár lenne, ha elmennék,
Mielőtt nyolcvankilenc lennék.

Már igazán csak egyet kérek,
Uram, ne vedd szemtelenségnek,
Éveim száma kerek lehet,
Ha meglátnám a kilencvenet.

És hogyha ezt már megengedted,
S ezt a lépést értem megtetted,
Neked már úgyis egyremegy,
Könnyen lehetnék kilencvenegy.

Minden szemérmet félreteszek,
Hogyha még egyet kérdezhetek,
Tudom ez a kor hajmeresztő,
De hadd legyek kilencvenkettő.

Úgy megszoktam az életemet,
És hátha lesz még, ki megszeret,
Ki pótolná elvesztett párom,
Ha lehetnék kilencvenhárom.

Addigra már reszket a kezem,
De ha helyén lesz még az eszem,
A magas kortól, és nem félek,
Megadod a kilencvennégyet?

A korra nincsen szabadalom,
Számításom megtalálhatom,
Ha őrködsz egészségem fölött,
Akkor lehetnék kilencvenöt.

Manapság már hallani olyat,
Emberekről készül másolat,
Ezt talán én is megvárhatom,
Segíts át a kilencvenhaton.

Ha még hirtelen meg nem halok
Kis vagyonkámmal rendben vagyok,
Elég lesz tán még egy évig,
Kihúzhatnám kilencvenhétig?

Hála neked, nagy a családunk,
Még pár dédunokát is várunk,
Láthatnám őket? . – ugye ezt mondtad,
Ha megadod a kilencvennyolcat.

Sok évet kaptam, nem egy-kettőt,
Megköszönöm a sok esztendőt.
És még kérem, – tán el sem hiszed,
A kilencvenkilencediket.

Még egy év és akkor valóban,
A népek azt mondhatják rólam,
Ez aztán igen szép kort élt meg,
Hisz tegnapelőtt volt százéves!

Uram az életet te adod,
Úgy veszed el amint akarod.
Nem is zavarlak többet Téged,
ne vedd komolyan, amit kérek,
Csak beszélgetni akartam véled.