Te mire emlékszel?

Sokféle vicces összeállítás kering a neten arról, hogy a mi gyerekeink mire nem fognak emlékezni, és miről nem lesz fogalmuk sem, ami nekünk egykor sokat jelentett. Éppen egy ilyet kapott tegnap a férjem egy barátjától és ezen elgondolkoztunk.

Nekünk, a mai 30-as 40-es korosztálynak létező valóság volt a Turbó rágó, és annak a papírjának a gyűjtése (a mai gyerekek gyűjtik egyáltalán valaminek a csomagolását?), nem is beszélve a vár és mese csokiról és a kártyanaptárakról. Mi még tudjuk mire is való a posta, a mai gyerekek legfeljebb azt látják, hogy csekket fizetni mennek oda a legtöbben. Mi még adtunk fel postán levelet, képeslapot, vettünk rá bélyeget, tudjuk milyen volt a dísz- és gyásztáviratok választéka. Nekünk még valóság volt az a kor, amikor nem volt minden otthonban vezetékes telefon. A telefonokat tárcsázni kellett, ebből ma már csak a „tárcsázza a következő telefonszámot” kifejezés maradt meg.

Volt walkman-ünk, tudjuk hogyan kellett egy ceruza segítségével tekerni a kazettát, volt video lejátszónk is (a képmagnó elnevezés elég erőltetett), és a várva várt filmet fel tudtuk venni megszakítások nélkül. Hétfőn nem volt tévéadás azon az egy (!) csatornán, ami egyáltalán volt. De jártunk sokat moziba, matiné előadásokra. Tudjuk milyen volt sorba állni a boltban, és déligyümölcs is csak karácsony előtt volt, legtöbbször a pult alól. Nekünk még mond valamit az, hogy Május 1. Ruhagyár, meg az a kifejezés, hogy konfekció, bakfis méret, vagy SZTK. A szemüvegkeretekről nem is beszélve… ☺

Nem tudtuk barátaink minden gondolatát a nap minden percében, de ez nem is zavart senkit, hiszen együtt voltunk, tényleg, és nem a virtuális térben. Mi suli után beszélgettünk, nem cseteltünk. Nyáron málnaszörpöt ittunk, amit valódi málnából készített a nagymama, és strandra jártunk. És megbeszélt időben otthon voltunk, mert ha nem, akkor 1 hét szobafogság volt a minimum. A bulik, mikor már nagyobbak voltunk, este 10-re véget értek, és legkésőbb negyed 11-re otthon is voltunk. Mi még jártunk szedd magad akciókra, illetve a suli gyakorlókertjébe nyaranta. Sokunk dolgozott is a szünidőben, és munka után a Hahotát, vagy a Kockást olvastuk. A magazinokból kivettük és a falra ragasztottuk azok poszterét, akikért rajongtunk.

A legtöbb ruhánk akkor is másodkézből került hozzánk, és szinte minden póló paszpólos volt! Aki pedig a dollár boltból kapott valamit, az olyan volt, mint egy félisten. Mi még hittük, hogy a Gazdálkodj okosan alapján felnőttkorunkban is könnyen megszerezhetjük a lakásunkat és a teljes berendezést a porszívótól a szódás szifonig bezárólag. Mi még voltunk kisdobosok és úttörők, bár minden politikai meggyőződés nélkül. Nyaranta szalonnasütéseket rendeztünk és bográcsban főztük a paprikás krumplit. Táborokba mentünk és sátorban laktunk és esténkén őszinte beszélgetéseink voltak az élményeinkről és az álmainkról.

Lassabb, csendesebb, fakóbb és enyhén porszagú volt minden, de nekünk az volt a gyerekkorunk és ifjúságunk, és boldogok voltunk. Őszintén mondom, nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy a mi gyerekeink mire fognak nosztalgiával visszaemlékezni.