A Gallicoop Pulykafeldolgozó Zrt. elnök-vezérigazgatója, Erdélyi István, úgy gondolta, hogy cége, ill. az egész ágazat túl van azon, hogy udvarias kézfelnyújtással jelezze, baj van, és a sajtón keresztül a nyilvánosságot hívta segítségül, hátha így a segélykérés eljut a döntéshozó szintig, ahol eddig ez mindenki figyelmét elkerülte. Ehhez a média képviselői közül nem kisebbeket hívott meg, mint az index.hu-t, a Napi világgazdaságot, a Világgazdaságot, vagy a Magyar Katolikus Rádiót… és a newjság.hu-t.
A társaság, “a Gallicoop”, állam a városban. Csak maga 930-940 főt foglalkoztat. A beszállítóin keresztül még egyszer ennyit. Azaz a Galicoop baja a mi bajunk is, és a baj az idén megjelent a kapuk előtt, sőt, a kapukon belül is. A válságot eddig egészen jól átvészelő cég tavaly 31 milliárdos árbevétel mellett, 1,147 milliárdos nyereséget ért el. Ez az idén csak álom. Már azzal is kiegyeznének, ha minimális veszteséggel zárnák 2012-őt. A gazdaságot az aszály miatt a csillagos egekbe emelkedő gabonaárak mellett a tőzsdei játékok és az eszement bioethanol-program is sújtja, mondta a társaság elnök-vezérigazgatója. Az idei szárazsággal kapcsolatban állandóan csak a növénytermesztést emelik ki, mint vesztest, pedig az állattenyésztők az igazi kárszenvedői.
Az ágazatot a nehézségekből kivezető útra a megoldást is tudják. Nem kell más tenni, csak megnézni azokat az országokat, ahol régebb óta gyakorolják a piacgazdaságot. Például Nagy-Britanniát, ahol nulla százalék a friss hús áfája. Az ágazat nem akar ilyen drasztikus ÁFA csökkentést, ők a 10%-os adóval elégedettek lennének. A Gallicoop és több hasonló cipőben járó cég, sőt egy bank is, megbízott egy tanácsadó céget, az Ernst & Youngot, hogy vizsgálják meg, mit bukna és mit nyerne az állam azon, ha 10%-ra vinnék le az áfát. Az E&Y szerint ma az élelmiszeriparban konzervatív becslés szerint is 128 milliárd forintnyi áfacsalás történik évente. 10%-nál nem érné meg csalni, de amellett, hogy ezáltal a szektor fehéredne, még mindig lyuk lenne a költségvetésben. Az E&Y ajánlása szerint – mivel az EU-ban csak két kedvezményes áfakulcs lehet- az 5% áfájú termékek 10%-ra emelésével ez a hiány is eltűnne. Erdélyi István elfogadhatónak tartja azt is, hogyha a fordított áfát is bevezetnék az ágazatban, mert aki tisztességes eszközökkel játszik, nincs félnivalója tőle, mondta. Annak viszont, aki kapálózik ellene, vaj van a füle mögött. Az, hogy az áfacsökkentés átjöjjön a kereskedőkön is, és a fogyasztóknál csapódjon le, szintén a nyilvánosságot hívná segítségül.
Az áruházláncok árképzésénél egyébként is önmérsékletet kellene tanúsítani. Azt a párizsit, amit 262 forintért adnak át nekik, 667-ért láthatjuk viszont némelyik multinál. A Gallicoop minden Magyarországon működő láncnál bent van termékeivel. Miután eladtuk nekik a lelkünket, sajnos ők diktálnak. A árut 5-7 nap alatt eladják, és 30 nap múlva fizetik csak ki a beszáééítónak. Arra a kérdésre, hogy melyik lánccal vannak a legrosszabb tapasztalatok, természetesen nem válaszoltak a cég vezetői, de Garai Andrásné javaslatára Erdélyi István elárulta, hogy a LIDL a legjobb partnerük. Hónapokig fel sem hívják egymást, viszik a lekötött mennyiséget, negyedévre megegyeznek az árakban, amit akkor sem módosíttatnak, ha ők kerülnek valamiért rosszabb pozícióba. Cserébe a Gallicoop sem kér változtatást, ha az ő érdekei sérülnek egy ideig. Működik a kapcsolat.
A szarvasi cég veszteségei minimalizálására árat emelne még az idén, októberben és novemberben is 6-6%-ot. A megfelelő szociális érzékenységgel rendelkező cégvezetés nem gondolkodik leépítésben, hiszen tisztában vannak azzal, hogy sok dolgozójuk két-három gyereket nevel, a sárga csekkek pedig csak jönnek és jönnek, jelentette ki Erdélyi István a sajtó munkatársainak. Tegyük hozzá, elég rosszul mutatna a város munkanélkülieket számontartó statisztikáiban is, amire meg olyan büszkék vagyunk.
A 2011-es 37 ezer tonna élőpulyka vágás után 2 ezerrel kisebb mennyiséget céloztak meg az idénre, mert ahogy azt a Gallicoop elnök-vezérigazgatója mondta, “az öncélú termelésnek nincs értelme”.
Domján Balázs termelési igazgató, aki a tájékoztatón a sajtó munkatársainak bemutatta a Gallicoopot, mint céget, majd a termelésen is végigkalauzolta a vendégeket, elmondta, hogy a tojástól a keltetésen, a takarmányon, a hizlaláson, a vágáson és a készítménygyártáson át a boltok polcáig minden mozzanatot ismernek, ami garancia a Gallicoop-minőségre. Így érhette el a cég azt, hogy 37 ezer tonnás termelésével a 454 ezer tonnás baromfifeldolgozó iparból csak maga 8%-ot képvisel. Megdöbbentőbb a szám, ha csak a pulykafeldolgozás évi 100 ezer tonnáját vizsgáljuk, amiből 37%(!) a Gallicoop részesedése.
A sajtótájékoztatót üzemlátogatás követte, ahol ezúttal eltekintettek attól, hogy a feldolgozóegységekből ki vannak tiltva a kamerák, így meg tudjuk mutatni, mi és hogy kerül az asztalunkra. Akik azt hiszik, hogy a pulykacomb vákumcsomagolásban terem, tartsák készenlétbe a kezüket, hogy a szemük elé kaphassák, mert meglepődhetnek! Mindenki más nyugodtan nézze végig, és győződjön meg a Gallicoop minden követelményt és szabványt kielégítő technológiájáról. Az üzemlátogatás során a végterméktől, azaz a tisztább részek felől haladtunk a piszkosabb részek felé.